Ezek mennek mostanában
Kicsit rápihentem a szombati balesetre, le is mondtam egy-két programot (szerencsére a közösségi tagok nélkülem is tökéletesen "működnek" a szolgálatokban), de szerdára rendbe jöttem annyira, hogy fel tudtam menni Budapestre, hogy az egyik iskola 7-es és 8-os gyerekeinek lelki nap keretében beszélhessek a függőségekről. Ma (pénteken) Érdre megyünk cigány családokat látogatni, vasárnap gyógyító összejövetel Tahitótfalun, jövő héten egy családfa-gyógyítós és Jerikó, Törökbálint átimádkozása, egy készülő könyv...
„Az emberiség válaszúthoz ért…”
A címben idézett szavak a Szűzanya legutolsó, március 25-i medjugorjei üzenetéből valók. Egyszerű, világos, tiszta szavakkal szól hozzánk, hátha végre megértjük, milyen válságos helyzetbe kerültünk. „A sátán évek óta küzd a háborúért…” – és most, legalábbis időlegesen, célt ért. Ha nem értettünk járványból, klíma-katasztrófából, gazdasági és politikai válságokból, legalább ebből érthetnénk – de nem szükséges, hogy ez legyen a végső szó!
Ferenczy István tanúságtétele a hivatása kialakulásáról és megéléséről
Elhangzott 2024. május 1-én Alcsútdobozon a regionális katolikus karizmatikus találkozón.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A szeretet mértéke
"Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is." (Lk 6,27–38)
A szeretet mértékével mérjünk mindent, mert Isten is így mér meg bennünket.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és segíts, hogy életem forrása, célja és mozgatórugója a Szeretet legyen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Aszály hazánkban - röviden
"...döbbenetes volt számomra, amit még soha nem tapasztaltam, pedig már 40 éve ültetek fákat: 50 cm mélyen is porzik a föld november közepén... Ezért a 14 fát kitányéroztam és 2 m3 vízzel beiszapoltam őket a hét első felében, hogy ki ne száradjanak tavaszig. A tövenként 140 liter vizet úgy elnyelték a gödrök, mintha egyetlen litert adtam volna nekik... Lehet, hogy havonta megismételjük a frissen ültetett fáinknál ezt ezen a télen, hogy egy kis tartalékkal fussanak neki az új életüknek tavasszal. Az 5-10-20 mm-es csapadékok a felső 2-3 cm-t nedvesítik át csupán." (egy faültető férfi leveléből)
Leó pápa szilveszter este: Világunknak felszabadító tervre, nem fegyveres stratégiákra van szüksége!
Ma este a vatikáni Szent Péter-bazilikában a Szentatya vezette Szűz Mária, Isten anyja főünnepének első esti dicséretét, amelyet az év végi hálaadás hagyományos Te Deum himnuszának eléneklése követett. Leó pápa azt kérte, hogy iparkodjunk meglátni Istennek az emberiségre vonatkozó szeretettervét és álljunk szolgálatába. A szertartás után a Szentatya a Szent Péter téren felállított betlehemhez is kilátogatott. Az alábbiakban XIV. Leó teljes homíliájának fordítását közöljük.
A Hit évének záróeseményei az egyházmegyékben
November 24-én, Krisztus Király vasárnapján Ferenc pápa hivatalosan lezárja a hit évét, amelyet még elődje, XVI. Benedek pápa hirdetett meg a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulója alkalmából. Az előző Szentatyát az a szándék vezérelte, hogy a keresztény hitre a hívők és nem hívők ne csupán szociális, kulturális vagy politikai szempontból tekintsenek, hanem valódi mélységét: mint Jézus Krisztus tanítását ismerjék fel.
Kérés
A honlap egyik látogatója már többször feltöltött angol nyelvű reiki-reklámot hozzászólásként. Nagyon kérem ne tegye többet! Eddig is letöröltem - mivel a reiki szemben áll a keresztény gondokodásmódunkkal -, ezután is le fogom. Ne fárasszuk egymást fölöslegesen!
Köszönettel: Sipos Gyula
Hardi Titusz atya előadása: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, lelkedből és minden erődből
Elhangzott 2024. május 1-én Alcsútdobozon a regionális katolikus karizmatikus találkozón.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A kinyilatkoztatás megvalósulása
Sokféle módon lehet olvasni a magánkinyilatkoztatásokat. Legtöbben úgy olvassák, mint érdekességet. Van bennük lelki érzékenység, vágynak is valami élő, egyértelmű kapcsolatra Istennel, de ez nem járja át életüket, hanem egyike marad annak a sokféle vágynak, benyomásnak, ami átviharzik rajtuk, minden különösebb hatás nélkül.
Ölelj át Uram minket
"Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul." (Lk 6,20–26)
Isten velünk van és megvigasztal minden lesújtottságunkban és kudarcunkban is.
Ölelj át Uram minket, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
