Parolin bíboros a békéről, a remény diplomáciájáról és Európa szerepéről
Mostanság, amikor úgy tűnik, hogy a nemzetközi diplomácia mindenütt elvesztette vonzerejét és hatékonyságát, Pietro Parolin bíboros megismételte, hogy a Szentszék határozottan támogatja a multilateralizmust, hangsúlyozva a befogadó megközelítés jelentőségét a béke megteremtéséhez.
A Szent Jobb Székesfehérváron
A Székesfehérvári Egyházmegye ebben az évben a város önkormányzatával együtt ünnepli Szent István király halálának 975. évfordulóját. A nagyszabású rendezvénysorozat legkiemelkedőbb szakrális ünnepe augusztus 14. (szerda), városunk fogadalmi napja lesz. Ünnepi program:
Isten kemoterápiája?
A kemoterápia rettenetes módszer, a szervezetbe juttatott méreg a rákos és egészséges sejteket egyaránt pusztítja – mégis, olykor már csak ez a lehetőség marad, amit abban a reményben kezd el a beteg és orvosa, hogy a legyengült testben az egészséges sejtek majd újraélednek, míg a rákosak végleg elpusztulnak. Lehet-e Isten „kemoterápiájáról” beszélni, és ha igen, milyen „vitaminokkal” lehet megerősíteni a méregtől haldokló szervezetet?
Voice of Spirit: Lényed érint
Zene: Voice of Spirit, kép: Sípos (S) Gyula (Ő jön!)
Bármit kértek, megkapjátok
"Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok." (Jn 15,1–8)
Hiszen akkor már nem is mi kérünk, hanem Krisztus kéri az Atyát értünk...
Köszönöm Uram, hogy részesei lehetünk a Te örökkévaló közbenjáró szolgálatodnak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Emelkedett a népességfogyás üteme
A KSH friss adatközlése szerint 6618 gyermek született októberben Magyarországon, miközben 10 836 fő elhunyt ugyanebben az időszakban. A születések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest 487-tel (6,9 százalékkal), a halálozások száma 141-gyel (1,3 százalékkal) csökkent. A természetes fogyás a 2023. októberi 3872-vel szemben 4218 fő volt.
Ferenc pápa: Kövessük a bölcseket, vágyjunk Krisztusra, induljunk feléje!
Február 19-én délelőtt kórházi kezelése miatt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézis szövegét. Ez folytatása a jubileumi, Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló katekézissorozatnak, a hatodik elmélkedés Jézus gyermekkoráról. A mai beszéd témája: „Meglátták a gyermeket… leborulva imádták” (Mt 2,11). A bölcsek látogatása az újszülött Királynál. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Egy jó példa: aktív katolikus felnőttképzés Ausztriában
130 ezer résztvevővel és évi 4800 rendezvénnyel a linzi katolikus felnőttképzési intézmény a legaktívabb képzési központ Felső-Ausztriában.
Élő adás a szobából 58: Mit mond a Lélek az Egyháznak? (a szinódusi folyamatról)
Néhány gondolat a Ferenc pápa által kezdeményezett szinódusi folyamatról - a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért, és hogy hazánk a Szeretet földje legyen... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten tanúságtétele rólunk
A Jézus-korabeli Izraelben, amikor egy fiú elérte a megfelelő kort, apja kiállt vele az egész közösség elé, és ünnepélyesen bemutatta a gyülekezetnek: Ez az én kedves fiam! Most képzeljük el, mit érezhetett Jézus, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett, és a mennyei Atya mindenki füle hallatára ugyanígy tett tanúságot róla: Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!" (És persze hányféle módon reagálhattak mindazok, akik ezt hallották...) Ami még ennél is csodálatosabb, Isten többszörös módon rólunk is ugyanilyen módon tesz tanúságot...
Isten a nevünkön szólít
"Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis „Mester”!" (Jn 20,1.11–18)
Jézus a nevünkön szólít minket, mert szeret és személyes kapcsolatban akar lenni velünk.
Segíts Uram, hogy mindig viszonozni tudjam szeretetedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult