Az idei tanév fontos dátumai
A Magyar Közlönyben megjelent a rendelet az idei iskolai tanév fontos dátumairól. Az első tanítási nap hagyományosan szeptember elseje, ez idén péntekre esik. Az utolsó tanítási nap jövő június 21, az első félévnek hivatalosan január 19-én lesz vége. A három nagy iskolai szünet időpontjai:
Az igazság kimondásáról a szeretetben
Ha a megbékélésről és kiengesztelődésről beszélünk – Isten és ember, illetve egymás között -, akkor mindenképp eljutunk a párbeszéd szükségességéig, és rögtön felmerül a kérdés: szeretem-e annyira embertársamat, hogy beszéljek neki az igazságról, akkor is, ha tudom, hogy ezért majd nem fog szeretni engem? (Hozzá téve, hogy az igazság kikutatása, megértése párbeszédet igényel köztünk és Isten között is, valamint lelki-szellemi megismerő munkát a valóság folyamataival kapcsolatban…)
Végleges döntés
"Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt." (Jn 11,45–57)
Végül minden leegyszerűsödik: vagy megölöd magadban Krisztust, vagy megtérsz...
Melletted döntöttem Uram, és veled akarok élni most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pálos kolostor épül Hargitafürdőn
Szent István ünnepén, augusztus 20-án, a Csíkszeredához tartozó településrész kápolnájának búcsúünnepén szentelték fel a magyar kormány támogatásával épített új pálos kolostort Hargitafürdőn. A szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a pálos rend magyarországi és lengyelországi elöljáróival, Tamás József nyugalmazott püspökkel, pálos konfráterrel és számos paptársával együtt mutatta be.
37 napig éheztettek egy afgán nőt és kisgyerekeit...
A Magyar Helsinki Bizottság afgán ügyfelei pert nyertek a magyar állammal szemben a strasbourgi bíróságon. A pert azért indították, mert a menedékkérő anyának, 5 éves és 5 hónapos kisgyerekeinek 37 napon át nem adtak enni a tranzitzónában, közölte a jogvédő szervezet az oldalán. Mint a Magyar Helsinki Bizottság írja, az afgán F. O.-nak keresztény hitre tért a férje, így nem maradhattak hazájukban. Először a férfi és a legnagyobb gyerek menekült el, ők Németországig jutottak.
Hinni a tanúságtételnek
„János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” (Jn 10,31–42)
Hiszünk-e a tanúságtételnek, vagy tovább dédelgetjük magunkat?
Uram, én hiszek tebenned és imádlak téged, remélek tebenned és szeretlek téged... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: könyvek szentéletű asszonyainkról
A stigmatizált Galgóczy Erzsébetről, Csépe Kláráról (Hasznos-Fallóskút) és Kindelmanné Erzsébet asszonyról (Szeretetláng) szóló könyveinket ajánljuk. Áruk 1400 Ft/db Megrendelni lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ferenc pápa súlyos szavai a kábítószer kereskedelemről
A pápa szerdai beszédéből: "De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kábítószer-terjesztők és kábítószer-kereskedők gonosz szándékait és tetteit. Ők gyilkosok! XVI. Benedek pápa kemény szavakat használt egy terápiás közösségben tett látogatása során: „Azt mondom a kábítószer-kereskedőknek, hogy gondolkodjanak el, mekkora rosszat tesznek a társadalom mindenféle osztályához tartozó fiatalok és felnőttek sokaságának: Isten számon fogja kérni rajtuk, amit tettek. Az emberi méltóságot nem lehet így lábbal tiporni!” A kábítószer lábbal tiporja az emberi méltóságot."
A pápa telefonon vigasztalt egy olasz édesanyát, aki elvesztette fiát
A Szentatya „velem sírt”, és „úgy vigasztalt, mintha az apám lenne” – nyilatkozta a 24 éves Luca Re Sartù édesanyja. Az olasz fiatalember baktériumfertőzés következtében halt meg, nem sokkal azután, hogy visszatért a lisszaboni ifjúsági világtalálkozóról.
Hogy reagálsz Jézus szavaira?
"A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból." (Jn 8,51–59)
Isten szava bevilágít lelkünk sötétjébe, de az rajtunk múlik, hogy bűnbánattal, vagy agresszivitással válaszolunk rá.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, újítsd meg a szívünket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pezzi moszkvai érsek a dagesztáni terrortámadásokról
Az észak-kaukázusi Dagesztán orosz tagköztársaságban június 23-án több halálos áldozatot követelő fegyveres támadások történtek egy rendőrállomás, két ortodox templom és egy zsinagóga ellen. Egy ortodox papot brutálisan meggyilkoltak.
