Újabb országok határát módosítja önhatalmúlag Oroszország
Május 23-án, hajnali 3 órakor az orosz határőrség egyoldalúan eltávolította az Észtország által a Narva folyón az orosz határ kijelölésére elhelyezett fénybójákat – számolt be az incidensről az észt külügyminisztérium. Oroszország alig egy nappal korábban jelezte: egyoldalúan megváltoztatja a közös határait Finnországgal és Litvániával.
Ferenc pápa: Az igazi gazdagság az, hogy az Úr szeretettel tekint ránk!
Október 13-án, a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Úrangyala imádságot. A szentmise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy nem az anyagi javak vagy a földi biztonságot nyújtó keretek adják az igazi boldogságot, hanem „az, hogy az Úr szeretettel tekint ránk”, és „hogy szeretjük egymást...Az alábbiakban a Szentatya teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Mi történik itt?
Jónás, mi és Forrest Gump. Szegény Jónás, őt aztán megpróbálta az élet. Isten elhívta őt prófétának, de ő – mivel sejtette mi vár rá -, inkább elfutott az ellenkező irányba. Csak hát így se élni, se meghalni nem tudott! Végül elvállalta a feladatot. Bement Ninivébe, meghirdette a város elpusztulását – és mi történt? Nem pusztult el Ninive. Nem csoda, ha Jónás dühös volt, frusztrált és becsapottnak érezte magát. Ninivétől keletre készített magának egy hajlékot és onnan nézte, hogy mi történik a várossal…
Új tavasz!
Sipos Gyula rövid tanítása Isten készülődő új tavaszáról ..
Támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszáma:10700268-04975106-51100005
A közösség erejéről
"És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól." (Mt 18,15–20)
Ez a közösség ereje: közösségben Istennel és egymással.
Drága Istenünk, köszönjük, hogy Atyánk vagy és meghallgatsz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Civil holttestek tucatjai fekszenek Vovcsanszk utcáin - hír + ima a békéért
Földön heverő holttestek, lerombolt, kiégett vagy még mindig égő épületek láthatók egy közösségi médiás felvételen, amely Vovcsanszkban készült. A videó tanúsága szerint az egészt várost belepi a füst, sértetlen épület pedig nem is maradt a városrészben. A tizennyolcezres városban mára százan maradtak...
Visszafagyasztanák a Jeges-tengert
Évtizedenként 13 százaléknyi jeget veszít a Jeges-tenger. Most olyan innovatív módszeren dolgoznak a tudósok, amely segítségével „visszafagyaszthatják” és növelhetik a jég mennyiségét a tengeren.
Indiánpróba
Találtam egy antikváriumban egy indiános könyvet, amit gyerekkoromban olvastam, de akkoriban nem nyűgözött le. Most arra is rájöttem, miért – ez a könyv nem az indiánregények fantáziavilágába vezeti be az olvasót, hanem egy valódi indián gyermekkorába, amikor még Kanada hegyei közt bujkált törzsével együtt. Most újraolvasva nagyszerűnek tartom a könyvet és komolyan elgondolkodtatott…
Áldásból átok
„Az Emberfia ura a szombatnak is.” (Lk 6,1–5)
A szombat törvénye Isten áldása volt a pihenésre, de törvénykező lelkülettel átokká tették...
A törvénykező és ítélkező lelkülettől ments meg Uram minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Teremtés és/vagy evolúció?
Sipos Gyula rövid előadása.
Kérlek, tegyétek fel kérdéseiteket a benneteket érdeklő témában, és megpróbálunk helyes és korrekt választ adni rá. Beírhatod ide is, hozzászólásként, vagy elküldheted az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímünkre.
Támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Hadgyakorlat atomfegyverekkel - röviden
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy taktikai atomfegyverek bevetését célzó gyakorlatsorozatba kezdett – írja a Sky News. Ez volt az első alkalom, hogy Oroszország nyilvánosan bejelentette a taktikai nukleáris fegyvereket érintő gyakorlatokat, bár stratégiai nukleáris erői rendszeresen tartanak gyakorlatokat.