Greta Thunberg példája
„Élete bókjának” tartja Greta Thunberg, hogy az olajnagyhatalmak az iparág legnagyobb veszélyének nevezték őt A 16 éves, svéd iskoláslány és klímavédő mozgalma szabályosan ráhozta a frászt a világ leggazdagabb olajországaira.
Szép új világ - emberhús-tabletták
Megszigorították a dél-koreai vámvizsgálatot, hogy kiszűrjék a Kínából csempészett emberhúskapszulákat, mert az utóbbi időben egyre nagyobb mennyiségben próbálják bejuttatni az országba a hatóságok szerint egészségre ártalmas illegális készítményt. A tablettákat elhalt magzatokból, illetve gyermekek maradványaiból készítik, a hiedelem szerint állóképességet fokozó hatásúak. A vámtisztviselők szerint azonban szuperbaktériummal, illetve egyéb kórokozókkal fertőzöttek, és súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak.
Böjte Csaba a böjtről
"A gyermeket ha a válladra veszed és az ő terhét hordozod, akkor sok bűnöd bocsánatot nyer, mert nagyon szerettél!" - Böjt?! Bizonyos szavak, tettek után érezzük mi magunk is, hogy ez nem volt jó, tévedtünk, rosszat tettünk, bűnt követtünk el! Világunkat, de egymást is - akiket pedig szerettünk - sajnos gyakran mérhetetlen kapzsisággal feléljük, megemésszük, tönkre tesszük! Biztos, hogy mindannyiunk életében eljön az igazság pillanata, mikor szembenézünk akarva, akarattal saját szavaink, tetteink vagy éppen a mulasztásaink következményeivel!
XXI. századi jósnő-praktikák
Kristálygömb helyett a világhálót használta jövendölései információszerzéséhez két jósnő Romániában, de bevetett telefonlehallgatást és rejtett kamerát is, egyszer pedig tavi szörnynek béreltek fel egy embert...
Egyre súlyosabb a keresztények helyzete Burkina Fasóban
A Vatican News az elmúlt napokban interjút készített a nyugat-afrikai ország fővárosában, Ouagadougouban szolgáló olasz misszionáriussal, miután Burkina Faso északi részén dzsihadisták meggyilkoltak négy katolikus világi hívőt. Az atya biztonsági okokból névtelensége megtartását kérte.
Két magyar feltaláló került be idén az amerikai Nemzeti Dicsőség Csarnokába
A Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnoka (National Inventors Hall of Fame) egy amerikai nonprofit szervezet, amely az Amerika és az emberiség javát szolgáló újítások elismerését, bemutatását és bátorítását szolgálja. A szervezet nevét adó dicsőségcsarnokban jelenleg 470 név található, többek között Thomas Edisoné, Ferdinand von Zeppeliné és a Wright-testvéreké. A szervezet minden évben tíz új névvel bővíti a listát, idén negyvenedik alkalommal tette ezt meg.
Hogyan növelhető a gyerekszám és hogyan nem
GDP-arányosan számolva Magyarország költi a legtöbb pénzt családpolitikára az egész világon, kiugró sikert mégsem tud felmutatni a kormány. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete megrendelt egy tanulmányt, ami megvizsgálta, hogy mi lehet ennek az oka.
Amerikai nemzeti imanap: szűken értelmezi Obama a vallásszabadságot
Az életpárti bojkott miatt a Pepsi megszakítja kapcsolatát egy magzatokon kísérletező céggel
Ozsvári Csaba ötvösművész boldoggá avatását kezdeményezi a Schönstatt mozgalom
A Magyar Schönstatt Családmozgalom kezdeményezést indított, bizottságot alakított papok és világiak részvételével néhai tagja, a 2009-ben elhunyt Ozsvári Csaba emlékének ápolására, illetve boldoggá avatására.
A párterapeuta tanácsai a boldog házassághoz
Winifred Rilley negyven éve él boldog házasságban, ráadásul párterapeutaként dolgozik szinte karrierje kezdete óta, így duplán hasznos ötletekkel láthatja el a szerelmeseket. A Bright Side oldalán legfontosabb tapasztalatait, tippjeit mondta el, melyeket, úgy véli, minden házaspárnak tudnia kellene: úgy gondolja, ezekkel lehet csak igazán hosszan tartó egy kapcsolat.