A hadseregek ökológiai lábnyomáról
Amióta a világ diplomatái rendszeresen összegyűlnek, hogy az éghajlatváltozás lassításának kérdéséről egyeztessenek, egyvalami feltűnően hiányzik a napirendről: a hadseregek. Ez nem véletlen, a katonai kibocsátásokról szóló jelentéstételt az Egyesült Államok kérésére nagyrészt kihagyták az 1997-es kiotói jegyzőkönyvből, vagyis abból a dokumentumból, amely az aláíró országok számára kötelező kibocsátási célokat határozott meg. A 2015-ös párizsi megállapodás ugyan változtatott ebben, de továbbra sem írta elő a hadászati kibocsátásokról szóló jelentéstételi kötelezettséget.
A világosság fiai
"Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”" (Mt 5, 13-16)
Jót tenni mindenki tud, de úgy tenni jót, hogy az Istent magasztalja fel...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy szép magyar siker - röviden
Pálfai Károly Cipőfűző (Bound Legs) című rövidfilmje bekerült a cannes-i filmfesztivál független rövidfilm kategóriájának shortlistjére, vagyis a közé a három alkotás közé, amely közül a díjazott ki fog kerülni. A film 2022-ben 8 fesztiválon összesen 15 első díjat nyert.
Különleges falképekre bukkantak a veszprémi várnegyed épületeinek megújításakor
A Szent Imre-templomban Lukács evangélista, a korábban kanonokházként működő Tejfalusy Házban egy marcona osztrák katona alakja bukkant elő a veszprémi várnegyedben zajló műemléki feltárás során. A most megismert alkotások két délnémet származású, a magyarországi templomfestészetben igen jelentős szerepet játszó alkotó, idősebb és ifjabb Franz Xaver Bucher nevéhez köthetők.
Boldogok a békességszerzők
"Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni." (Mt 5, 1-12)
Teremtsünk békességet először a szívünkben, aztán a családban, közösségben, munkahelyen... és békesség lesz a világon.
Jöjj Szentlélek, bűnbánat és megújulás Lelke, segíts békében élnünk önmagunkkal és a világgal! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nahát, ilyen is van? Önmagától lemondott Új-Zéland kormányfője...
A most 42 éves Ardern volt a világ legfiatalabb női kormányfője, amikor 2017-ben megválasztották. Egy évvel később ő lett a második olyan miniszterelnök a világon, akinek hivatali ideje alatt született gyermeke. Lemondásának okairól azt mondta, „elfogyott a szufla”. Nyári szabadsága alatt gondolta végig a hogyan továbbot, és próbált meg erőt gyűjteni, hogy szívvel-lélekkel tegye továbbra is a dolgát. "Ez azonban nem sikerült, és nem szolgálná Új-Zéland érdekeit, ha továbbra is a helyemen maradnék" – mondta újságíróknak nyilatkozva.
Ferenc pápa üzenete a betegek 32. világnapjára
A Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapja, február 11-e egyben a betegek világnapja az Egyházban. Ez alkalomból a pápa minden évben üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa idei üzenetének témája: „Nem jó az embernek egyedül lennie”. A betegek ápolása kapcsolataik ápolásával.
Szövetségesek lettünk!
„Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik." (Mk 14,12–16.22–26)
Isten új szövetséget kötött velünk a Bárány vérén...
Köszönöm Uram, hogy szövetségesek lehetünk és te ezt az Új Szövetséget soha nem bontod fel! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ötéves kómából ébredt fel
Ötéves kómából ébredt fel egy amerikai nő, úgy, hogy közben az anyja viccén nevetett, azóta annyira megerősödött, hogy már a fia focimeccsén is kint járt. Jelenleg arra gyűjt a családja, hogy beszerezhessenek egy mozgássérült furgont és akadálymentesíthessék az otthonát.
Európai gyerekek akciója Ukrajna békéjéért

Tizennyolc európai gyermek ötlete alapján, akik azon gondolkodtak, hogyan segíthetnének az ukrajnai háború sújtotta barátaikon, január közepén figyelemfelkeltő kampány indult a békéért KidsAction4Peace címmel, remélve, hogy a különböző európai országok kormány- és államfőinek „szívéhez” is eljut az üzenet.
Mindent odaadó szeretet
"Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.” (Mk 12,38–44)
Ha Istent tesszük az első helyre az életünkben, akkor Isten nagylelkű szeretete munkálkodni kezd bennünk.
Tiéd vagyok Uram és Tiéd is akarok maradni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
