Szent István országáért - ne csüggedj el!

Kategória: Szent István országáért Megjelent: 2012. február 17. péntek

Amikor a Makkabeusok elkezdték küzdelmüket országukért és vallásukért, azt tapasztalták, hogy ha legy?ztek egy sereget, ellenfelük összegy?jtött egy még er?sebbet és azzal támadt rájuk. Soha nincs ez másként egészen addig, amíg az egyik fél fel nem adja. Szent István királyt két oldalról is támadták. A német-római császár h?béri függést akart az európai integráció feltételeként, a pogány magyarok meg nem akartak integrálódni a korabeli Európába (s?t arról álmodoztak, hogy ?k uralják majd Európát). Szent István azonban Közép-Európa legjelent?sebb királyságává tette hazánkat úgy, hogy közben nem került h?béri függésbe - ami emberi szemmel lehetetlennek látszott, Isten kegyelmével valósággá vált. Ezért most se csüggedjünk el!

Január 18-án, a Nemzeti Imanapon az emberek imádságára válaszul Isten lecsillapította az Európai Parlamentben dúló politikai vihart. Hazánk akkor jól jött ki a dologból. Egy hónap se telt el azóta, és vagy mi lankadtunk el az imában, vagy a Magyarországra ferde szemmel tekintők gyűjtöttek nagyobb sereget... Hiszem azonban, hogy Isten a mi javunkra engedte meg, hogy ez megtörténjen. Hiszen a mi hibáink, mulasztásunk, buzgóságunk hiánya is hozzájárult a hazánkat elítélő határozathoz! Tudom, hogy ez most nagyon keményes és igazságtalanul hangzik, de nem tagadhatjuk, hogy a döntést hozóknak volt kikre (és ne hazaárulózzunk rögtön!), és volt mire (hevenyészetten összecsapott, krakéler jogszabályokra!) hivatkozni.

Ez figyelmeztetés nekünk: tessék rendes és tisztességes munkát végezni!

Mi pedig, akik hiszünk abban, hogy a Kárpát-medence kegyelmi kehely lehet és hazánk a Szeretet földje, a megújulás példája és egy új kibontakozás fészke, imádkozzunk még buzgóbban hazánkért és nemzetünkért, hogy a két veszélyes zátony - integráció a függetlenség eladásával és az integráció tagadása - között megtaláljuk a helyes és Istennek tetsző utat és legyen erőnk is azon végig menni.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Ima a hazáért nehéz idõben

,,Úristen! Igazság kútfeje, kegyelem kimeríthetetlen

forrása, ki parancsolataidról megfeledkezett népedet

néhanapján a szolgaság jármával sújtod, hogy

megtörvén gôgjét, amint a büntetésben igazságot

adtál, a megbocsátásban újból kegyelmet nyújts

neki: bevalljuk, Uram, õseink nyughatatlanságát,

beismerjük mindennapi vétkeinket, amelyekkel

ellened támadván, valóban megérdemeljük ostorodat.

Rászolgálunk, Uram, hogy nemzetünk dicsõsége

elenyésszék, s gyermekeink idegen nép járma alatt

görnyedjenek. Méltók vagyunk, hogy magvunk szakadván,

eredetünk emlékezete és nemzetünk neve

feledésbe merüljön, mivel elhajoltunk tõled,

Istenünktõl és Urunktól.

Mindazáltal, ó Uram, tekintsd a nyomorúság ez

örvényébe hullott népednek sóhaját, hallgasd meg a

szegények, az özvegyek és árvák Hozzád felsíró

jajkiáltását. Tekintsd a bûnhõdésre kész ártatlanoknak

kiontott vérét, s ne feledkezzél meg irgalmasságod

cselekedeteirõl, melyekkel hajdan oly kegyesen

elárasztottad szolgaságban sínylõ választott népedet.

És ha lelkünkben lángra lobbantanád felszabadulásunk

vágyának tüzét, vezéreld cselekedeteinket,

erõsítsd meg karunkat, élesítsd fegyvereinket, hogy

egyesült erõvel szolgálhassunk kegyes akaratodnak.

Adj, Uram, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél,

hivatásukban bölcsességet, balsorsban bátorságot, a

szerencsében mérsékletet, hogy végzéseid útján haladjanak.

Te jelöld ki, Uram, táboraink határát, vedd körül

irgalmasságod köntösével, óvd meg az ellenségnek

cseleitõl, s ûzd el az álmot a virrasztók szemérõl,

nehogy készületlenül találtassunk. A Te angyalod

legyen õrünk és vezetõnk a csatában, aki szétszórja a

fegyverek golyóit, s amint Izraelt szárazon vitte át a

tengeren, vezessen át bennünket is sértetlenül ellenségeink

tömegén.

Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy

felvétetvén néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne

térjünk, hanem igazságtételeid õreivé lévén, utunk

nyugalomban és békességben vezessen Tehozzád, ki

végtelen kegyelmednél fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk

a szolgaságból és megváltassunk.

A mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki a Szentháromságban

veled él és uralkodik, mindörökkön-örökké.

Ámen.''

(II. Rákóczi Ferenc)

You have no rights to post comments