A COMECE Etikai Bizottságának nyilatkozata az abortuszhoz való jogról
A COMECE (Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága) Etikai Bizottsága 2023. július 18-án nyilatkozatot tett közzé az abortuszhoz való európai uniós alapjog etikai védhetetlenségével kapcsolatban. Az állásfoglalás magyar nyelvű fordítását az alábbiakban közöljük:
Boldogok, aki hisznek
„Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” ( Jn 20,24–29)
Isten megismerése és a hit által a vele való élő kapcsolat valóban boldoggá tesz.
Uram, én hiszek, segíts az én hitetlenségemen! ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Költsék az Ukrajnából menekülő emberekre a sztrájkolóktól levont bért
Használják jótékony célokra a március 16-tól sztrájkoló pedagógusoktól, iskolai dolgozóktól levont bért - erre szólította fel a kormányt a két nagy szakszervezet.
Csoda Fatimában – Egy spanyol lány visszanyerte látását az ifjúsági világtalálkozón
Jimena, a 16 éves madridi zarándok, aki egy háromszáz lányból álló csoport tagjaként vett részt a portugáliai ifjúsági világtalálkozón, az augusztus 5-ei szentmisén, Fatimában, a szentáldozás után visszanyerte a látását. Hogy lehet-e csodáról beszélni, azt korai lenne megmondani; orvosi szakvéleményekre és egyházi megerősítésre lesz még szükség.
A szív bőségéből szól a száj
"Mária megszólalt: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!" (Lk 1,39–56)
Mária szívéből dicsőítés és magasztalás tör fel - és a miénkből?
Dicsőítelek és áldalak téged Istenem, ég és föld ura, és az én életem ura! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Menekülő gyerekek - egy hír és ima

A menekült gyerekek nagy része egyedül, kísérő nélkül utazik a befogadóországokba - a kétmillió háború elől menekülő közül 800 ezer gyermek. Sokan közülük önállóan, egyedül teszik meg az utat, és kísérő nélkül érkeznek.
Ferenc pápa: Reméljük, a „világ nagyjai” meghallják az IVT üzenetét egy testvéries világról
Ferenc pápa augusztus 9-én a vatikáni VI. Pál teremben tartotta az általános kihallgatást. Elmélkedésének középpontjában a lisszaboni ifjúsági világtalálkozó (IVT) állt. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Jézus és a világ fiai
"Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból." (Mt 8,28–34)
A világ nem akar tudni Jézusról, mert akkor szembesülniük kellene életükkel...
Maradj velünk Uram, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ipari méretű vesztegetési, korrupciós botrány
Immár 52 gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot, illetve a Miniszterelnökséget érintő vesztegetési ügynek. A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt zajló büntetőeljárásban minisztériumi tisztségviselőkön kívül pályázatírók és elsősorban olyan gazdasági társaságok vezetői érintettek, akik sikerrel jutottak pályázati forrásokhoz.
Keresztény lett - megölték...
Fivére és nagybátyja ölte meg a fiatal lányt a napokban, miután a TikTokra föltett videóján keresztény vallásos énekeket énekelt.
Béke a világnak, béke a szívnek
"Jézus így szólt hozzájuk: Mit féltek, kicsinyhitűek? Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett." (Mt 8,23–27)
Jézusnak hatalma van a természeti erők felett, sőt, még a szívünket is le tudja csendesíteni...
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke, csendesítsd le a világot! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
