Kedves Rita!
Köszönjük a szép verset!
Ha van még belőlük, küldj el egy válogatást, és felteszem az irodalom menüpont alá.
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
Nagy örömmel fogadom a lehetőséget, már régen
motoszkál bennem a gondolat vagy merem hinni a Szentlélek, hogy kressük meg egymást, azokat a felebarátainkat akik belsö késztetést éreznek
imádkozni rendszeresen a magyar nemzet és a világ megtéréséért.
Kedves Mindnyájan! Nem látjátok milyen hiábavalóság és mekkora csapda az egész vita? Ha minden napunkat úgy élnénk meg, mintha az utolsó lenne, akkor teljesen mindegy, mikor lesz a nagy figyelmeztetés. Ha tudunk valamit, akkor jobban fel tudunk rá készülni? Egy fenét! Aki ezt MA nem kezdi el, az akkor sem kezdené el, ha a pontos dátumot tudná. Kezdjük el MA szeretni a mellettünk élőket, kezdjünk Ma többet imádkozni, forduljunk Ma a szeretteink és a szomszédunk felé, menjünk el Ma gyónni, stb. A többi mind porhintés, s csak szavak, szavak - mint ahogy megmondta Szent Ferenc. A hitetlen emberekre is jóval inkább a tetteink hatnak, mint a szavaink. Kezdjünk el komoly keresztény módjára élni, csak akkor lesznek megtérések is.
A Püspök atyáért legyünk nagyon hálásak! A világban sok helyen nincs is püspök, nincsenek papok! Itt még vannak!! Becsüljük meg őket de nagyon!! Akinek nem tetszik valami, az imádkozzon többet a papokért, akkor biztos még inkább Isten akarata szerint fordul az életük, a gondolkodásuk - s ez nem mindig egyezik ám a miénkkel :-)
Mi itt Magyarországon, a jelen kegyelmi időkben nagyon el vagyunk kényeztetve. Egyik templomból a másikba fordulhatunk, mindig van valahol mise, mindig találkozhatunk Jézussal, stb. Pár napja jöttem meg Hollandiából, hát ott már rég nincs így. Pl. a legnagyobb gyönyörű gótikus templom múzeum Amsterdamban. Egy még működő templomban a belvárosban 15-en voltak misén Gyertyaszentelő napján. (Abból mi 3 magyar.)Hát ezért mondom, becsüljük meg, amit a Jóisten rendelkezésünkre ad, mert a Püspök atyától kezdve minden ajándék!
Isten áldjon mindannyiunkat! Komari
Kedves Laci! Sok erőt adott tanúságtételed! 10 éve vagyok SM beteg. Erre a honlapra a rákos betegekért tartott szentmisék miatt kerültem, de hálát adok az Úrnak, mert megtudtam, hogy a Kárpátia udvarban beszélgettek,imádkoztok. Fogom figyelni az időpontokat!
Köszönöm Krisztina
Szeretetláng
Nagyon szépen megkérem Önöket,hogy a Szeretetláng c.gyönyör? dal kottáját szíveskedjenek email címemre elküldeni.Szeretném eljuttatni azokhoz is, akiknek nincsen számítógépe.
Szeretettel: Mária
Kedves Gyula!
Most akadtam az Ön írására, és volna néhány kérdésem, mert úgy vélem a hanyatlásunk oka sokkalta más, mint, ahogy Ön látja!
Egyrészt Merseburg egyáltalán nem volt nagy vesztes csata, inkább volt egy patthelyzet, ahonnan a felek különösebb összecsapás nélkül elvonultak! Augsburg pedig a kereszténység, ezáltal a hatalom átvétele nevében elkövetett puccs volt taksony részéről Fajsz ellen, úgy, hogy közben el lehetett tüntetni a kor szupersztárját Bulcsút, és a hadvezetést! Ezután a kereszténység nevében ki lehetett írtani a régi, nagyon is erős vallást, és helyette egy új borzalmat ráeröltetni eleinkre, úgy, hogy Taksony lemenői, Géza, istván magukhoz ragadhassák a hatalmat! Én 955-től datálom a nemzetünk lesüllyedését a barbár- keresztény nyugat soraiba!
Üdvözlettel,
SZL
Kedves Mária!
Sajnos nem írta ide meg az e-mail címét, így nem tudom elküldeni a kottát. De nem is szükséges, mert ent van a honlapunkon a letölthető anyagok menüpont alatt. A cikk, ami erről szól: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/component/content/article/40-szoeveg-stb/1464-szeretetlang-dal-itt-a-kotta
Minden jót!
Gyula
Kedves László!
Gondolom, a név-választása - amivel ide írt - nem volt véletlen. Amit levelében leírt, az fantáziának elmegy, akár regényt is lehet írni belőle, a valósággal azonban köszönő viszonyban sincs.
Ezen túl annyit jegyeznék meg, hogy ez egy keresztény honlap és remélem, hogy nézeteivel - ami egyébként szépen illeszkedik a hazánkat is sújtó ezoterikus újpogányság többi lim-lomja közé - itt nagy népszerűségre nem tesz szert.
Amit írtam - és könyvemben bővebben is kifejtettem -, azok történelmi tények, korabeli dokumentumok alapján. (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Bulcsút az égvilágon senki nem állította félre, sőt ő volt a legaktívabb vezér, - bár kalandozásaihoz sohasem tudta meggyőzni a többi nemzetségnek csak töredékét - és saját álmait követve futott tragikus végéig. De persze ettől az övéi között még lehetett szupersztár. Sokra nem ment vele...
Én mindenesetre jobban örülök annak, hogy szupersztárok helyett hazánk és nemzetünk van.
Vitát viszont nem szeretnék ebből itt, ez a honlap nem ennek a helye.
Megértésedet kérve, imával és szeretettel:
Gyula
Nagyon nagy tisztelettel és szeretettel gratulálunk Katona István atyának a díjhoz!
Mindketten sokat köszönhetünk Neki,lelki megújulásunkban nagy szerepet játszott az Ő lelki vezetése.1987-ben, Vele való találkozásunk meghatározta életünk későbbi folyását.
Isten áldja és őrizze meg!
Oltárczy Lajos és Tünde:):)
Kedves Gyula!
Köszönöm a küldeményt! Sikerült lekottáznom a dalt és hamarosan tovább is küldöm!
Megtanultam a Szeretetláng dalt,azóta naponta többszöris örömmel zongorázom.
Köszönettel: Mária
nem gondolnám hogy olyan mint purgatórium lenne .Ha ismered a szentirást akkor talán tudnod kell hogy tisztitótűz nem szerepel benne.Úrjézus sehol nem emlitette hogy lenne tisztitótűz odaát.A gazdag és a lázár történetében láthatod hogy jézus nem beszélt mellé,hanem betekintést enged hogy mi fog történni a halálunk után.Megjegyzem hogy itt két zsidóemberről beszélt,olyan gazdagról aki elméletileg tisztes tizedfizető stb... ember volt.A mai egyház keveset beszél az embereknek az igazságról.Bemész a templomba hirdetik az igét ,a gyerekeket megkeresztelik csecsemőkorban és ezzel el van végezve a dolog.Jézust sem csecsemőkorban keresztelték meg és sehol nem emliti az újszövetség.Az egyház sokat imádkozik szüz máriához de miért, nem ő váltott meg és ő nem tud megmenteni.Azok az emberek akik nem hallottak jézusról ők isten hatalmas "kegyelméből" mehetnek be a mennyországba.Itt a földön kell hogy megtisztisd a szivedet a földi élet a purgatórium, és jézus vére az ami lemossa gyarló büneinket.A földi élet nem más mint felkészülés az istennel való találkozásra.NE TÉVELYEGJ.Áldjon meg mindenkit az úr jézus