Boros Zoltán atyát búcsúztatjuk - reméljük nem véglegesen
Július 27-én, vasárnap 18 órakor Érd-Ófaluban, a Szent Mihály templomban búcsúztatjuk Boros Zoltán atyát. Ő komoly segítségünk volt az érdi cigány misszióban, mindig számíthattunk rá és a cigány testvéreink is. Betegsége miatt elhelyezték (papi otthonba) Érdről, tőlünk. A szentmisét Székely János püspök atya celebrálja. Szeretettel várunk mindenkit – tegyük ünnepélyessé ezt a fájdalmas alkalmat! Szeretettel: Tarnóczi Mária
Egy igazgató dicsérete
Gabi néni negyven évet töltött első és utolsó munkahelyén, ebből az utolsó húszat igazgatóként. Az idei iskolai évzáró – két óra zenés-táncos őrület -, végén meglepetésként a kollégák egy képösszeállítást vetítettek róla a többszáz fős közönségnek, amit őszinte vastaps fogadott. Néhány szubjektív mondat arról, mivel „érdemelte ki” igazgatónk ezt a szeretetet:
Igemagyarázat 2024/11.: Az emberi szívek és Isten szíve (Mt 20,20-28)
A 2024. július 25-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten világosságot gyújt
"Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon." (Lk 8,16–18)
Isten azt szeretné, hogy a mi életünk is világítson evilág elsötétülésében...
Segíts Uram, hogy egész életünk visszatükrözhesse a Te fényedet és világosságodat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A hazaszeretetről és az Egyház prófétai küldetéséről...
...is szó lesz a holnapi, szombati lelki napon, amire szeretettel várunk! - Szeretetláng lelki nap és gyógyító összejövetel a Szeretetláng kápolna és közösségi házban 2025. november 29-én, szombaton 10 órától Törökbálinton. Téma: "Méltó, hogy megtedd néki, mert szereti a mi nemzetünket..." (Lk 7,4-5) Részletek:
Leó pápa Isten megtestesüléséről és az ember válaszáról
Január 4-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében a megtestesülésről elmélkedett - Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Sajátos "segítség" a Vatikánnak
Németországban a katolikus egyház reformkörei is gyűjtik a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a Vatikán küldött ki a helyi püspöki konferenciák közvetítésével a híveknek - csakhogy átfogalmazták a kérdéseket...
Laza és zsúfolt hét
Alkotó tábor, összejövetel- és előadás-hegyek, lelki nap... ez lesz ezen a héten:
Isten országa bennünk és közöttünk
Isten gyermekeinek méltóságáról, kegyelmeiről és küzdelmeiről, történetekkel illusztrálva... - Sipos Gyula előadása elhangzott 2024. június 29-én, a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban tartott lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Amikor a Pünkösd hétfő keddre esett
Amit most elmesélek, azon a furcsa napon történt, amikor a pünkösd hétfő keddre esett. Azt túlzás lenne állítani, hogy nem vette észre senki. Néhányan elmentek a templomba, hogy találkozzanak Jézussal és a Szentlélekkel, de az ajtó zárva volt, a sekrestyés néni otthon üldögélt és a keddi híreket hallgatta a rádióban.
Döntési helyzetekben
"Egy szolga sem szolgálhat két úrnak." (Lk 16,10–13)
Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak...
Segíts Uram, hogy minden helyzetben mindig melletted tudjak dönteni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
