Bennem a gyermekvállalási kedv egészen föl van erősödve, csak az Úr elrejtette előlem a párom. Ha valaki magára ismer a keresett személyben, mélyen vallásos facér hölgy jelentkezését várom, a párttagság a totális szellemi sötétség okán kizáró körülmény.
Jelentkezésedet a „Mentsük meg a nemzetünket a kihalástól és a monetáris összeomlástól” jeligére a honlap üzemeltetők postaládájába várom.
:D
Ma (hétfőnn, amikor a cikket írtam), már harmadjára jött - és többször is erősen csengetett - az egyik kérincsélő, akit régóta ismerek. Amikor harmadjára jött, végül feladtam és kimentem. adtam neki enni, de pénzt nem (állítólag a mentőt kellett volna kifizetnie, amelyik a múlt héten hazahozta, szóval átlátszó kamu). Eltelt két óra, mostmegint csönget. Nem nyitok ajtót...
Az alkalmi munkavállalással kapcsolatos munkaadói törvényi kötelezettségeitekről ne feledkezzetek meg. „Fekete munkás” alkalmazása, törvényes büntetőszankciót von maga után.
Sok szerencsét!
Kedves Róbert!
A hozzászólásodat töröltem, mert az számtalan olyan témát is érintett és kevert ehhez a cikkhez, aminek ahhoz semmi köze. Talán elhiszed, hogy semmi problémám az értelmes tervezettség elméletével, de ett?l még sok problémám van az áltudományos kuruzslásokkal - épp azért, mert látom ennek rettenetes következményeit.
Egyebekben pedig a hit nem ellentétes a józan ésszel, így a tudományos megismeréssel sem. Az áltudománnyal viszont mindkett? szemben áll.
Amennyiben valóban a fenti cikkhez szeretnél hozzászólni - és kérlek kímélj meg minket a hosszú idézetekt?l és linkekt?l - akkor azt nyugodtan tedd meg.
Megértésedet kérve: Sipos Gyula
Ma reggeli misén voltam a pesti Ferenceseknél. Tömören a következőkről szólt a prédikáció:
Adjunk, jószívvel, sokat. DE jól és jó helyre. Több hajléktalanokkal és szegényekkel évtízedek óta dolgozó pap egybehangzó állítása, hogy sose adjunk kéregetőnek pénzt, mert ezzel ártunk neki. Adjunk pl. a szeretet missziónáriusainak, akik gondozzák ezeket a rászorulókat, jól,hozzáértéssel.Vagy más megbízható szervezetnek, akik ezen szállást, ételt, munklehetőséget bíztosítanak számukra.
Részlet a cikkből:
„Mara Hvistendahl, a Science című folyóirat újságírója és a Nem természetes kiválasztódás című esszé szerzője viszont rámutat, hogy a nagyszabású háború esélye kicsi, India ugyanis demokratikus állam.”
*-*
Egy kis adalék az indiai demokratikus berendezkedés diszkrét bájából: (ha jól emlékszem a dokumentumfilm 2008-as eseményeket rögzít.)
A dokumentumfilmet, csak erős idegzetűek nézzék meg. A felvételek emberi (és hatósági) brutalitást is rögzítenek.
>>>
http://vimeo.com/30257508
Amit én írtam, az több olyan pap véleménye volt, akik nem távoli szemlélői az eseményeknek. Nem azzal oldják meg a problémát, hogy egy-egy százast, ötszázast a markába nyomnak a kéregetőnek. Tevékeny segítői a rászorulóknak, a szegények legszegényebbikeinek. Ők nem pénzt, hanem idejüket,életűket szánják az emberek megsegítésére. Ráadásul teszik mindezt nem csak keresztényi hitükkel, hanem szakmai hozzáértéssel is. Számomra mind emberileg, mind szakmailag hitelesek. Ez a lap nem alkalmas arra, hogy a koldusmaffia kérdését tárgyaljuk, vagy azt, hogy az adományt vajon mire költik el, ösztönzi e ez őket az emberhez méltó élet kialakítására, megmenti e az ember a nekik adott pénzzel a függőségeiktől őket. Segíteni szerintem okosabban is lehet, ahogy a templomban is prédikálta a pap. Olyan szervezetnek adjunk, aki ki tudja őket menteni az embertelen helyzetből. Aki a szabadulásban segít, nem pedig a helyzet fenntartásában, a kiszolgáltatottság fenntartásában, gyakran az önpusztításban.
A Bibliából pedig igen sok idézetet lehet találni mindenre, ebben Ön nyilván jobb nálam. A Bibliára hivatkozva égettek már meg embereket, és indítottak háborúkat. "Aki kér annak adj".. Mit?? Mert ha a a drogos koldul, és adok neki pénzt, az ua., mintha drogot adtam volna. Ha adok, az is felelősség. Én pl. nem adok a gyerekeimnek kolát. Hiába kérne, nem adnék, mert az én felelősségem, hogy egészséges életet éljen. Nem olyan távoli ez a hasonlat, mint elsőre látszik. Mert az öregnek sem adunk morfiumot (eutanázia), pedig ő azt gondolná ez jobb lenne neki. De ha a kezébe adom, én öltem meg. Ha a drogosnak drogot, az alkoholistának alkoholt adok én tartom fenn a függőségét, vagy legalábbis részt vállalok benne. Ha pénzt adok rá ugyanezt teszem. (persze mondhatom, hogy hiszen én zsömlére adtam..)Ha a velük foglalkozó szervezeteknek adom a pénzt, akkor a megmentésükben segítek. Én e mellett döntöttem. Nekik nem adok (régebben adtam nekik is, mert nem gondoltam át), viszont sokkal többet adok a segítő szervezeteknek. Bocsánat, hosszú lett kicsit.. (pedig az apeh-ra még ki sem tértem :) )
Kedves Kri!
A távoli szemlél?kre való utalásban kire gondoltál? Remélem, nem Jézus Krisztusra, mert én ?t idéztem. Mib?l feltételezed például, hogy minden, hozzád forduló „kéreget?” önpusztításban él és a t?led kapott adományt önsors-rontásra használja fel. A kijelentéseid csak statisztikai meglátások lehetnek. Mit tennél, ha kiderülne, hogy egy olyan „kéreget?t” zavartál el, akit folyton elzavarnak attól a karitatív szervezett?l is, akiknek havonta elküldöd a jótékonysági adományodat.
De nem kívánom boncolgatni tovább a megjegyzéseidet. Nekem az általad emlegetett hiteles és jóságos papoknál, és a lakásában elbújó, bujkáló „karizmatikusoknál”, hitelesebb Jézus Krisztus tanítása és jósága. Hasznos lenne még jobban átgondolnod Jézus tanítását, a te érveid csupán önigazolás-halmaznak t?nnek számomra.
Nem önigazolás. Most lényegesen többet adok, mint korábban, mikor a kéreget?nek adtam. És nem Jézusra utaltam, hanem azokra az emberekre akik az utcán adakoznak, de nem ismerik a valóságot, és nem is akarnak ennél közelebb kerülni pl. a hajléktalanokhoz. Még az újságot sem veszik el a kezükb?l mert koszos. Akinek valóban pénz kell, ételre, italra és lakásra, az ritkán koldul az utcán. Igyekszem átgondolni Jézus tanítását, és öszíntén hiszem ebben a témában nem tévedek, és azok akiknek bizalmat szavaztam sem tévednek, mert Jézus tanítása szerint élik az életüket. És hogy visszakérdezzek: Te mit tennél ha kiderülne, hogy a Te általad adott pénz volt az utolsó hiányzó, amib?l a halálos adag drogot megvehette? Adni is felel?sség! Adj ételt, gyógyszert, takarót, menj oda, beszélgess vele, engedd be a fürd?szobádba, tehetsz oly sokat, ha akarsz.. Ha valóban tenni akarsz, és nem önigazolni.
Feltételezésekre építed minden kijelentésedet.
Ha szeretet nincs benned, nem ér az igyekezeted az áldozatod és az adományod semmit sem!
Lk 11.34
A tested világa a szemed. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész tested sötét.
Lk 11.35
Vigyázz hát, nehogy sötétség legyen benned a világosság.
Lk.11,…
Lk 11.23
Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór.