Költsék az Ukrajnából menekülő emberekre a sztrájkolóktól levont bért
Használják jótékony célokra a március 16-tól sztrájkoló pedagógusoktól, iskolai dolgozóktól levont bért - erre szólította fel a kormányt a két nagy szakszervezet.
Ipari méretű vesztegetési, korrupciós botrány
Immár 52 gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot, illetve a Miniszterelnökséget érintő vesztegetési ügynek. A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt zajló büntetőeljárásban minisztériumi tisztségviselőkön kívül pályázatírók és elsősorban olyan gazdasági társaságok vezetői érintettek, akik sikerrel jutottak pályázati forrásokhoz.
Béke a világnak, béke a szívnek
"Jézus így szólt hozzájuk: Mit féltek, kicsinyhitűek? Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett." (Mt 8,23–27)
Jézusnak hatalma van a természeti erők felett, sőt, még a szívünket is le tudja csendesíteni...
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke, csendesítsd le a világot! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Menekülő gyerekek - egy hír és ima

A menekült gyerekek nagy része egyedül, kísérő nélkül utazik a befogadóországokba - a kétmillió háború elől menekülő közül 800 ezer gyermek. Sokan közülük önállóan, egyedül teszik meg az utat, és kísérő nélkül érkeznek.
A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje
A Keresztről nevezett Szent Terézia Benediktára, Edith Steinre, Európa társvédőszentjére emlékezünk ünnepén, augusztus 9-én. A zsidó származású filozófusnő, később kármelita szerzetesnő hitéért halt vértanúhalált az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban 1942-ben ezen a napon.
Kinyilatkoztatás a szívbe
„Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám." (Mt 16,13–19)
Isten kinyilatkoztatja magát az Őt szeretőknek.
Jöjj Szentlélek, Kinyilatkoztatás Lelke, vezess minket az élet és a boldogság útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Keresztény lett - megölték...
Fivére és nagybátyja ölte meg a fiatal lányt a napokban, miután a TikTokra föltett videóján keresztény vallásos énekeket énekelt.
Ferenc pápa sajtótájékoztatója Portugáliából hazafelé tartva
Ferenc pápa augusztus 6-án, vasárnap este elhagyta Portugáliát. A Szentatya a 37. Ifjúsági Világnapra szervezett apostoli útjáról visszatérőben, a repülő fedélzetén tartott szokásos sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire:
Tűzszünetet hirdettek - röviden
Az orosz fél március 8-án moszkvai idő szerint délelőtt tíz órától tűzszünetet hirdet, és kész biztosítani a humanitárius folyosókat Ukrajnában – jelentette az Orosz Föderáció ukrajnai humanitárius segítségnyújtással foglalkozó központja - reménykedjünk és imádkozzunk...
Jót, s jól
"S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma." (Mt 10,37–42)
Jót tenni, s jól - ezt is tanulnunk és gyakorolnunk kell.
Drága Istenünk! Segíts, hogy felismerjük és megtegyük akaratodat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A legújabb mérgező őrület
A cigarettától eltérően a snüssz nem füstöl, nincs kellemetlen szaga és nincs is káros hatással a közvetlen környezetre, mégis roppant kártékony és rákkeltő. Ennek oka, hogy a nyálkahártyán keresztül szívódik fel a véráramba, és így közvetlenül az agyban okoz függőséget. A szájnyálkahártya folyamatos irritációnak van kitéve, így a szer használata szájdaganathoz is vezethet...
