Szíriában több mint 60 templomot és kolostort semmisítettek meg

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 23. szombat
A fegyveresek Szíriában több mint 60 keresztény templomot és kolostort semmisítettek meg. Homszban több mint 70 ezer ortodox, Aleppoban pedig a keresztények fele hagyta el az otthonát.

Örömhírek, röviden

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2014. szeptember 18. csütörtök

Elindult a facebookon a mese-sorozatunk (lásd: (https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok ) és ehhez kapcsolódik, hogy a Szeretet Földje Találkozó ideje alatt a plébánia nagytermében egy rögtönzött kiállításon láthatók lesznek az illusztrátor, Vihart Anna képei. Nagyon jók! - Kijött a nyomdából a Keresztelő János története, így a szombati Találkozón már kedvezményes áron azt is meg lehet vásárolni! A Találkozóra szeretettel várunk mindenkit!

Kirakat-kereszténység

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. augusztus 08. hétfő

„Ruanda volt Afrika katolikus kirakatországa” – írja Peter Balleis jezsuita misszionárius -, ahol a lakosság kétharmada katolikus volt. Hogyan történhetett meg, hogy 1994-ben alig száz nap alatt mégis lemészároltak majd egymillió embert  - a gyilkosságoknak félmillió tettese volt késsel, karddal, bármivel, amivel ölni lehet –, és a gyilkosokkal papok, szerzetesek és apácák is együttműködtek?

Igemagyarázat 2024/7.: A teljessé vált ítélet és irgalom (Mt 12,14-21)

Kategória: videók
Megjelent: 2024. július 20. szombat


A 2024. július 20-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Az angyalokkal és szentekkel együtt

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. szeptember 29. hétfő

"Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett." (Jn 1,47–51)
Jézus prófétai szavai a mennybemenetelekor beteljesültek...
Drága Istenünk add, hogy angyalaiddal és szentjeiddel együtt élhessünk, most és mindörökké, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Negatívra módosították hazánk adósság-besorolását

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. december 07. vasárnap

A Fitch Ratings pénteken negatívra módosította Magyarország hosszú lejáratú devizaadósság-besorolásának kilátását a korábbi stabil minősítésről, miközben megerősítette a BBB besorolást. A hitelminősítő lényegesen rontotta a közpénzügyek előrejelzését a 2026-os parlamenti választások közeledtével bevezetett új intézkedések miatt. A Fitch azt prognosztizálja, hogy a költségvetési hiány a 2025-ös 5 százalékról 5,6 százalékra szélesedik 2026-ban, jelentősen meghaladva a kormány eredeti 3,7 százalékos célját és a BBB kategória 3 százalékos medián értékét.

Miért és hol akadnak el a fiatal felnőttek a párkeresésben?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. január 09. péntek

A fiatal felnőttek párkeresési nehézségeire válaszul indult el az országos „Dare to Date” Kapcsolatműhely program, amelyben a résztvevők tudatos, gyakorlatias támogatást kapnak az ismerkedéshez és a randizáshoz. Joób Máté evangélikus lelkészt, teológust, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi docensét kérdeztük (Magyar Kurir) arról, miért vált ilyen égető kérdéssé a randizás, hogyan segítik a csoportok a fiatalokat, és miért fontos a párkapcsolati minták újragondolása.

Szeretet történetek - Madárcsicsergés

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2012. június 02. szombat

Anni barátnőm Krisztusi szegénységben él. A ruhatára nem nélkülöző az eklektikát, hiszen nem ő választja ki, hanem kapja barátoktól, ismerősöktöl, Karitásztól, de amit kap annak nagy részét szétosztogatja a nálánál szegényebbeknek.

A Szeretet Földje Találkozó előadói

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2014. szeptember 03. szerda

A szeptember 20-i Szeretet földje Találkozó előadói: Regina Collins nővér (Isteni Szeretet Közösség), Tobish Bori és Nyuli Gábor (Cor et Lumen Christi közösség - Damian Stayne közössége) és Sipos Gyula. A lelki nap témája: Krisztus csodáai közöttünk - és hisszük, hogy valóban részesei leszünk ennejk, hogy a Szentlélek nagy erővel jelen lesz közöttünk, gyógyít, szabadít és felken az ajándékaival és adományaival minket a szolgálatra. Ennek megtapasztalására hívunk most benneteket! Előtte való nap már elkezdődik a 40 órás szentségimádás az Isteni Szeretet Közösség házában, tehát aki szeretne már akkor is jöhet - szállást biztosítunk - de akkor hívja fel a közösségi házat a 06-23/339-029-es telefonszámon. A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk! A teljes program olvasható itt: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/6083-szeretet-foldje-talalkozo-2014

Hullámok

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. augusztus 05. hétfő

Hőhullám, menekülthullám, fesztiválhullám, gyűlölethullám – átcsapnak felettünk vagy megtanuljuk kezelni azokat? Szeretethullám.

Az Istennel való egyesülés valósága

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. augusztus 01. hétfő

Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2, 20) Lehetséges ez? Lehetséges, hogy Istennel olyan teljes közösségbe kerüljek, hogy az Ő gondolatait gondoljam, szavait szóljam, tetteit cselekedjem – és közben a személyiségem mégis teljesen szabad maradjon? Hogy ez részemről ne csak egy bolond gondolat legyen arról, hogy isten vagyok, egy eszement fantázia, skizofrén beképzelés, téveszme, esetleg a gonosz lélek hazugsága, egy stáció az ördögi megszállás felé tartó úton?