Virrasszatok és imádkozzatok
"Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” (Lk 21,34–36)
Jézus is virrasztott és imádkozott, mi is virrasztunk és imádkozunk...
Csak Veled, Csak Benned, Csak Általad Uram! Ámen. (S)
A 2025-ös szentév mottója és logója - röviden

A 2025-ös szentév mottója: A remény zarándokai Ferenc pápa szavai: "Mindent meg kell tennünk, hogy mindenki visszanyerje az erőt és annak bizonyosságát, hogy nyitott lélekkel, bizakodó szívvel és messzire tekintő elmével nézhet a jövőbe.”
A pápa a maffiától eltávolodott nők bátorságát dicsérte
Ferenc pápa a Vatikánban köszöntötte azoknak az olasz nőknek a csoportját, akik úgy döntöttek, hogy eltávolodnak a szervezett bűnözésben szerepet játszó családjuktól, és csatlakoznak a maffiaellenes „Libera” (Szabad) hálózathoz. Elkísérte őket Luigi Ciotti olasz pap, aki 1995-ben alapította az egyesületet. A szervezet elősegíti, hogy a bűnszervezetektől elkobzott földeket és vagyontárgyakat használják fel helyi szövetkezetek, kábítószer-ellenes projektek és közösségi központok létrehozására, valamint a szervezett bűnözés által kiszorítottak foglalkoztatására.
A világ és Isten
"Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” (Lk 21,29–33)
A világ mulandó, Isten örök, érdemes inkább az Ő szavaihoz igazodni...
Köszönöm Uram, hogy tanítasz és pásztorolsz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Mózes botja

"Két novellaciklust találhatunk a kötetben. Az elsőben találkozhatunk Noéval, Sámsonnal, megtudhatjuk, miért nem mehetett be Mózes az ígéret földjére és mi volt erről a botja véleménye, de olvashatunk arról is, valójában miért dőlt le Jerikó fala, illetve mi történt, amikor Jézus cipésznek állt Magyarországon.
A legmagasabb szinten a háborús konfliktusok száma
Hosszú ideje nem volt világszerte olyan sok fegyveres konfliktus, mint jelenleg, ami többek között a nemzetközi intézményrendszer súlytalanabbá válására is visszavezethető...
Hit és bizalom ítélet idején
"Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása!" (Lk 21,20–28)
Kr. u. 70-ben a keresztények hittek Jézus próféciájában és kimenekültek a római légiók elől...
A Te kezedben van a jövőnk Uram, és mi bízunk benned! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Amerika böjtöt hirdet - röviden
Amerika keresztény közösségei egész éves böjtöt és imádságot hirdettek a lelki megújulásért, és hogy hazájuk kikerüljön a sátán uralma alól. Nagy öröm ez nekünk is, mi is buzgón folytassuk az imát, a böjtöt, a virrasztást hazánk lelki megújulásáért (hogy hazánk a Szeretet földje legyen), és a békéért a szívünkben, családunkban, közösségeinkben, egyházunkban ,békéért Ukrajnában és az egész világon!
Az állhatatosságról
"Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” (Lk 21,12–19)
A világ elsodor minket, Krisztus viszont megtart.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: A szentség mindenkinek felajánlott ajándék a boldog élethez
November elsején délben a Szentatya mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Úrangyalát. Beszédében az életszentségről mint ajándékról és közös útról elmélkedett. Arra biztatott, hogy szólítsuk meg a szenteket, kérjük segítségüket, tekintsük őket támogató útitársainknak, bátyjainknak, nővéreinknek. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Ez az a nap! - röviden
Ez az a nap! 2022. július 23., Puskás Aréna Kapunyitás: 12:00, Program: 14:00-22:00 A 2020-as rendezvényre megvásárolt jegyek ugyanazokkal a feltételekkel, ugyanarra a helyekre érvényesek július 23-án!
