Négy év börtön a rontáslevételt ígérő román jósnőnek
Összesen 16 millió forintot csalt ki a sértettektől egy nő, aki azt ígérte a hozzá fordulóknak, hogy leveszi róluk a rontást - jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte és nyolc évre kitiltotta az országból a Veszprémi Törvényszék azt a román asszonyt, aki jósnőként több embert csapott be. A nő azzal az ígérettel csalt ki pénzt áldozataitól, hogy rontást vesz le róluk - közölte a törvényszék szóvivője.
Egy szép példa: közösségi összefogással lett lakás...
Megvehette új otthonát a 9 gyerekes család, akiket néhány hete még a kilakoltatás fenyegetett. Hatalmas az örömük, hiszen a Szalai Kriszta színésznő által elindított gyűjtés sikeres volt. ..
Szép új világ - kötelező abortuszpártiság az USA-ban
Könyörtelen világ: robot rúgja ki az alkalmazottakat az Amazonnál
A világcégnél mesterséges intelligencia figyeli a dolgozókat, és automatikusan búcsút mond azoknak, akik nem dolgoznak elég jól. Az Amazon a világ egyik legnagyobb online kereskedelemre, infotechnológiára és mesterséges intelligenciára szakosodott cége, a sokak által csak "Top 4"-ként emlegetett, globálisan vezető cég-elitklub egyik tagja (a másik három a Google, az Apple és a Facebook).
Katona István atya kapja a Hit pajzsa díjat
Nagy örömmel adunk hírt róla, hogy idén Katona István atya, a katolikus karizmatikus megújulás egyik "nagy öregje" kapja a Hit pajzsa díjat. Gratulálunk neki, Isten áldja meg őt és minden munkáját! A meghívó:
Vízi Elemér Ferenc pápa céljairól és törekvéseiről és a pápalátogatásról
„A pápának szívügye, hogy felnőtt Egyházat szeretne, amely Isten lelkével együtt megy, együtt halad” – vallja Vízi Elemér csíkszeredai születésű jezsuita szerzetes, a jezsuita rend magyar rendtartományának provinciálisa, akivel Bodó Márta beszélgetett Ferenc pápáról, a látogatás gyümölcseiről.
Elképesztő - Beültették az első nyomtatott állkapcsot
Háromdimenziós nyomtató által megalkotott alsó állkapocscsontot ültettek be egy 83 éves belga n? arcába egy, a maga nemében világels?nek számító operációval – számolt be róla a BBC. A beültetést még júniusban hajtották végre, de az eredményt csak most hozták nyilvánosságra.
Afganisztánban tavaly megháromszorozódtak az iskolák elleni támadások
Afganisztánban támadás alatt áll az oktatás, jelentette az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Statisztikáik szerint már 2017-ben is 68 alkalommal támadtak oktatási intézményeket, de 2018-ban ehhez képest is megháromszorozódott a támadások száma, tavaly már 192 támadást hajtottak végre iskolák ellen.
A Hungary Helps program szövetségeseket keres a keresztényüldözés elleni harcban
A keresztényüldözés tudatosan elhallgatott humanitárius katasztrófa - jelentette ki Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn Bécsben, az ausztriai magyar nagykövetségen szervezett nemzetközi konferencián. Jelezte, hogy a Hungary Helps programhoz szövetségeseket keresnek a keresztények üldözése elleni harcban.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Debrecenben
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2012. február 11-én, szombaton Debrecenben. Részletek:
Isten győzelmet ad - A győzelem eszközei
A 2011. május 1-i regionális katolikus karizmatikus találkozón tarthattam két el?adást. Az els? címe "Isten gy?zelmet ad", a második címe pedig "A gy?zelem eszközei" volt. A két el?adás eddig csak CD-n volt hozzáférhet?, de most sikerült feltenni a honlapra is. Megtekinthet?k a Videók menüpont alatt.
Közvetlenül itt is rákattinthatsz:
Isten gy?zelmet ad: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/videok/1439-isten-gyzelmet-ad-sipos-gyula-eladasa
A gy?zelem eszközei: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/videok/1440-a-gyzelem-eszkoezei