Nagyon megdöbbentő volt olvasni Anna álmát, mert nekem is hasonló álmaim szoktak lenni. Az utóbbi 1 évben tudatosult bennem is Sz. Mihály segítő ereje. De jó tudni hogy egyre többen vannak akik Mo-ért imádkoznak, hogy országunk újra Mária Országa lehessen Isten által elrendelt küldetésében megerősödve.
Kedves bírálók! Szerintem stílusukkal elégtelen bizonyítványt állítottak ki magukról tisztelet és önmérséklet tantárgyakból. Olvassák türelmesen Sipos Gyula írásait és tisztulni fog a „zagyvaság”
Kedves Rita, szinte mindenben egyet értek, de gondolataimat hadd mondjam el:
A Jelenések könyvének értelmezése ember által eddig nem lehetett tökéletes, mert lepecsételt könyv. De a Szűzanya pl. Gobbi atyán keresztül világossá tette. Egyházi szinten is tiszteletre méltó, hiteles személyiség volt.
Pió atyát említve jutott eszembe, hogy anno Garabandal hitelességét erősítette meg. Amire az Egyház még nem mondott semmit. Nemet sem! Tehát, ha az Isten, a Próféták Királynője által elmondja mit tervez az emberiség jelenlegi helyzetében, amit ő lát a legjobban, azt gondolom, ezt el lehet alázattal fogadni. ÉS akik ezt elfogadják, nem tesznek semmi rosszat. Még akkor sem, amikor erről beszélnek, hogy tudni lehet, ennek az Isteni beavatkozásnak ideje elérkezett. Akik persze ezt nem hiszik, vagy feleslegesnek tartják, nem tesznek rosszat, csak azzal, hogy olyanról és úgy nyilatkoznak, aminek nem jártak mélyebben utána. Ide tartoznak azok az atyák is, akik Medjugorje esetéről nyilatkoznak úgy, hogy nem igaz, miközben nem is jártak utána. Nem vizsgálták.
És nem szabad vitázni, beszélni szeretet nélkül. Azzal viszont szabad. Sőt kell is. Mert senki sem tud mindent.
Levente
Jómagam is azt gondolom. A viták hevében is ott a kétkarú mérleg, ahol figyelnünk kell a serpeny?k tartalmára. Ha az indulatok, negatív irányú érzelmek felborítanak mindent, azzal csak veszteségeket képzünk magunknak, másoknak, nyeresége ebb?l annak származik, akinek soha nem szeretnénk kedvezni.
A Legnagyobb figyelmeztetés számunkra maga a Szentírás, az igazságok ott sorakoznak az evangéliumokban. Nem tudhatjuk mikor jön el utolsó óránk a földön, arra minden id?ben "készen" kell állnunk, a "lámpásunkban" mindig lennie kell "olajnak", a magánkinyilatkoztatás igazságtartalmától függetlenül is.
Attól félek, akik pedig egyel?re távol helyezkednek az evangéliumok igazságától, azok nem fognak közelebb húzódni a Nagy figyelmeztetés tartalmához sem, akkor sem ha az igazságokat hordoz.
Így az gondolom, els?dleges, alapvet? missziónk továbbra is az evangéliumok igazságának hirdetése, szóban, életünkben, hogy valóban a föld sója, a világ világossága lehessünk (ahogy megkaptuk feladatként)
Kedves Ilona!
Sokan vannak, vagyunk így ezzel, hogy szinte már nem is értjük, mi történik velünk és körülöttünk!
Az én személyes véleményem szerint egy világméretű válságban élünk, ami mögött a sátán nagy rohama van, hogy - közeli vereségét érezve - romba döntsdön mindent. Ezzel szemben nekünk bíznunk kell abban, hogy Isten küzdelme - hogy megnemtsen minket és visszatérítse a világot a Szeretet életéhez -, győzelemmel végződik. Addig pedig vele együtt kell küzdenünk, türelemmel, kitartással...
Kedves Ilona!
Az baj, ha ezek a hírek a hite elvesztéséhez viszik közelebb - engem pont ellenkezőleg, a hitben való küzdelem megerősítéséhez!
Látnunk kell, hogy ezeket a dolgokat a világ fiai teszik, és - Istennek legyen hála -, az Egyház és Isten népe ezeknek ellenáll! Különösen igaz ez a Katolikus Egyházra, amelyik nem legalizálja se a homoszexuális házasságot, se a bűn felmagasztalását.
Ezért ki kell tartanunk és imádkoznunk a tisztulásért.
(A konkrét hírrel kapcsolatban: Andy Vaja amerikai magyar producer lett a Filmalap vezetője, mint tudjuk Amerikában pedig elfogadott - és a művészvilágban támogatott - a homoszexualitás, nem csoda, ha vele együtt ez is megérkezett hazánkba...)
Kedves Gyula!
Ha ilyen és ehhez hasonló bünök megtörténhetnek bármelyik kormány müködése alatt, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy egy esetleges szavazáskor nem vagyunk mi is közvetett módon bünrészesek abban, hogy ezek megtörténhetnek? Én nem a hitemet fogom elveszteni, hanem egy esetleges szavazástól fogok távolmaradni.
Üdvözlettel: Éva
Köszi Levente, hogy leírtad ezt az üzenetet!
Nagyon jól összefoglalja a lényeget.
A Nagyfigyelmeztetéskor sok minden világos lesz azoknak is, akik kételkednek.
Addig is ima és életszentségre törekvés és szolgálat, kit mire hívott meg konkrétan az Úr.
Hol az Egyház hivatalos engedélye a gyógyítómisékhez?
Miért kell kézrátétellel hokuszpokuszolni a misék után?Miért állítja be magát mint nagy csodatévő?