Egy mosolyba került az életem

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2016. december 13. kedd

Saint-Exupéry a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette „A mosoly” (Le sourire) című elbeszélését. A történet szerint ellenséges fogságba esett, és börtönbe zárták. Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Így gondolkodott az író:

Munkanapló - közösségi életünkből

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2018. szeptember 26. szerda

Lelkigyakorlatok, Alfa-kurzus, Eloldozva, bérmáűlás, közösségi ház, Filmklub, missziós alkalmak... tessék parancsolni!

Az erdei ösvény és Jézus keskeny útja

Kategória: Eheti
Megjelent: 2023. október 16. hétfő

A templomunkhoz egy kis erdei ösvényen keresztül is el lehet jutni. Néhány helyen a meredély szélén fut, morzsalékos, és hogy ne porladjon el, ágakkal, kövekkel erősítjük folyamatosan.  Néhány napja valaki az egészet szétgyalázta, letaszította – tudatlanságból, nemtörődömségből, rosszindulatból, vagy épp rendet tett, míg kő kövön nem maradt? Jelképes erejű történet ez egyházunkról és világunkról is…

Élő adás a szobából 128: Miért fontos és szükséges, hogy imádkozzunk a betegekért

Kategória: videók
Megjelent: 2025. február 12. szerda


- az előadás után imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Uram, nem vagyok méltó...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. december 01. hétfő

"A százados ezt válaszolta: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám." (Mt 8,5–11 )
Ezt imádkozzuk mi is hittel minden szentáldozás előtt, és Isten átölel, meggyógyít és megszabadít...
Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

150 kárpátaljai gyermeket fogadott a Rákóczi Szövetség hazánkban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. január 15. csütörtök

Elkezdődött a beregszászi régióból származó gyerekek táboroztatásának első turnusa a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban. Ezen a héten 150 gyereket fogadott a Rákóczi Szövetség – mondta el Csáky Csongor, a szervezet elnöke az MTI-nek a helyszínen.

Segélykiáltás a fagyban szenvedő Kijevből

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. február 09. hétfő

Az idei télen az áram hiánya tovább fokozta a szenvedést a háború sújtotta Ukrajnában. Az ukrajnai karitász (Caritas-Spes Ukraine) segítségkérő szavai, valamint Lucsok Péter Miklós munkácsi és Varga László kaposvári megyéspüspök beszélgetése nyomán adománygyűjtési akció indult.

Erdő Péter: Szent Margit ünnepén tisztítsuk meg gondolatainkat és érzéseinket

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 20. hétfő

szigeten, ahol a szent királylány sírja ma is látható, az esztergomi érsekek szentmisét mutatnak be hazánkért. Az idei esztendőben az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be január 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor.

Ezek jönnek

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2018. augusztus 28. kedd

Itt van az ősz, itt van újra... kezdődik az iskolai munka, tervezzük a közösségi ház programjait is és: Torma Kati kiállítása, A Szentségimádás misztikája,  Szeretet Földje Találkozó...

Végtelenül büszke vagyok a szüleimre - Fa Nándor írása

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2016. november 15. kedd

„Az, hogy én a világon leszek, szerintem akkor dőlt el, amikor Anyám és Apám, valamikor a harmincas évek második felében, egy bálban összenéztek. Olyan mély nyomokat hagytak egymásban, hogy egy évtizeddel később még mindig élt.

A gonosz tombol, vesztét érzi…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2023. október 09. hétfő

A gonosz lélek őrjöng, vesztét érzi – mondták az imádságos lelkű nénik, ha egyszerre túl sok baj, nehézség zúdult rájuk. E szerint a gonosz lelkek tombolása most elég nyilvánvaló, de az is igaz, hogy „ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem is” (lásd: Róm 5, 20). Péter apostol szerint „legyünk józanok, és vigyázzunk, mert ellenségünk, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el” (Lásd 1Pét 5, 8) – de az is igaz, hogy „az egész teremtett világ sóvárogva várja Isten gyermekeinek megjelenését" (lásd: Róm 8, 19), és ezek a gyermekek mi vagyunk.