Európai Ügyészség - röviden
Június elsején megkezdheti a működését az Európai Ügyészség - közölte a szervezet szóvivője a Euronews tudósítójával. A Laura Codruta Kövesi vezette szervezettől áttörést várnak az uniós forrásokkal zajló visszaélések felderítésében. Magyarország egyelőre nem csatlakozott a szervezethez...
Kilenctagú család az életszentség útján
A mezőgazdasági munkából és méhészkedésből élő lengyel Ulma család boldoggá avatási eljárásának megkezdését jelentették be március 24-én, a család vértanúságának 77. évfordulóján. Józef és Wiktoria Ulma Lengyelország 1942-es német megszállása után két éven át zsidó embereket bujtatott a padlásukon, akiket a hatályos rendelkezések szerint át kellett volna adniuk a hatóságoknak. 1944-ben egy falubelijük azonban feljelentette őket, mivel szemet vetett az egyik elrejtett zsidó család földjére: ekkor Józefet és Wiktoriát a gyerekeik szeme láttára tarkón lőtték, majd a hat gyermeket is kivégezték.
A Szentlélek tüze
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon." (Lk 12,49–53)
A Szentléle tüze, a szeretet tüze, az életszentség tüze...
Jöjj Szentlélek, eleveníts meg minket és égess ki belőlünk minden bűnt és bajt kegyelmeddel! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Meghívó egy nagyszerű kiállításra a közösségi házunkba

Ferenc pápa: A legreménytelenebb pillanatokban sem vagyunk egyedül...
Április 2-án délelőtt tíz órakor a Szentatya prezideálta a virágvasárnapi ünnepélyes szentmisét, melyen hatvanezer hívő vett részt a hatalmas virágoskertté alakított Szent Péter téren. Beszédében az Istentől való elhagyatottságot is vállaló Jézusról elmélkedett: ez a Jézus azt üzeni nekünk, hogy a legreménytelenebbnek megélt pillanatokban sem vagyunk egyedül. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a homíliát, amelyet Ferenc pápa az Úr kínszenvedésének Máté evangéliuma szerinti eléneklése után mondott.
Felelősségünkről
"Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12,39–48)
Nekünk Isten a legtöbbet adta, amit adhatott: önmagát, egészen.
Segíts Urunk, hogy felismerjük ajándékaid nagyságát és felelősséggel tudjunk élni velük, a Te dicsőségedre és az emberek javára! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pünkösd vasárnap a Gellért-hegyen
IMÁDSÁG A VÁROSÉRT AZ ORSZÁGÉRT ÉS EURÓPÁÉRT
KÖZÖS IMÁDSÁG 15 – ÓRAKOR
SZENTMISE 16 – ÓRAKOR
Pontos helyszín: Sánc utca és a Hegyalja út sarok, azaz a Víztároló felett.
Járványügyi előírások: kérünk mindenkit a helyes maszk viselésére és a védőtávolság megtartására.
Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása
Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.
1% lehetőség!
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
(Adományokat egész évben lehet küldeni az Alapítvány címére is: 2045 Törökbálint, Templom u. 13., vagy számlaszámára: 10700268-04975106-51100005)
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
Türelem!
"Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.” (Lk 12,35–38)
Hittel és bizalommal várakozunk Isten ígéreteinek teljesülésére, míg minden valósággá lesz.
Drága Istenünk, kérünk növeld bennünk a türelemmel és bizalommal teli lelkületet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Több, mint kétezer pedagógus elhagyná a pályát, ha...
Az aHang által indított petícióban két nap alatt már több mint kétezer-kétszáz pedagógus jelezte, hogy elhagyná a tanári pályát, amennyiben június 1-től érvénybe lép az úgynevezett közoktatási státusztörvény.
