Információk az Országos Katolikus Karizmatikus Találkozóról
"Már csak néhány nap, és találkozunk szeptember 30-án, szombaton a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetségének 31. Országos Találkozóján! Ha még nem regisztráltatok volna, itt tudjátok megtenni: https://www.mkkm.hu/hirek/2023/08/09/31-orszagos-talalkozo Szeretnék megírni nektek néhány fontos információt:
Az eddigieknél is keményebben üldözik a keresztényeket Kínában
Templomrombolás, bebörtönzött hívek - a kínai elnök az elődeinél is keményebben üldözi a kereszténységet: 2018-ban porig romboltak egy templomot a kínai Sanhszi tartományban. Amint a New York Times beszámolt róla, hatóságok a föld alatti istentiszteleti termekben dinamitot helyeztek el, és amikor az épület összedőlt, buldózerekkel fejezték be a munkát. A protestáns gyülekezet temploma 17 millió jüanba került, amit a hívek adtak össze. A gyülekezet vezetői közül többeket letartóztattak, egytől hét évig terjedő börtönre ítéltek. Az egyik lelkész feleségét átnevelő táborba küldték, a Bibliákat elkobozták. 2017-ben egy katolikus templomot romboltak le a hsziani egyházmegyében, annak ellenére, hogy a gyülekezet minden szükséges engedéllyel rendelkezett. Átírják a Bibliát is és azt tanítják, hogy Jézus gyilkos volt...
A legkisebb és legnagyobb
"Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.” (Lk 9,46–50)
Isten a legkisebb, Ő szolgál mindannyiunknak - Ő a legnagyobb.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A kormány új jogszabálya kivégzi a környezetvédelmet
Itt a jogszabály, ami a háborús vészhelyzetre való tekintettel megtiltja a környezetvédelmi hatóságnak, hogy fellépjen a jogsértésekkel szemben:
Korbács, vagyonelkobzás és börtön vár az iráni filmrendezőre
Mohammad Rasoulof, Irán elsőszámű filmrendezője korábban már többször is ki volt téve a perzsa hatóságok zaklatásának, de most az egyik bíróság minden korábbinál keményebb büntetést szabott ki az Arany Medve díjas filmesre. Legújabb filmjét, a „The Seed of the Sacred Fig”-et jövő héten mutatják be a Cannes-i filmfesztiválon, de úgy néz ki, hogy nem lehet ott saját alkotása vetítésén, ugyanis "nemzetbiztonsági bűncselekmények elkövetésének vádjával" nyolc év börtönbüntetésre és korbácsolásra ítélte egy iráni bíróság – számolt be a CNN.
Szomorú vallomás
"Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek." (Lk 16,19–31)
Milyen szomorú vallomás ez Jézustól: lesznek, akiknél hiábavaló az áldozata...
Drága Jézus, hiszünk benned és szeretünk Téged és ki akarunk tartani melletted minden körülmények között! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ennyi kutya él hazánkban - röviden
A kutyatartás népességre vetített arányában a legutóbbi adatok szerint Magyarország áll a világ élén. Kutyából mintegy 2,8 millió él hazánkban, de egyes adatok szerint már a 3 milliót is átléptük. (Az Egyesült Államokban 65, Brazíliában 54 millió kutyát tartanak számon, de a lakosságra vetítve megelőzünk mindenkit a 27,57%-os aránnyal.)
500 éves templomromot találtak egy visegrádi ásatáson
A visegrádi műemlékegyüttes felújítása során egy 500 éves templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, ami minden bizonnyal a Zsigmond király idejében épített Szűz Mária-templom maradványa. Az épület- és eszközmaradványok mellett holttesteket is találtak a törmelékek között, akik mellett a felszereléseik és fegyvereik még mindig ott hevertek.
Mágiakézikönyv - röviden
Ez nem hiányzott: Egy újabb Harry Potter-könyv érkezik, a Varázsalmanach, az első hivatalos mágiakézikönyv, melyből bővebben megismerhetjük a népszerű sorozat legfontosabb szereplőit és helyszíneit is. A könyv névsorok, listák, térképek és mindenféle mágiával kapcsolatos dolog legteljesebb gyűjteménye. Az enciklopédia kétszáz oldalas és minden egyes oldalát illusztrálták...
Teljes biztonságban
"Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja." (Mt 10,28–33 )
Teljes biztonságban csak Isten atyai szívében lehetünk.
Drága Istenünk, a Te gondviselő szeretetedre bízzuk magunkat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: A keresztény reményre nagy szüksége van a mai világnak!
A Szentatya május 8-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erény közül az elsőről, a hitről elmélkedett, a mai alkalommal pedig a másodikról, a reményről a Róm 8,18.23–24 szakasz alapján. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.