Ez + az missziónk életéből
Evangelizáció, Találkozó, Bérmálkozás,Tanoda, Kápolna, Galgóczy-könyv - ügyeink, menet közben:
„Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek”
A címben idézett mondatot Jézus mondja a tanítványoknak, amikor azok le akarják hívni a tüzet, az „istennyilát” egy szamariai falura, ahol nem fogadták be őket. „De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek…” (Lk 9, 55) Nem csak a mi lelkünk lehet bennünk, nem is csak a Szentlélek, hanem gonosz lelkek is, amelyek igyekeznek életünkre nyomást gyakorolni, megkötözni és minél nagyobb területet befolyásuk alá vonni életükben. Jézus többször beszél erről, Pál apostol leveleiben ír ugyanerről és szeretném az én egyik álmomat is megosztani ezzel kapcsolatban.
2024. évi adventi igemagyarázatok, 6. nap: Hit és gyógyulás
Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten ismeri a szívünket
"Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség." (Lk 16,9-15)
Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak...
Drága Istenünk segíts, hogy Téged és a Te akaratodat tartsuk a legértékesebbnek az életünkben, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Oroz bomba-statisztika 2025-ből - röviden
"2025-ben Oroszország több mint 60 ezer irányított bombát, mintegy 2400 különböző típusú rakétát és több mint 100 ezer drónt lőtt ki Ukrajnára. Legalább 19 033 alkalommal riasztották a légvédelmet, a legtöbbet a Harkivi régióban, 2020 alkalommal. Minden nap új pusztításokat és veszteségeket hozott a civil lakosság körében. A folyamatos támadások megsemmisítették a polgári és energetikai infrastruktúrát, az emberek életét pedig túlélési küzdelemmé változtatták...”
„Nem lehet Isten bosszúállását magunk fejére hívnunk” – Márton Áron felszólalt a holokauszt ellen
Márton Áron erdélyi püspök akkor szólalt fel, amikor szinte mindenki más hallgatott a zsidóüldözés közepette. Kiállását, amelyért a Jad Vasem Intézet posztumusz a Világ Igaza címet adományozta neki, a Vasárnap erdélyi katolikus hetilap nyomán idézzük fel a holokauszt nemzetközi emléknapján.
A Szűzanya 2014. január 2. üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek, ahhoz, hogy apostolaim lehessetek és segíthessetek mindazoknak, akik sötétségben élnek, hogy megismerjék Fiam szeretetének fényét, a szíveteknek tisztának és alázatosnak kell lennie.
Kifizetetlen számlák
Írországban egy tehetős nagybirtokos, aki hűséges keresztény volt, a birtokain foglalkoztatott embereknek néha igen eredeti és mély benyomást keltő prédikációt is tartott. Egyszer birtokának legforgalmasabb pontjain felhívásokat függesztett ki a következő szöveggel:
„Jövő hétfőn délelőtt tíztől-tizenkettőig az irodámban leszek. Ebben az időpontban kész vagyok alkalmazottaim kifizetetlen számláit kiegyenlíteni. A számlákat természetesen mindenki hozza magával.”
Személyes szavak Istentől
Miközben a Szentírás egésze fontos számunkra, vannak olyan szövegrészek, igék, amelyek egészen személyesen szólnak hozzánk. Így volt ez Jézus életében is, aki tudatosan törekedett arra, hogy beteljesítse a róla szóló próféciákat. Isten azonban mindannyiunkhoz szól az Írásokon keresztül – bátorít, buzdít, vigasztal, int -, és fontos, hogy ezeket, miként Szűz Mária, mi is a szívünkben őrizzük és el- elgondolkodjunk rajtuk. Néhány példa az életemből:
Ezeken munkálkodunk mostanában
Ingyenes újság, füzetek és könyvek, Szereetláng Fesztivál és Szeretet Földje Találkozó, kápolna és cigánymisszió... tessék parancsolni!
2024. évi adventi igemagyarázatok, 5. nap: Isten sziklájára épített élet
Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
