A missziók védőszentje – Xavéri Szent Ferenc áldozópap
Az egyik legnagyobb misszionáriusra, Ázsia apostolára december 3-án emlékezik az Egyház:
Az emberek szabadságáról
„A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,23–28)
Jézus visszautasítja a merev, törvénykező lelkületet, ami átokká változtatja az áldást is.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Isten akaratának felismerése életünkben; Isten és a golf...

Ha hisszük, hogy Isten van és szeret minket, akkor tudjuk azt is, hogy tanácsaival a legjobbat akarja nekünk. De vajon felismerjük-e, megértjük-e, amit mondani akar nekünk?
Teremtésvédelmi advent 1.: Képzeljük el Isten reményét
Az advent első vasárnapi evangéliumban Jézus az idegenbe induló emberről – azaz Istenről -, mond példabeszédet, aki szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapuőrnek pedig megparancsolja, hogy virrasszon. (Mk 13, 33-37) Ott érezzük visszhangozni ebben a példabeszédben a teremtéstörténetet is, amelyben az Úr Isten az embert az Éden kertjébe helyezte, és rábízta, hogy azt művelje és őrizze meg. (Ter 2, 15) S valóban, nekünk hatalmunk és lehetőségünk van arra, hogy műveljük, gazdagítsuk a teremtett világot, de feladatunk az is, hogy megőrizzük azt. Mielőtt azonban erről szót ejtenénk, lépjünk vissza egy lépést a történetben.
A Találkozásra várva
"Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” (Mt 25,1–13)
Jézus tanácsa: Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát...
Drága Istenünk, kenj fel minket Szentlelked olajával, hogy mindig veled lehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szeretet Földje Találkozó, 2022.

Új lépések a szinodális egyházért Európában – A CCEE máltai közgyűlésének zárónyilatkozata
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) november 27–30. között Máltán tartotta közgyűlését, Charles J. Scicluna érsek meghívására. A tanácsot alkotó püspöki konferenciák elnökei megvitatták a szinódus fejleményeit, különös tekintettel a püspöki szolgálatra a szinodális egyházban és a nemzetek feletti szervezetek szerepére.
Mit szeretnél?
"Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: Mit kívántok?” ( Jn 1,35–42)
Jól gondold meg és légy őszinte magadhoz, mert Jézus tőled is megkérdezi: Mit szeretnél?
Drága Jézus, vezess minket az önismeret és Isten-ismeret útján, hogy egészen a tiéd lehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy példa az orosz igazságszolgáltatásra
Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki politikus pénteken a közösségi médiában közölte, hogy értesítették az ellene indított új büntetőjogi eljárásokról – írja a The Independent.A 47 éves Navalnij jelenleg a több mint 30 éves büntetését tölti egy büntetőtelepen. Az elmúlt két év nagy részét magánzárkában töltötte több állítólagos vétség miatt.
Bűnösök és betegek
"Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mk 2,13–17)
A kemény szívűek magukat igaznak tartják, de akik szeretnek, azok ismerik vétkeiket.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

