Eltűnő patakok - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2021. június 13. vasárnap

Ukrajnában az utóbbi másfél évtizedben elpárolgott, kiszáradt csaknem 10 ezer csermely, patak. Az Ukrajnai Országos Ökológiai Liga elnöke szerint szerint ez a felelőtlen vízgazdálkodás következménye. Az ország víztartalékainak elherdálása ma is zajló folyamat, állítja az ökológus. jelenleg mintegy 50 ezer patak és kisebb-nagyobb folyó található.

Csókay András: Ferenc pápa látogatása nagyot lendíthet rajtunk, hogy ne legyünk látszatkeresztények!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. április 16. vasárnap

Csókay András idegsebész, a Honvédkórház osztályvezetője a közelmúltban az indiai Mumbai (korábbi nevén Bombay) városában járt és részt vett egy nemzetközi tudományos orvoskonferencián, ahol Jézus hatásáról a tudományos felfedezésekben témában adott elő. Erről és Ferenc pápa közelgő látogatásáról kérdeztük őt a húsvét utáni fényes héten az angyalföldi Zokni Kávézóban.

Lehorgonyozva Krisztusban

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. november 17. vasárnap

"Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” (Lk 21,5–19)
A világ jobbra-balra ingat - Jézus a horgony, ami megtart és megóv a sodródástól.
Köszönöm Uram, hogy megmentettél minket, és megőrzöl az örök életre! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Lelki nap Szigetcsépen vasárnap

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2021. június 12. szombat

Jézus csodálatos személyisége - lelki nap Szigetcsépen, a Római Katolikus Templomban (Szigetcsép, Fő u. 67) 2021. június 13. vasárnap, 9.00 órától. Közös ima, előadás, közbenjáró imaszolgálat, szentmise... részletek:

A történelem átírása indiai módra

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. április 16. vasárnap

A tankönyvek szerkesztése után a történelem átírásával vádolják az indiai kormányt. Kimarad a tananyagból a muszlimok vezette mogul birodalom fejezete, Gandhi ellenállása a hindu nacionalizmussal szemben és a véres, a jelenlegi miniszterelnökhöz köthető gudzsaráti zavargások. A kritikusok szerint a kormány azért írja át a történelmet, hogy az megfeleljen saját, nacionalista programjának.

Hit nélkül lehetetlen

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. november 16. szombat

"Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1–8)
A hit emeli életünket a láthatóból a láthatatlan felé...
Hiszek Uram, segíts az én hitetlenségemen! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Balatoni civilek a Balatonért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2021. június 12. szombat

Többek között a magánosítás leállítását és a Balaton kotrásának elkezdését kéri minél előbb a 34 tagszervezetet tömörítő Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége az érintett minisztériumoktól, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől és a Balaton Fejlesztési Tanácstól, írja az MTI.

Tömegsír és szándékos éhen halás – egy sötét szekta agymosása

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. április 16. vasárnap

Szándékosan éhen halt a megváltásra várva egy szekta több tagja Kenyában, Malindi tengerparti város erdejében, de a rendőrség több szektatagot még meg tudott menteni – közölték a hatóságok pénteken.

Az MKPK Titkárságának közleménye

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2021. június 09. szerda

Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra. A szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival, és más magas rangú állami vezetőkkel.

Ha elveszíted, megnyered

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. november 15. péntek

"Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre." (Lk 17,26–37)
Önzés vagy önzetlenség, elzárkózás vagy közösség, gyűlölet vagy szeretet...
Segíts Uram, hogy szeretetből oda tudjuk ajándékozni életünket Neked és embertársainknak! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Bezárt az utolsó atomerőmű is Németországban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. április 15. szombat

Április 15-én leállt Németországban az utolsó három, még működő atomreaktor. Az Olaf Scholz vezette szövetségi kormány ezzel egy több mint húszéves ígéretnek tesz eleget, ugyanakkor az orosz gázról való leállás miatt azzal nem mindenki ért egyet. A többi ország jelenleg azt figyeli: Németország elbukik, vagy sikerül elsőként átlépni a zöld, kizárólag megújuló energiákon alapuló jövőbe atomenergia nélkül.