Egy szép példa tiszteletről és közösségről
Abel Mutai kenyai futó csak néhány méterre volt a célvonaltól, de összezavarodott a táblákkal és megállt, azt gondolván, befejezte a versenyt. Egy spanyol férfi, Ivan Fernandez pont mögötte volt, és rájött, mi folyik itt, kiabálni kezdett a kenyaiaknak, hogy fussanak tovább. Mutai azonban nem tudott spanyolul és nem értette.
Isteni Irgalmasság kilencede - 4. nap
„Ma hozd elém a pogányokat és mindazokat, akik még nem ismernek engem. Keserves kínszenvedésem alatt rájuk is gondoltam. Jövendő buzgalmuk megvigasztalta a szívemet. Merítsd őket irgalmam tengerébe!”
Munkák és programok mostanában
Érdi kiállítás megnyitó, alkotónap, lelki napok és lelki gyakorlatok, a közösségi ház élete... munkanapló, ezek mennek mostanában, a heti rendszeres összejöveteleken túl:
Isten víziójának kibontakozása Jézus Krisztus életében
„Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” – olvassuk a Szentírásban. Mi mindannyian meghívottak vagyunk, de Isten néhányakat kiválaszt, akiken keresztül egy új művet akar létrehozni, egy kaput kinyitni, egy áldást megsokszorozni. Isten az ilyen emberek életébe, elméjébe, körülményeibe elhelyezi meghívását, vízióját, hogy azok életük során kibontakoztathassák azt. Így történt ez Jézus életében is. Az evangéliumokban pedig elénk tárul, ahogy egyre mélyebben megérti és megvalósítja az Atya akaratát.
Adj időt magadnak...
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2025. július 2-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten országának növekedéséről
"A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe." (Mt 13,24–30)
Isten országa növekszik bennünk és közöttünk, de gondoznunk kell, tisztítani, gyomlálni...
Segíts Uram, hogy minden jó növekedjen bennem, minden rossz pedig elszáradjon és kihulljon, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Még mindig háború, még mindig ima a békéért...
Moszkva nem köt kompromisszumot; robbanások történtek a világ legnagyobb atomerőművénél; több mint 10 ezer vegyi fegyveres támadás; mezőgazdasági és magánvállalkozásokat támadtak; egy támadás, több, mint kétszáz halott és sebesült... hírek + ima a békéért:
Több, mint húszezer meggyilkolt keresztény Afrikában
Az Afrika Stratégiai Tanulmányok Központja (ACSS) tanulmánya szerint a militáns iszlamista csoportok kiterjesztették jelenlétüket Afrikában, és több mint kétszeresére nőtt az erőszakos tevékenységekhez kapcsolódó halálesetek száma a kontinens bizonyos régióiban. Nyugat-, Kelet- és Közép-Afrikában az elmúlt évben tíz militáns iszlamista csoport végzett 22.307 emberrel, akik többségükben keresztények voltak. Az elemzésből kitűnik, hogy a csoportok 2023 óta fokozzák erőszakos tetteiket, ami 60 százalékos növekedést jelent a 2020–2022 közötti időszakhoz képest.
GKI: Kifulladóban van a magyar gazdaság növekedése
Az idei második fél évben jelentősen lassul a magyar gazdaság növekedése, a csökkenés nagyon kis mértékben már el is kezdődött a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint. Az MTI-hez eljuttatott elemzésben a GKI továbbra is 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol éves szinten.
A házasságtörésről és a válásról
Jézus a Hegyi beszédben Isten országának tökéletes törvényeiről tanít, azokról az igazságokról, amelyek a mennyek királyságának létmódját jelentik a maguk szépségében és tökéletességében. A Szentháromság belső világában tökéletes a hűség és teljes a szolgálat – ezt élik az angyalok és a szentek is. De vajon hogyan és mennyiben vonatkoztatható ez az Istentől elszakadt, bűntől gyötört emberi világra?
Hűség és szeretet mindenek felett
Tragikus szerelmi történetnek aposztrofálta egy Missouri-állambeli település tűzoltóparancsnoka az esetet, ahogy egy 84 éves férfi és vele egyidős felesége elhunyt egy lakástűzben. A férfi meg tudott volna menekülni, de nem hagyta ott a feleségét...