1. „Jézus Egyháza a Római Katolikus Egyház” – abszolút nem igaz! Jézus Egyháza a Róma püspökével egységben levő Katolikus Egyház. Ezek római, görög, örmény, szír, káld, etióp, malabár, malankár, stb. egyenlő értékű „sajátjogú részegyházak”, amelyek csak szertartás és egyházfegyelem szerint különböznek.
2. Mindenkinek joga van bármilyen magánvéleményt vallani, csak ne erőltesse másra. Amit Ön ír azonban nem magánvélemény, hanem egy furcsa érdekből terjesztett hamis állítás, amivel Ön legfennebb rokonszenvez. Jézus nem rendelkezett arról, hogy a „pásztorok” nőtlenek legyenek, sőt, Egyházát a nős Péterre építette. Erről Pál nyilatkozott, de ő is csak ajánlást tett. A keresztény érettség pedig megköveteli, hogy az értelmünket használjuk, az imádkozás mellett tanuljunk és gondolkozzunk is, ne gondolkozás nélkül szajkózzunk meglapozatlan közhelyeket!
A papi cölibátust törvényerejűvé az I. lateráni zsinat (1123) tette, amit a II. lateráni (1139) és trentói (1545–64) zsinatok megerősítettek.
Első dokumentált nyomai azonban már korábban, a spanyolországi Elvirában tartott szinódus (kb. 305-306) irataiban lelhetőek fel.
Egy 1900 éves kötelező érvényű egyházi gyakorlatot megkérdőjelezni (laikus szemmel) némileg bajos, ezzel kapcsolatos szélesebb vita az egyházon belül csak a XIX-XX. században kezdett felmerülni (ha nem vesszük ide a protestantizmus cölibátus-eltörlő gyakorlatát).
További részletek:
http://lexikon.katolikus.hu/C/c%C3%B6lib%C3%A1tus.html
Számomra az egész helyzet egy kicsit olyan (némileg morbid, de manapság igen konkrét hasonlattal élve), mintha egy háborúban álló hadseregben a felsővezetés kezdené úgy gondolni, hogy a legcélravezetőbb stratégia párbeszédet nyitni arról, hogy a katonáknak engedélyezni kéne civilek lemészárlását, parancsba kéne adni nekik védőfelszerelés nélkül az ellenség pergőtüzébe rohanást, a fegyverek használata helyett inkább balett-táncot kellene tanulniuk (vagy legalábbis akinek igénye van minderre, azt nem kéne minderről lebeszélni, sőt, támogatni kéne)...
Kedves Marika, kedves Mindnyájan!
Talán a papokat kellene szóra bírni a kérdésben, vagy ehhez is jobban értenek a pálya széléről bekiabálók, mint a focihoz és a politikához?!
Kedves Péter!
Minden nyilvános információ elérhető rólam, mert „nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.” (Mk 4,22)
Isten kegyelméből vagyok ami vagyok. Nyugodtan lehet tegeződve folytatni.
Tisztelt Attila atya! (Ha megengedi, részemről maradnék a magázó formánál, lévén Ön görög katolikus áldozópap.)
Nyilván azért nem másoltam be a cölibátus alóli kivételeket, mert a téma szempontjából nem releváns.
Mivel Önre mint görög katolikus papra nem vonatkozik a cölibátus kötelessége, a kérdésben Ön is a ,,pálya szélén áll". Nem értem tehát, hova szeretne kilyukadni?
Kiváló fejlemény! Önmagában véve azonban véleményem szerint nem sok hatása lesz, az aláírásokat átveszik valahol, az ügy pedig szépen elcsitul és mindenki nyugodtan alukálhat tovább, megnyugodva, hogy mégiscsak történik valami a kérdésben.
Ha a jelenleginél kevésbé lennék leterhelt, szívesen foglalkoznék életvédelemmel, illetve gondoskodnék olyan csoportok létrehozásáról, akik amerikai-nyugati mintára (és amerikai-nyugati szervezetekkel karöltve és tapasztalatukra támaszkodva) megkezdhetnék a magyar abortuszhelyzet górcső alá vételét.
Azt sem tartanám elképzelhetetlennek, hogy (bár a jezsuita lelkigondozó kezdeményezés dicséretes), a helyzet akut volta miatt az abortuszokat végrehajtó helyszíneket fel lehetne térképezni és lehetne környékükre imaláncokat és ,,járda-missziókat" szervezni (nyugati gyakorlat szerint, a kockázatokat gondosan felmérve és a missziót a helyi sajátosságokra szabva).
Kedves Attila!
Te görög katolikus pap vagy? De jó lenne akkor veled együtt szolgálni! Van erre valami lehetőség? Érdekel téged, amiket mi csinálunk?
Meg minden...
Imával és szeretettel: Gyula
Kedves Gyula!
Régebben már kiderült számodra a kilétem, némely fórumtéma nézetütközésekhez is vezetett.
Néhány éve csak a saját rítusomban vállalok szolgálatokat, Erdélyben pedig a görög katolikus magyarokat Józsefhez hasonlóan kútba dobták a testvérei, de még nem fordult jóra a sora. Ugye nem gondoltad komolyan az erdélyi szolgálatot?! Különben nem várhatnak babérokra a velem társulók…
Nem járunk abban az időben, amikor a papi nőtlenség gyakorlattá vált. Ferenc pápa idejében itt a hálón olyan könnyen szerezhetünk ismereteket, ami kész csoda, legalább is nekem. Én a római katolikus pap nőtlenségét az engedelmesség miatt látom szükségesnek, mert igaz, hogy nőtlenségben is és házasságban is lehet alkalmas férfiakat találni Isten szolgálatában. Nem lehet alkalmas Isten szolgálatára, aki elöljárói szava ellen vét. Ezt látom relációnak, ami meghatározó a személy és a hivatás és a törvény között. Én így értem pap testvérünk szavát, hogy valaki mellé beszél, mert a lényeg az engedelmesség és a hűség.
Jézust itt kivételesen nem venném példaképül, mert az Ő küldetése a büntetés elfogadása, amire rá nem szolgált, hiszen mindig engedelmes volt, a szüleihez, a zsidó néphez, és a hozzá kéréssel fordulókhoz is, mert engedett a kérésnek, még a méltatlan kérésnek is, amikor hittel kérte az.
Így lett Jézus a Szent Áldozat. Őt nem lehetett büntetni, hanem lehetett föláldozni a kereszten.
Való igaz, hogy a csőcselék ezt nem látta.
A házasság pedig, amint az itt járók tudják, a család otthona, ahol szeretetben és hűségben gyermekeket ajándékozna egymásnak a felek, így adják tovább az életet, minden élő hivatása szerint. Jézus nem ezért jött, hanem teljesíteni Mennyei Atyja külön akaratát.
A vita pedig azért szükséges, hogy a tévedéseket fölismerjük, elhagyjuk a célra nem vezető utat, ne tévelyegjünk, és a jót cselekedjük a rendelkezésünkre álló időben.
Kedves Attila atya!
Számomra még mindig nem világos, mire szeretne rámutatni. A téma változatlanul a papi nőtlenség kérdése, amit a zsinati atyák a kivételekkel együtt (amibe az Ön felekezete is tartozik és ott sem a ,,rendes" papokra vonatkozik! - KEK 1599) a zsinati határozatokban (lásd fenn) és a katekizmusban rögzítettek (KEK 1579, 1599, 1580, 915, 1658, 2349) és a pápák fenntartottak.
VI. Pál pápa egy teljes enciklikájának témája volt ez (Sacerdotalis Caelibatus, 1967). II. János Pál és XVI. Benedek pápák állásfoglalásaira is rá lehet keresni.
Ezen felül szentek sora ír a cölibátusról, mint Krisztus által kívánt papi életállapotról (a legkiemelkedőbb közülük talán Vianney Szt. János, ars-i plébános).
Ez a releváns, ez az irányadó.
Ezen kívül hogy lehetne tisztábban fogalmazni? Mit kéne mindehhez hozzátenni? Vagy elvenni belőle?
