Romániai választások: részlet az eredményről, röviden
A szélsőjobboldali, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR 8,8 százalékon, negyedik helyen végzett, megelőzve, a centrista törekvésű határon túli magyarok összefogását képviselő Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amely a szavazatok 6,20 százalékát kapta.
„Megbocsátunk” – Borzalmas kínzásokról beszéltek Ferenc pápának Kongóban az erőszak áldozatai
Ferenc pápa kongói apostoli útja során február 1-jén találkozott az ország keleti részén dúló erőszak áldozataival, meghallgatta tanúságtételeiket. Rettenetes erőszakról számoltak be, és elmondták, mennyire vágynak a békére. Hitet tettek a megbocsátás mellett annak érdekében, hogy országukban egy szebb, testvériesebb jövőt építsenek.
Megmentett emberként élni
"Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” (Lk 10,1–12.17–20)
Bűnöket elkövető, megváltott emberek vagyunk...
Köszönöm Uram, hogy kimentettél minket a halál torkából! Segíts, hogy méltón éljünk hivatásunkhoz! Ámen. (S)
Napenergia és Paks - röviden
A paksi atomerőmű jelenlegi termelési méretét meghaladó volumenű lett december elsejével a magyarországi napenergia-kapacitás - adta hírül a magyar villamosenergia rendszerirányítója, a MAVIR. Ebben az évben 3 százalékot nőtt a hálózatra kapcsolt fotovoltaikus rendszerek mérete.
A székely inkább európai népcsoport, nem ázsiai eredetű
Székelyudvarhely térségének populációja túlnyomórészt kelet-közép- és délkelet-európai összetételű – derült ki abból a kutatásból, amelynek során ősi apai és anyai leszármazási vonalakat vizsgált egy kutatócsoport az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézet (BTK AGI) munkatársainak vezetésével, írja az MTI.
A Szentlélek új bora
"Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.” (Mt 9,14–17)
Begyakorolt, de elszürkült vallásosságunkat a mindig új Szentlélek felfrissíti és élettel tölti meg.
Életem Tiéd, én átadom Neked, minden percemet, ezután Veled kezdem el! Ámen. (S)
Kész az első vakcina - röviden
Az Egyesült Királyság lett az első olyan ország a világon, amely jóváhagyta a Pfizer/BioNTech koronavírus-vakcina használatát – írja a BBC. A brit gyógyszerfelügyelet döntése azt jelenti, hogy a szigetország lakóit, a legveszélyeztetettebb csoportokat már napokon belül, a jövő héten elkezdhetik beoltani a kór ellen.
Hogyan lettem katolikus? – egy egykori boszorkány vall megtéréséről
Névleg protestáns családban születtem, de kamaszkoromban már messze elkerültem mindenféle templomot. Nem szerettem vasárnap korán kelni, és az istenkapcsolatnál sokkal fontosabbnak tűnt, hogy mindenkinél jó legyek.
Hazánk jövő évi költségvetéséről, röviden
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint legalább 1700 milliárd forintos bevételkieséssel lehet számolni. Ezen túl az uniós költségvetés elfogadásának elhúzódása miatt akár 2500 milliárd forintnyi uniós támogatástól eshetünk el.Összességében a hiány 3-4000 milliárd forint is lehet. (Összevetésként, az idei hiánycél 412 milliárd forint volt.)
Irgalmasságot akarok
„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Mt 9,9–13)
Isten irgalmasságát szemlélve megértjük milyen messze távolodott a világ Istentől.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen. (S)
Ferenc pápa: Nekem is fel kellett ébrednem, hogy elhiggyem a visszaéléseket! – az interjú 3. része
Január 24-én az AP hírügynökség munkatársai hosszú interjút készítettek Ferenc pápával. A spanyol nyelvű beszélgetés több aktuális kérdést érintett, így például XVI. Benedek pápa halálát, a homoszexuálisok diszkriminációját, a Kínával folytatott párbeszédet, a német szinódusi úttal kapcsolatos kétségeket, a Rupnik-ügyet. A beszélgetés leiratát a Vatican News spanyol nyelvű oldala publikálta. A teljes interjú átiratának fordítását közreadjuk három részletben. Alább a harmadik, befejező részt olvashatják.
