Az utolsó nemzeti konzultáció költségeiről - röviden
A kormány oldalán megjelent dokumentum szerint a küldemények összeállítása, a nyomdai borítékok előállítása és a címzettekhez való eljuttatása, valamint a miniszterelnöki levélnek, a kérdőívnek és a mellette lévő nyilatkozatnak a költsége összesen több mint 2,7 milliárd forintot tett ki. Ebben az összegben nem szerepelnek a reklám és marketing kiadások...
Elnöki kegyelem a pedofil bűnözőnek - csak erős idegzetűeknek!
„Innentől kezdve a kiszolgáltatott sértettek évtizedes küzdelmének, valamint a sértetti képviseletnek semmi értelme, ha egy ilyen megtörténhet” – mondta a Telexnek Gál András ügyvéd, aki a bántalmazott fiatalokat képviselte a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatójának perében. Pénteken derült ki, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesítette a gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat.
Melyik a legfontosabb parancsolat?
"Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: Melyik az első a parancsok közül?” (Mk 12, 28b-34)
Jézus az Istenszeretet és emberszeretet nagy parancsát mondja a legelsőnek és legfontosabbnak.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A válóperekről - röviden
A hazai és a nemzetközi adatok szerint a legtöbb válókeresetet januárban adják be. Az Amerikai Egyesült Államokban az új év első munkanapját ezért Divorce Day, válások napjának nevezik. Ebből is látszik, hogy nagy ellentmondás van a szeretet ünnepe és a valós családi folyamatok között. A legtöbb válás három–hét, házasságban eltöltött év után következik be.
Marinko Šakota: A Szűzanya 2024. január 25-ei üzenetének magyarázata
A Szűzanya 2024. január 25-ei üzenete : "Drága gyermekek! Ez az idő legyen az imádság ideje."
Ahogy megjelent az üzenet, többen azonnal feltették a kérdést: Miért ilyen rövid? Miért nem mondta a Szűzanya „Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra”? Lehet, hogy csalódott bennünk?
A tévedések oka
"Jézus azt felelte nekik: Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Isten hatalmát!" (Mk 12,18–27)
A világ ezért téved mindmáig, de mi eljuthatunk az Igazság ismeretére...
Köszönöm Uram, hogy a te szereteted, bölcsességed és hatalmad vezet minket az élet útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az ukrán háborúra hivatkozva rúghatják ki a pedagógusokat
Csütörtök este megjelent a Magyar Közlöny, benne pedig a kormányrendelet a köznevelési intézmények működését érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról. Ennek lényege, hogy az orosz–ukrán konfliktusra hivatkozva szabályozzák az iskolában dolgozó közalkalmazottak elbocsátását, egyúttal megkönnyíti, hogy rendkívüli felmentéssel vagy azonnali hatályú felmondással kirúgják a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusokat.
Isten tervei mérhetetlenül felülmúlják az ember kategóriáit – Erdő Péter a megváltás misztériumáról
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás és az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) szervezésében a megváltás témájának katolikus értelmezéséről tartottak tanulmányi napot február 3-án Budapesten a Katolikus Pedagógiai Intézetben (KaPI) Erdő Péter bíboros, prímás részvételével és előadásával.
Human Rights Watch a háborús bűnökről
Kiadta 2023-as világjelentését a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet, ami szerint az ukrajnai háború során elkövetett orosz háborús bűnök és emberi jogi visszaélések a nemzetközi humanitárius jog megsértésének sorát alkotják. A jelentés kiemeli a bucsai mészárlást és a mariupoli színház bombázását is, amit annak ellenére hajtottak végre, hogy táblák figyelmeztettek arra, hogy ott gyerekek rejtőzködnek.
Adjátok meg...
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” (Mk 12,13–17)
A "császárt" már sokszorosan kifizettük, de vajon mit adunk Istennek?
Istenem, neked adom magam egészen, minden úgy legyen, ahogy Te akarod! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
35 éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
1989. február 4-én Kozma Imre atya vezetésével, harminckilenc alapító tag részvételével megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az egyesület az első időben sajátos körülmények között működött, a vezetőség Kozma Imre atya étkezőjében találkozott, mert ott volt akkora asztal, amit mindannyian körbe tudtak ülni, az iroda viszont már Dessewffy László alelnök lakásában működött, mert neki volt faxkészüléke.
