Te magad légy a csoda! – Nick Vujicic újra Magyarországon
Higgy! Remélj! Szeress! bibliai mottójú evangelizációs előadássorozatát kezdte meg Nick Vujicic a Papp László Sportrénában március 11-én. A karok és lábak nélkül született, Amerikában élő nemzetközi hírű motivációs tréner negyedszer látogat hazánkba. Március 13-án, hétfőn szintén a Sportarénában tart előadást diákok számára, majd egyetemisták előtt beszél a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Viszonzott szeretet
"Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,27–38)
Isten igazsága a Szeretet nagylelkűségét követi.
Istenem, mi is nagylelkű szeretettel akarunk a többiek felé fordulni, hogy így megismerhessenek Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ma és holnap triduum, szombaton lelki nap
Ma (csütörtökön) és pénteken folytatjuk a triduumot, szombaton pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva kis lelki napot tartunk lelki adoptálással egybekötve 10 órától a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Részletek:
Vigyázzunk a fecskéinkre!
Egyrészt szívmelengető látvány, ahogyan a házunk körül nevelik kicsinyeiket, másrészt nagy szúnyogirtók. Tudták ezt már nagyapáink is, akik vigyáztak az apró madarakra, olyannyira, hogy szinte égbekiáltó bűnnek tartották, ha valaki bántotta őket, vagy leverte a fészküket. Egy valamirevaló portán inkább segítették a megtelepedésüket...
Ti, szegények
„Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa." (Lk 6,20–26)
Tudom-e magam megszegényíteni Istenért, hogy Isten országában gazdagodjam, vagy evilág javaiból akarok minél többet?
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Kérlek segíts... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nagyböjti triduum mától!
Szerda, csütörtök és péntek este 9 órától nagyböjti triduumot tartunk (nem lesz hosszú) interneten a Zoom-on keresztül. A téma: A kereszt nekünk, akik hiszünk, Isten ereje és bölcsessége. A három nap felosztásában:
1.: A kereszt bölcsessége,
2.: A kereszt ereje,
3.: Nekünk, akik hiszünk...
Előadó: Sipos Gyula. A link, amivel kapcsolódni lehet:
https://zoom.us/j/3571084825?pwd=czhRYzFKNkVLYUgxMVFEVmVOSStkUT09
Nicaraguában elvettek az Egyháztól egy katolikus egyetemet és felszámolták a Karitászt
A latin-amerikai országban január 31-én a hatóságok eltörölték a Caritas Nicaragua jogi személy státuszát és kisajátítottak két keresztény szellemiségű egyetemet, amelyek közül az egyik a nicaraguai püspöki konferenciához tartozik.
Jézus érintése
"Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított." (Lk 6,12–19)
Imáinkkal, szívünkkel, szeretetünkkel mi is megérinthetjük Jézust, az Oltáriszentségben pedig Ő egyesül velünk...
Jézus érints meg, tedd rám a kezed, érints meg, gyógyíts meg... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Körkép a háború sújtotta Ukrajnából – A kijevi domonkos elöljáró nagyböjti levele
Az alábbiakban közreadjuk Jarosław Krawiec OP, a kijevi székhelyű ukrajnai domonkos közösség vezetője nagyböjti levelének fordítását. Hamvazószerdán, február 22-én kelt üzenetét, melyet az ukrajnai háború kitörésének első évfordulója alkalmából írt, elküldte a domonkos család valamennyi tagjának.
Óraátállítás!
Ne feledjük, hogy március 28-án, vasárnap, hajnali 2 órakor 3 órára állítjuk át az órákat, így megkezdődik a nyári időszámítás; egy órával tovább lesz világos.
A szeretet szabadsága
„Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” (Lk 6,6–11)
A törvények fontosak, de a szeretet mindent felülír.
Drága Istenünk! Növeld a belső szabadságunkat, hogy mindig a szeretet szellemében cselekedhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
