Nem tudhatjuk...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. augusztus 25. csütörtök

"Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok!" (Mt 24,42–51)
Készen kell állnunk, mert egyszer mindenképpen el kell számolnunk életünkkel...
Segíts Uram, hogy soha ne feledjem el, mit bíztál rám! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Élet a Lélekben szeminárium indul Budapesten

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. december 05. kedd

ÉLET A LÉLEKBEN szeminárium indul januárban, keleti keresztény kiegészítéssel Budapesten, a Szent Imre kápolnában, amit a görög- és római katolikus hívek egyaránt használnak (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 19., a Szent Gellért tér és a Gárdonyi tér között). További részletek:

Miattunk végveszélyben a banánállomány

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. augusztus 27. kedd

Banánállomány 90 százaléka genetikailag homogén, klónozott, vagyis emberi segítség nélkül már ma is nehezen élne meg a vadonban. Az elmúlt években ismét felbukkant egy halálos fertőzés, amely az 1950-60-as években kiirtotta a kereskedelmi banánfajtákat és most is azzal fenyeget, hogy a világ legnépszerűbb gyümölcsét eltünteti a Föld színéről.

Láttuk és hittük

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. augusztus 24. szerda

„Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” (Jn 1,45–51)
Láttuk a megváltás művét és hittünk benne...
Köszönöm Uram, hogy megnyitottad szemünk Isten valóságára! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Heti könyvajánló: Így történt! - Csépe Klára és Hasznos-Fallóskút története

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. december 05. kedd

 

Csodálatos, egyben megrendítő történetet bontakozik ki a kedves olvasó előtt, aki kezébe veszi ezt a kötetet. Történet egy egyszerű asszonyról, Csépe Kláráról, akinek látomásban megmutat a Szűzanya egy kis forrást és arra hívja, hogy építsen ott kápolnát. Történet a kápolna építéséről, a hívő emberek odaadásáról, csodáról és gyógyulásról, de történet a szembenállásról és meghurcoltatásról és arról a sokféle nehézségről, amit Klára néninek ki kellett állnia hite és meggyőződése miatt.

Ezek a legsugárzóbb mobiltelefonok, egészségügyi bajt is okozhatnak

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. augusztus 27. kedd

A mobiltelefonok sugároznak, ami nem újdonság, viszont az, hogy egyre több ember egyre hosszabb időn át használja azokat, ráadásul egyre kisebb gyerekek is tömegével nyúlnak okostelefon után, aggodalomra adhat okot. A tudomány mai álláspontja szerint ugyanis a rádiósugárzás összességében nem tesz jót az emberi szervezet számára, sőt, potenciálisan veszélyes lehet rá. Számos tanulmány készült épp ezért arról, hogy a tudósok megértsék, az emberi szervezetre pontosan milyen kockázati hatása van a rádiófrekvenciás sugárzásnak (RF-sugárzás).

Képmutató élet

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. augusztus 23. kedd

"Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal." (Mt 23,23–26)
A szívek vizsgálója az Úr, előtte semmi sem marad rejtve.
A képmutató élettől ments meg Uram, minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Fejenként egymilliót forintot kér a veszprémi érsek a papjaitól

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. december 04. hétfő

A veszprémi egyházmegye papjai még meg sem kapták az állam karácsonyi pénzes támogatását, ám már meg is érkezett az érsek levele, amelyben mindenkitől egymillió forint befizetését kéri. Udvardy György veszprémi érsek rendeletéről az egyházmegye a hét elején körlevélben értesítette a hivatalban lévő lelkipásztorokat.

Jaj nektek, jaj nekünk

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. augusztus 22. hétfő

"Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Jaj nektek, vak vezetők!" (Mt 23,13–22)
Jaj nekünk, ha saját haszonra forgatjuk Isten szavait, hogy önmagunk isteneivé legyünk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Példakép a szolgálatban – Megáldották a hősi halát halt Sebalda nővér szobrát Érsekvadkerten

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. augusztus 27. kedd

„Isten szólt hozzám, és meghívott szolgálatra” – olvasható a Florence Nightingale-től, a modern nővérképzést és a betegellátás reformját elindító angol ápolónőtől származó idézet Érsekvadkert község új szobrának talapzatán. Az egész alakos alkotást, amely a település szülöttjét, Mária Sebalda megváltós nővért ábrázolja, augusztus 25-én áldották meg.

Törvényes trükközés - így tüntetnék el a magyar többségű megyéket

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. december 04. hétfő

41 megyéről 15-re csökkentenék a megyék számát Romániában egy javaslat szerint, aminek az a hátulütője, hogy nem maradna magyar többségű megye az országban. Székelyföldet kettévágná a javaslat: a 38 százalékban magyar lakossággal rendelkező Maros megyét, benne a 40-45 százalék között mozgó marosvásárhelyi magyarsággal, hozzácsatolnák a döntő többségben román lakosságú Kolozs, Szilágy és Beszterce megyéhez, míg a magyar többségű Hargitát és Kovásznát Brassóval vennék egy kalap alá.