Isten győzelme
"A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot." (Jn 16,23-28)"
Bármilyen sötétségben vagyunk is, hinnünk és tudnunk kell, hogy Jézus már győzött, és ez a győzelem a miénk.
Köszönöm Uram, hogy benned győzelmes életet élhetek! Ámen. (S)
Egy nem következmény nélküli ország - röviden
Cipruson belebukott a házelnök a magyaréhoz nagyon hasonló letelepedésikötvény-bizniszbe. A kötvényprogram keretében fehérgalléros bűnözők tömegei szereztek uniós útlevelet. Cserébe eurómilliókat fizettek. Egy oknyomozó riportból aztán az is kiderült, hogy a házelnök is sáros a történetben, aki belebukott a botrányba. Hazánkban hasonló módon jutottak politikusok és vállalkozók milliárdokhoz, az állam veszített az üzleten, oknyomozó riport is volt, csak a következmények maradtak el...
Henri Nouwen az imáról és imádságos életről
Imádkozni annyit jelent, mint nyitott kézzel lenni Isten előtt. Azt jelenti, hogy lassan elengedjük a kezünket ökölbe szorító feszültséget, és fokozott készséggel fogadjuk el létezésünket – nem védeni való tulajdonként, hanem elfogadni való ajándékként.
A mindig megmaradó öröm
"Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki." (Jn 16, 20-23)
Az öröm a Szentlélek ajándéka és egyben gyümölcse. És milyen nagy szükségünk van rá ebben a szorongó és örömtelen világban!
Uram, benned öröm van és béke - köszönöm, hogy hozzád tartozhatom! Ámen. (S)
Új otthonfelújítási program
Otthonfelújítási programot indít a kormány január elsejétől – jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
Bob Dylan véleménye Istenről és vallásról
2022 novemberében jelent meg a Nobel-díjas énekes, dalszerző, zenész, költő, Bob Dylan A modern dal filozófiája című könyve. Az alábbiakban ebből idézünk a Vigilia folyóirat közösségi oldala nyomán.
Szomorúság és öröm
"Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.” (Jn 16,16–20)
A világ a maga természetét követi, amikor Krisztus és a keresztények ellen fordul. Jézus azonban már győzött a keresztfán...
Drága Istenünk, segíts, hogy a Szentlélek örömében és békéjében tudjunk élni a nehézségek idején is! Ámen. (S)
A Mária Rádió felhívása
Októberben ismét Mariathont rendezünk, melyet a Mária Rádió működési költségeinek fedezéséért tartunk. Ezúttal rendhagyó módon 4 adománygyűjtő napot fogunk tartani október 7-én, 14-én, 22-én és 29-én, hogy a rádió működési költségeit és tartozásait fedezni tudjuk.
Isten Igazsága
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra." (Jn 16,12–15)
A Szentlélek ereje képessé tesz minket az Igazság hordozására.
Adj erőt Uram gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Ámen. (S)
Öt könyv, amit egykor betiltottak
Egykor olyan műveket is betiltottak, amelyeket ma a gyerekeink olvasnak. Az itt felsorolt öt könyvből kettőt biztosan:
Romániában elindítanak, Svájcban megszüntetnek - röviden
Ora catolică (Katolikus óra) a munkacíme annak a katolikus televíziónak, amelyet a Signis Romania katolikus újságíró-szövetség indított, s állandó televízióvá szeretne alakítani. - Jövő nyártól három vallási műsor nem kerül többé adásba a német nyelvű svájci közszolgálati rádióban és televízióban (SRF).
