A színeváltozás hegyén
"És íme megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek." (Mt 17,1–9)
Mózes és Illés, a törvény és a próféták mind Jézusra mutatnak...
Jöjj Szentlélek és vezess minket Isten egyre mélyebb megértésére! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Megvakult a börtönben a teológusnő, most kiengedték
Kiengedték a rettegett teheráni Evin börtönből Szadígeh Vaszmagí iráni vallástudóst és nőjogi aktivistát, aki azért került börtönbe még március 16-án, mert élesen tiltakozott a fejkendő kötelező viselése ellen.
A kőkonzervatívok helyett most a liberálisok támadták Ferenc pápát
Azt már megszokhattuk, hogy sokaknak van baja Ferenc pápával és azzal az evangéliumi úttal, amit hirdet. Az utóbbi időben azonban inkább a bezárkózó konzervatívok támadták őt - alaptalanul -, most azonban, belgiumi látogatásán a liberális egyetemi világ ment neki:
A karizmákról - és egy rövid tanítás a nyelvek magyarázatán keresztül
Részlet Sipos Gyula előadásából, elhangzott a Szentlélek ünnepen, 2017. február 18-án, Törökbálinton.
A hatalom megrontó erejéről
"A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” (Mt 14,1–12)
A hatalom akarása a leggonoszabb dolgokat is elfogadhatónak tartja a hatalomért...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Május 1.: Hogy láss és eltelj Szentlélekkel...
Részletes program itt:
A klímatudomány 10 üzenete
Mi, a magyar klímatudományban és a kapcsolódó területeken tevékenykedő szakemberek korunk hatalmas és egyre nagyobb problémát jelentő környezeti kihívásainak tudatában, felelősséget érezve a jelen és jövő generációk élhető létfeltételeinek biztosítására, látva, hogy az éghajlatváltozásra adott eddigi globális és hazai válaszok, habár mutatnak részeredményeket, összességében nem eredményeznek kellő változásokat, azzal a céllal, hogy elősegítsük a szükséges pozitív változások felgyorsítását, illetve elindítását, és, hogy tudásunkat és hitelességünket felhasználva hozzájáruljunk az érdemi társadalmi párbeszéd elindulásához, illetve magasabb cselekvési szintre emeléséhez a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredmények alapján az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmet a klímaváltozás hatásaival, illetve a problémák kezelési lehetőségeivel kapcsolatban.
A karizmatikus megújulás 50 éve
Éberlein Éva (az európai tanács tagja) előadása. Elhangzott az 50. évforduló alkalmával rendezett Szentlélek-ünnepen, Törökbálinton 2017. február 18-án.
Totális háború - hírek + ima
Egy elrabolt ukrán lány tanúságtétele; totális háború, városok és infrastruktúrák szétbombázása... + ima:
A hitetlenség tragédiája
"Jézus erre így szólt: Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában. Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát." (Mt 13,54–58)
A hitetlenségünk megakadályozza, hogy eleven kapcsolatban legyünk Istennel.
Növeld hitünket Urunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Éljünk szeretetben, a többit bízzuk Istenre – Zsuffa Tünde beszélgetése Papp Miklóssal a KATTÁRS-on
A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) második napján, szeptember 28-án délután a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében Zsuffa Tünde az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtószóvivője, író beszélgetett Papp Miklós morálteológussal, görögkatolikus pappal. A téma az életvédelem volt. (Nagyon jó beszélgetés, érdemes elolvasni!)