Amikor elindultam a egyházunktól adott útra, egy világias házasság volt mögöttem és a jelenlegi, Istentől áldott házasságban éltem,amikor új, lett katolikus testvéreim kicsit megszóltak. Mi az, hogy a második házasságomat élem és mégis szentségi házasság?
Alakítsuk át ezt a megszólást, közismert magyar szóval konvertáljuk a papi szolgálatból házasságba és az után papi szolgálatba térő férfi testvérünk esetére és csak a helyes döntés megtalálása érdekében.
Választhatok-e újabb házastársat, papságot, esetleg nőtlenséget egy Isten előtt vállalt fogadalmamból kiválva?
Ezt azért írom, hogy a kételkedők és a lojálisak is megfogalmazzák az Istentől áldott lélek ajánlatát.
Én a Görög Katolikus Egyház gyakorlatát szívesen szemlélem, mégis, katolikus lévén nem kívánkozok papi szentségre jutni.
Tulajdonképpen lehet a 2., 3., elméletileg x.-edik házasság szentségi, ha az előző(ek)! polgári házasság voltak! Az Egyház szemében, ill. szabályai szerint az olyan, mintha nem is létezett volna. Persze mégsem ilyen egyszerű a dolog, mert egyénileg, érzelmileg, főleg ha gyermek is származott belőle, korántsem válik "meg nem történt"-té. A templomi testvérek lehet, h. nem értették 'mi az, hogy a második házasságodat éled és mégis szentségi házasság?', de ez lehetséges. Tudok-tudunk is példákat rá, hogy nem az első házassága volt valakinek szentségi. Ennek több oka lehet, a fő ok, ha a polgárilag elvált házastársnak az első házassága egyházi volt, és még él az a házastárs, és nem lett egyházilag érvénytelenítve, ami egy hosszadalmas és kétséges kimenetelű folyamat.
Másik, hogy pl. az egyik fél - noha nagyon szeretné - , azért "kénytelen beérni" a polgári házasságkötéssel, mert párjának, az előbbiek okán nem lehet 2.! szentségi h. kötése. Ha ők széjjelválnak, akkor nincsen akadálya, h. a következő házassága Isten színe előtti legyen...Én személyesen ebben a cipőben jártam,
amikor sok-sok éves polg. házasság, két gyerek, és sok-sok éves gyónási-áldozási tilalom után véglegességé vált a különélésünk, akkor még egy hónap "türelmi idő" után adott csak időpontot a plébánosunk az életgyónásra! Mivel nem "babaruházásról" volt szó...
Ez időben pár hónappal még a birósági válás kimondását is megelőzte-megelőzhette.
Oltár elé aztán még sok évvel azután álltam...
Az atya története, akiről írtam, egyházi előljárói tudomásával, és a szükséges procedúrák után zajlott. A maga nemében eléggé rendhagyó, valószínűleg.
Kedves pap testvérem, készített egy ajtót, amelyet nem zárt be, gondolván, hogy az a Szent Kapu legyen. Kis idő és bejárták a kápolnát nem keresztény szellemiségű emberek, és még egy kis idő és be kellett zárni a külön bejárót, mert a idegenek nem kímélték a kis házat.
Én azt mondom, könnyű utasítani az engedelmes keresztényt, és a sunyi és ártó szándékú emberek úgy járják át a várost, mint Napfényes Budapesten a Blaha Lujza téri aluljárót a hontalanok.
A várható eredmény, hogy a keresztények néznek bután és a többiek nem engedelmeskednek.
Ezért én kevesellem a Szentatya tanítását. Erősebb szelet szeretnék, hasonlót, mint Győrben volt II. János Pál látogatásakor.
Röviden: kezdem úgy érezni (egyre többekkel együtt), hogy a jelenlegi állapot megértéséhez a kulcs a fatimai jelenések ügye.
Pontosabban, az emberiség akkor és csakis akkor számíthat békére, ha a Szűzanya által ott kért feltételeket teljesíti. Ezek a megtérés, bűnbánat, imádság és a kért ájtatosságok gyakorlása, továbbá a pápa és püspökök részéről Oroszország felajánlása a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, valamint a 3. titok teljes szövegének nyilvánosságra hozatala.
Mivel az utóbbi két feltétel nem teljesült 1960-ban, 1961-ben a Szűzanya megjelent Garabandálban és megerősítette kérését és a feltételeket, egyúttal kilátásba helyezte a Nagyfigyelmeztetést. Az 1973-as akitai jelenésekben a 3. titok teljes szövegének egyes részletei nagyjából elhangzottak. A további jelenések (Stefano Gobbi - MPM, Medjugorje, Vassula, a vitatott MDM-üzenetek, ...) ennek csak aktualizált verziói (ugyanígy La Salette, Lourdes a fatimai jelenések előképei), de a lényeg Fatimában hangzott el!
Reményre van okunk, de csak akkor, ha a Szentatya 1. a püspökökkel együtt 2. felajánlja Oroszországot (nem a világot hanem kifejezetten Oroszországot!). A 2011-es Fatima-konferencia központi témája ez volt.
Okot adhat a reményre, hogy bár a 2011-es népszámláláskor az önmagukat római katolikusnak vallók aránya az össznépességhez képest 37,15% (forrás: ksh.hu), de a felmérés nem mutatja azt, hogy ezen belül mennyi az ortodox (vagyis a tanításokat ismerő és azokhoz ragaszkodó) illetve a heterodox (vallását nem gyakorló és/vagy nem is ismerő, ,,langyos") hívő. Ehhez részletesebb vallásszociológiai felmérések kellenének.
Az amerikai katolikus egyházról részletes vallásszociológiai adatok állnak rendelkezésre (amit a Barna Group nevű erre szakosodott intézmény évenkénti közvéleménykutatásai gondosan mérnek), a helyzet eléggé lesújtó a miselátogatás, a vallásgyakorlatok megélése és a vallási ismeretek (katekizáltság) illetve heterodox (az Egyház tanításával ellentétes) tanok és gyakorlatok területén.
A legtöbben már az Oltáriszentségben való valóságos Jelenlétben, a szentségekben, sőt, a pokol és az ördög létezésében (és abban, hogy a többség bizony oda jut) sem hisz.
Magyarországon az amerikainál valamennyire jobb lehet a helyzet, de csak kicsivel, tehát itt is szükség van a hívek alapvető katekizálására illetve motiválására, hogy egyáltalán ismerkedjenek meg hitükkel (annak esetlegesen rázósabb oldalaival is).
A kenőcsös-kenetes mosolyegyházi ál-jóindulatú ,,jajmármegintezapoklozás" típusú reakcióra az a válasz, hogy akkor most nézzünk bele a Szentírásba, majd a Katekizmusba, végül a lelkiismeretünkbe, mennyire vannak ezek összhangban.
Ugyan nem szorosan kapcsolódik a témához, de van egy érdekes kisfilm, ami 10 percben számba veszi az 5 leggyakoribb államformát (monarchia, oligarchia, demokrácia, köztársaság, anarchia) és rámutat a köztük levő összefüggésekre. Ugyan a film amerikai szempontból közelíti meg a témát, én (politikai képzettség nelkül is) jó gondolatébresztőnek találom:
The Five Basic Forms Of Government Explained
http://www.youtube.com/watch?v=ROnbwCf37EA
Ebben az írásban minden megtalálható, aminek semmi köze a cigány misszióhoz. Semmi köze. Ezt azok miatt írom, akik sokat tesznek értük csendben, kitartással, odaadással, de nem kampánnyal vagy lázítással.
Aki hallott Kalkuttai Boldog Teréz anyáról, az azt is tudja, hogy Indiában hozta létre a Szeretet misszionáriusai rendet. Ott is van szegény ember, de soha nem lehetett hallani vagy olvasni, hogy a felelősök irányába bármilyen elmarasztaló kijelentés elhagyta volna Teréz anya száját. Épp ellenkezőleg, amikor provokálták, akkor azt mondta, hogy a kormány megteszi amit tud. És ők is megteszik amit tudnak, nem a kormánynak, hanem Jézusnak. Azt mondták, hogy abban a megtiszteltetésben van részük, hogy érinthetik Krisztust a szegényekben.
Hasonlóképpen a perui misszió, a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái az élő JÉZUS jelenléte kíván lenni a szegények közt. Egy misszionárius család tapasztalta meg, hogy "egyetlen dolog, ami valóságosan jobbá teszi az ember életét az Evangélium, mert képes mélységiben átalakítani a bensőt, képes felébreszteni a reményt azokban, akik szegénységben élnek és erővel eltölteni azokat, akiknek hatalmában áll tenni azért, hogy száműzzék a társadalomból az igazságtalanságot."
Szükségesnek gondoltam a szociális munka és a misszió közti különbséget -- már ami szerintem létezik -- megírni, miközben mindkettő nagyon fontos.
pax
sz.f.m.
Nem ismerem a Fatimai konferencia témáját, de én úgy tudom, hogy az égiek elfogadták II. János Pál pápa felajánlását. Pavel Maria Hnilica püspököt előzőleg kinevezte egész Oroszország püspökévé. (Ettől kiütést kaptak ortodox testvéreink, de katolikusok is támadták.)
Amikor a Római Szent Péter téren a fatimai Szűzanya szobra előtt felajánlotta a világot II. János Pál, ugyanabban az időben, ugyanazzal a szöveggel, Hnilica Moszkvában egy templomban ajánlotta fel Oroszországot egy amerikai tábori lelkész társaságában. Lucia nővér, akit Hnilica jól ismert megerősítette, hogy megfelelt a felajánlás a Szűzanya elvárásának.
2000-ben a Nagy Jubileum évében aztán volt ismét egy felajánlás, amelyen részt vett Rómában a világ püspökeinek egyharmada.
Az olyan csodálatos volt, mint Don Bosco látomása. Hozzákapcsolta az egyház hajóját a két oszlophoz: az Oltáriszentséghez és a Szűzanyához.
Mindörökre.
pax
m.
Látom magam előtt (mármint képletesen) a Mennyei Atyát, amint a pápa épp felajánlja Oroszországot és az egész világot Neki, és erre azt mondja:
- Jó, jó, de nem volt rajta a piros pápai topánka, és egyébként is, mi ez a slendriánság? Értem én, hogy ő ezt szívből tette, meg sokan imádkoztak, meg a püspökök is ott voltak na de mégis, és a hiányzók? .. hát, így nem fogadhatom el...
Ez persze csak vicc - de valóban ilyen kép élne bennünk Istenről? A legnagylelkűbbről, Róla, aki leginkább vágyik a megmenekülésünkre?
Talán mégse keverjük össze Istent egy teológiai bizottság szakdolgozat-zsürizésével...
Puszi mindenkinek!
Gyula
