Missziós képzés diplomatáknak - röviden
Ferenc pápa azt kérte a Pápai Egyházi Akadémiától, hogy a képzési folyamatba illesszenek be egy missziós gyakorlati évet, melyet a jelöltek saját egyházmegyéjükön kívül töltenek el. A pápa meggyőződése, hogy ez a tapasztalat hasznos lesz minden fiatal számára, aki papi szolgálatra készül, de főként azoknak, akik megbízatást kapnak a diplomáciai képviseletekkel való együttműködésre, és maguk is a Szentszék küldöttei lesznek a nemzeteknél és a helyi egyházaknál.
„Mindenki gondoskodjon magáról!”
A kormány egy salátatörvénybe rejtve vonulna ki az állami szociális felelősségvállalás mögül. A "Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról" elnevezésű, a kormány nevében Semjén Zsolt által kedden benyújtott törvénymódosító javaslat ugyanis kijelenti, hogy az ember szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, utána a családja, majd az önkormányzat, az egyház, és csak ezt követően az állam. A javaslat második paragrafusának szövegezése önmagában sem szorul értelmezésre:
Áder János Magyarországra hívta Ferenc pápát
Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Áder János köztársasági elnök pénteken. Az államfőt négyszemközti audiencián fogadta a Szentatya a Vatikánban.
Életvédő petíció a magyar kormánynak és képviselőknek
"Tisztelt Kormánytagok! Tisztelt Parlamenti Képviselők!
Nagy örömmel üdvözöljük a magzati szívhang meghallgatásáról szóló rendeletmódosítást, amely az édesanyák tájékoztatásának eszközeként gyermekek megmentéséhez fog hozzájárulni. Bízunk benne, hogy folytatódhatnak a megkezdett életvédő lépések az előttünk álló hónapokban és években is. Ezért kérjük, fordítsanak nagyobb figyelmet a krízisbe került várandós édesanyák és családjaik támogatására, a születendő gyermekek jogi védelmére, a megelőzésre és az életvédő nevelésre, illetve Magyarország életvédő külpolitikájára.
Légszennyezettség forintosítva - röviden
A fosszilis üzemanyagok égetéséből származó légszennyezettség 8 milliárd dollár, azaz 2 481 milliárd forintnyi veszteséget okoz a világgazdaságnak naponta (Greenpeace-jelentés). Ez azt jelenti, hogy 21 naponta a teljes 2019-es magyar bruttó nemzeti összterméknek megfelelő mennyiségű pénzt emészt fel a légszennyezés.
Ferenc pápa: Küldjünk sms-eket az Úrnak is, hogy kapcsolatban maradjunk vele!
Október 16-án a Szentatya mintegy húszezer hívővel imádkozta el a vasárnap déli Úrangyalát. Beszédében a mise evangéliuma alapján a rendszeres ima fontosságáról beszélt, és felhívta a figyelmet a röpimák hasznosságára. Azt is bejelentette, hogy a püspöki szinódus következő, szinodalitásról tárgyaló közgyűlését két ülésszakban fogják megtartani. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel vasárnap Köveskálon
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2020. február 16. vasárnap, 11 órától. Részletek:
SZALÉZI SZENT FERENC: A TE KERESZTED
Ha minden angyal, a világ minden lángelméje
tanulmányozta volna,
mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,
miféle szenvedés,
kísértés vagy fájdalmas veszteség,
nem találhattak volna
hozzád illőbbet,
mint azt, ami ért.
Megint kevesebben vagyunk egy városnyival
Már a 9,7 milliót sem éri el Magyarország lélekszáma: az első fél évben több mint 69 ezer halálozásra még 42 ezer születés sem jutott. Pedig a halálozások száma nagymértékben visszaesett, köszönhetően a koronavírus-járvány visszaszorulásának.
Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat
Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban, a Karmelita Rendházban 2020. április 3. péntek 18 órától
április 5. vasárnap 13 óráig, szombaton gyógyító összejövetellel. A lelkigyakorlat témája: Egyház és világ állapota a Jelenések könyve tükrében. Részletek:
Jóval korábban serdülnek a lányok - röviden
Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése, mint 40 évvel ezelőtt. A koppenhágai Rigshospitalet kórház kutatói azt találták, hogy a mell mirigyszöveteinek kialakulása évtizedenként három hónappal kezdődik korábban az 1970-es évek óta. A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik és az átlagéletkor csökkenőben van: Európában 9,8-10,8, Afrikában 10,1-13,2, az Egyesült Államokban 8,8 és 10,3 év közé esett.
