Sajnálom, hogy összecsaptak a melegekkel a jobbodaliak.
Április 23-án este Brüsszel érsekét támadta meg előadás közben 4 félmeztelen feminista. Miközben trágár szavakkal illették a püspököt, és lelocsolták, a püspök becsukta a szemét, és imádkozott.
Az erőszak csak erőszakot szül.
Nyugat Európában egyre jobban elharapozódnak a katolikus egyház és tagjai elleni támadások. Ez persze nem azt jelenti, hogy hamarosan minket is nem fog elérni.
Elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy nyomás az EU-tól, és kormányunkat hasonló döntésre késztetik, azon a címen, hogy ne legyünk kirekesztőek.
Magyarországot a Szűz Anya Engesztelő Országnak kérte fel, kérte, Natália nővéren keresztül, hogy épüljön engesztelő kápolna. Ez nem teljesült, de amit mindenki megtehet, hogy saját lakhelyén engesztelő szentmiséket mondat, szentségimádásokat tartanak, a melegekért is!
Elolvassuk és szőrnyűlködünk a fentihez hasonló híreken, esetleg megbeszéljük ismerőseinkkel, de a legtöbb amit tehetünk, hogy imádkozunk, mert a jó Isten szeretné, ha ezek az emberek is megtérnének, és nem jutnának a pokolra!
Imádkozzunk hát értük!
Timi
Kedves Barna!
Te egy nagyon rendes ember vagy!
Én ismerem Marikát, ? is nagyon rendes ember, nem hiszem, hogy egy pillanatig is zavarná, hogy így köszönted meg. S?t! Örül neki, hogy egyáltalán van, aki megköszöni...
Imával és szeretettel: Gyula
A Napfivér, Holdnővér képsorai, megformázott gondolatai jutnak az ember eszébe, akaratlanul is. A "fényűző" egyház, a díszes pápai trónus, III. Ince pápa kiemelkedve a tömegből, Assisi szentmiséje, a tehetősek és a szegények sorai, a romtemplom és a mindig is ránk várakozó (puritán) Jézus a kereszten. A távolságok ...
Ferencben Assisiben megváltozott valami, megértett valamit, átformálódott s ezzel párhuzamosan "bolonddá" vált a világ (egyik részének) szemében. Misztikus élményben részesült, a kereszten Krisztus képmása megelevenedve szólt Hozzá: "Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől." A romtemplom/”romtemplom” megelevenedett (szó szerint és képletesen értve egyaránt), Ferenc a szegényekhez lehajolva folytatta életét, aki soha nem szenteltette magát pappá (értsd, kiemelt alázatosság mellett élte le szolgálatát).
Nem érezzük úgy, mintha valahol megelevenednének ezen sorok (üzenetek) a mában is, újra aktualitást nyerve? Nem érezzük a megújulás igényét magunkban, egyházunkban?
A mindenkori pápa, Szent Péter utódját jelképezi, annak a Péternek az utódját, annak a kősziklának az utódját, akire Jézus az egyházát építette. Azt az egyházat, amelyről maga Jézus így fogalmazott. "Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt."
Lelki szemeim előtt Péter az első, de ugyanakkor csak egy a „tizenkettő” között (értsd a jelenre is), nem kiemelkedve a többiek közül a síkból, nem azok fölé emelkedve a térben, külön trónuson megjelenítve, díszesen mindig „becsomagolva”, hanem pontosan fordítva. Ő az, aki lelki szemeim előtt (is) példát mutatva, a legmélyebbre hajol a rászorulók és testvérek irányába, aki "első" kíván lenni hűségben, alázatosságban, szeretetben, hitelességben és testvériességben, mint anno Jézus vagy Péter apostol vagy éppen Assisi Szent Ferenc (,...).
A kérdés már csak az: ki akar (még) közülünk, "bolond" vagy "kőszikla", esetleg "bolond kőszikla" lenni?
Sajnos a meglepetés már megtörtént. Nem elég, hogy az ötágú csillag ott volt a címerében, hanem még olyan tettet is hajott végre, ami a Szentírással és Jézussal is ellenkezik. A nagycsütörtöki női lábak csókjára gondolok. Jézus apostolai között nem volt nő!
A szerzetesek tisztaságra is fogadalmat tesznek. Mivel ő nemcsak pap, hanem szerzetes is, akkor ezt ő hogyan értelemzi. Mindenesetre botrányos cselekedet volt. A baj az, hogy ezek után jöhetnek nők, és követelhetik saját egyházmegyéjükben nagycsütörtökön, hogy az ő lábukat is mossák meg.
Fel kellene ébredni. A női és férji egyenjogúság nem létezik a Szentírásban, és a jó Isten úgy látta volna jónak, akkor egyszerre teremti meg Ádámot és Évát! De nem tette!
Mind a nőnek mind a férjinak megvan az életben a maga feladata, és ez nem keverendő össze!
Még akkor sem, ha a mai világ felrúgja az összes hagyományt!
Az új világrend valóban kezd kialakulni,de nem Isten, hanem a hataloméhes, emberiséget elnyomó, szeretetlen nagyhatalmak világrendje, ami mögött a gonosz lélek áll! Valóban szédületes ritmussal halad előre az ember,mint az atya írja, de nem Isten útján, hanem az erkölcsi züllés útján!Ez lenne Isten világrendje?Már megkezdődött az Új Ég és az Új Föld??Istenben nagyot csalódnék ha ilyen lenne!A világ még nem jutott el a végső céljához, hiszen a gonosz működik a világban!A végső cél, az Isten szeretet birodalma, az Új Ég és az Új Föld, amely Jézus Krisztus második eljövetelével kezdődik.Minden nagy eseményre az Isten felkészíti a világot prófétái által.Az első eljövetelnél sem volt másként!
Én úgy látom, hogy Isten országa és a gonosz lélek birodalma egyaránt itt van és tevékeny. Nem tagadható, hogy a kereszténység által egy óriási felszabadulás és megértés bontakozott ki a történelem évszázadai alatt az élet minden területén (az emberi jogoktól a tudományig). Ez a felvilágosodás korában induló nagy ellentámadással - amely a XX. századra kiteljesedett - párhuzamosan megtorpant és komly sebeket kapott. Az Egyház mindig is kereste a választ a sátánnak erre a nagy kihívására és Isten kegyelmével több nagyszerű kezdeményezés történt (hogy a II. Vatikáni Zsinatról ne is beszéljünk).
Én hiszem, hogy Isten most, ebben az összeomlásban egy nagy megújulást készít elő - és én, mi, így a honlapunk is, ennek az eszköze és szolgája kíván lenni.
Ez nem azt jelenti, hogy eltakarjuk a szemünket a rossz dolgok elől, sőt! De ezt jelenti, hogy egész életünkkel és szívünkkel az Isten által adott megújulásban szeretnénk dolgozni - hogy hazánk (is) a Szeretet földje legyen! Ezért szervezzük a gyógyító összejöveteleket, missziós alkalmakat, ezért van minden program, biztatás és buzdítás.
Én azt szeretném, ha mindenki inkább erre a Megújulásra tekintene elsősorban és csak ennek háttereként a tevékeny rosszra, ami ellen természetesen küzdeni kell imával, tettekkel, szeretettel.
Gyula
Jó ha vannak hozzászólások. Székely János püspök atya megengedte magának, hogy egy ellenvetéses hozzászólást tegyen közzé az interneten. Így hívott minket akarva-akaratlanul maga köré. Majdhogy kényszerít sokunkat arra, hogy szóljunk hozzá mi is.
Talán egyeseket fölháborított, talán az Istent elszomorította, stb...
Én a M.D.Mercy által adott üzeneteket más országokban és más nyelveken is olvasom. Tehát más népek közt is élek. Ilyesmikről ugyanígy társalgunk. Miért kell erről írnom? Mivel ebből kifolyólag másként is látom a dolgokat.
A hittételek világosak, egyformák mindenhol. Lépjünk át egy csodaküszöböt és nézzünk vissza, mit is látunk egy más oldalról.
Ami nekem szemembe ötlött, az több teológusnak a tollából is olvasható. Vagyis egyszerű szemmel nézve:
1/ Van egy anya, aki kenyérkereső üzleti tevékenységet folytat, nevel négy gyermeket, jó feleség. Mindez kimeríti napjait. A Szentírásról, saját maga állítása szerint is, gyengék az ismeretei, stb. Ilyen életstílus mellett ilyen ember ilyen munkát csak úgy magától, passzióból nem hozhat össze. Ilyesmire se gondolatai, se képessége, se energiája egy földön élő embernek nem lehet. Csakis valamilyen csoda által lehetséges. Hogy mégis mi a titka, hogyan jut ahhoz, hogy működik, az elegendő szókimondással meg van írva az Igazság Könyvében, vagyis az üzenetekben. Aki végigolvassa, az megérti.
2/ Miért ne lennénk rosszmájúak. Rákenjük, hogy van egy püspök rokonja, aki jódolgában azon settenkedik, hogy rokonján keresztül ilyesmik lássanak napvilágot.
Nem tudok róla, hogy hallott-e már a világ valaha is arról, hogy valamilyen személy a pápától kezdve a papokon, vallásokon, filozófiákon keresztül az utolsó utcaseprőig ennyi idő alatt, ilyen mértékben, ezen a területen meg tudott volna szólítani egy kerek pogány világot. Több száz ország több száz nyelven ugyanarról ugyanígy diskurál, mint mi ezen az oldalon.
Ha létezik ilyesmi elevenen érdeklődök iránta. Mégis, ha valaki akarja tudni, mitől ilyen sikeres ez az eset, elég ha végigolvassa az említett üzeneteket. Nem beleolvas, hanem végigolvassa. Ezt minden országban hangsúlyozzák. Az üzenetek is hangsúlyozzák. Aki nem tud csodákat csinálni, ezt ne próbálja utánozni.
Mit ne próbáljon utánozni? Azt hogy rengeteg titkot, mások alattomos cselvetéseit, hírt közöl előre, és egy sem ellentétes az evangéliumi hírrel. Tehát az egész világ kultúráinak, vallásainak a népeit, képes a lélekmentés útján terelni. Akkor mit csinál? Nem titok, meg van írva az Igazság Könyvében. Tessék végig olvasni. Ki van fejezve egyetlen mondattal, amit itt nem közlök, mivel a keresését házifeladatul adom azoknak, akik nem olvasták végig.
A püspök esetéhez.
Más országokban is így van ez. Ugyanezzel az argumentummal kidugja a fejét egy vagy két hasonló poszton lévő személy és ugyanezeket az argumentumokat tálalják. Mikor első ízben találkoztam ezzel a jelenséggel, megijedtem és kerestem a többi egyházfők hozzászólását. Hallgatnak. Örüljetek. Gondolom, ők tudják miért hallgatnak. Van belőlük elég, akik végigolvasták az említett üzeneteket.
Gondolom, ennyi ide elég. Ne hagyjátok kiszáradni az örömkönnyeiteket, hisz azokat megírni lehetetlen. Imádkozzatok sokat, hogy mások is ráébredjenek az emberi élet lényegére. domi
Az előző hozzászólást olvasva felötlött bennem egy kicsit eltúlzott kép: vajon mikor jelennek meg a Nagyfigyelmeztetés üzeneteket fennhangon üvöltő, ,,NF az igazság, közeleg a vég!" és hasonló feliratú pólókba öltöztetett, (a sajtó kamerái előtt pózolva) autókat rongáló, kirakatokat bezúzó, az egyházi hierarchiára nyálukat verő sátánista provokátorok?
Imádkozzunk, hogy a sátánnak ez a terve ne sikerüljön.
Már szegény Jézust is azzal támadták kora nagyon erkölcsös, sőt önmagukat tisztának (farizeus) tartó emberei, hogy bűnös nőkkel barátkozik - és ez mennyire igaz is volt!
Egyik legközvetlenebb tanítványából, Mária Magdolnából hét ördögöt űzött ki, a rosszéletű asszony hajával mosta a lábát - úgy tűnik, a szeretet és gyengédség megnyilvánulásai olyan nyilvánvalóak voltak az asszonyok részéről (akik ráadásul, szintén a Szentírás tanúsága szerint pénzükkel támogatták és csapatosan követték, ami igen megbotránkoztató lehetett - már miért nem maradtak azok a nők otthon, nincs ezeknek férjük, családjuk, hogy egy kóbor próféta után mászkálnak), szóval a szeretetük Jézus felé, és Jézustól feléjük, hogy voltak, akik ezért fordultak el Tőle.
Ehhez képest Ferenc pápa teljes kontroll alatt, nem titokban, nem a gyóntatófülke magányában elsuttogott szavak - tényleg mi minden történhet ott, kérdezzük csak meg a katolikusokat gyűlölőket, majd ők megmondják nekünk!), szóval teljes felügyelet mellett megmosta néhány nő egyik lábfejét (de még puszit is adott rá).
Hát, ha ez tisztátalanság, akkor mindannyian nagy bajban vagyunk!
Én inkább Jézus Krisztus útját választom...
Gyula
Kedves Marika! A hozzászólásodról eszembe jut néhány kritika, amit más felekezetű hívektől hallottam. Pl. a baptisták szerint a katolikusok nincsenek is megkeresztelkedve, hiszen Jézus is alámerült a Jordánban, tehát aki nem merül alá, ahogyan ő tette, az nem követte őt a keresztségben. Hasonlóan vélekednek úgy tudom a hit gyülekezetében is. Az adventisták pedig úgy gondolják az üdvösségünk is veszélyben van, mivel nem tartjuk a szombatot, amit az Isten parancsolt, és amit Jézus is tartott (bár a farizeusok ezt nem mindig így látták..). A sort gondolom sorolhatnánk tovább..
Nem az a feladatunk hogy pontosan másoljuk a körülményeket (akkor nagycsütörtökön csak a pápa mosná meg 12 bíboros lábát, vagy minden nagycsütörtöki szertartáson csak 12 ember lehetne jelen, mert akkoriban így volt, vagy akármeddig lehetne sarkítani a példát..). Jézus életét a szeretet "utánzásával" lehet utánozni, nem pedig minden körülmény szó szerinti betartásával, ami amúgy lehetetlen is lenne.
Kedves Márton, örültem az írásodnak. Ez is meger?sítés azon kevesek számára, akik elfogadják a nagyfigyelmeztetés üzeneteit.Mert tapasztalatom szerint egyel?re nem sokan fogadják el, és igen, ahogy írod, legnagyobb baj, hogy a papok sem. Igazán kíváncsi lennék, van-e ma Magyarországon olyan atya, aki hisz az ír látnokn?nek (és a többinek, akik ugyanazt jövendölik)??? Aki ismer ilyet, szóljon...
A katolikus lexikonban nagyon hosszú a nagycsütörtöki rész, ezért nem másolom be az egészet, csak az előző hozzászóláshoz szorosan tartozó részt, de olvassátok el bátran,itt az elérhetőség:
http://lexikon.katolikus.hu/N/nagycs%C3%BCt%C3%B6rt%C3%B6k.html
"Az ősegyh-ban ~ön történt a nyilvános bűnösök kiengesztelése. A vezeklők egész nagyböjtben a tp. előcsarnokában kérték a hívek imádságait (később erre is utalva lett a koldusok helye). A vezeklők a tp. előtt leborultak, majd a Miserere (50.) zsoltárt énekelve bevezették őket, kinyitván a tp. minden ajtaját, ezzel fejezte ki az Egyh. a teljes bűnbocsánatot. - b) →Aetheria beszámolója szerint a 4. sz. végén Jeruzsálemben 2 szentmise volt: az elsőt a Golgota melletti főtp-ban tartották (Martyrium); a 2. mise a Golgota sziklájánál volt. - Rómában a 7. sz-tól a déli, pápai szentmisében fogadták vissza és oldozták föl a nyilvános bűnbánókat.."
nem tudom elképzelni János miért írta, hogy nagycsütörtökön nincs bünbánat, megbocsátás. Az mindig van. Nálunk pl. éjfélig lehet gyónni.
Másik részlet a lábmosásról, szintén a lexikonból, igaz már a néphagyomány résznél írja:
"Régebben a papok minden hívük lábát megmosták. Később csak a szegyh-ban volt szokás: a pp. 13 knk-ja v. kispapja, ill. ugyanannyi szegény lábát mosta meg. A 13-as számra több magyarázat van: Mátyást v. Pált jelképezi, mások szerint a vendéglátó házigazdát; de van olyan vélemény is, hogy a szokást Nagy Szt Gergely p. kezdte, akinek tizenharmadiknak angyal jelent meg. Klobusiczky Péter kalocsai érs-ről (†1843) jegyezték föl, hogy a szegényeket lábukat megmosva, megcsókolva személyesen látta vendégül és szolgálta ki őket.."
Megjegyzem, hogy Jézus Júdás lábát is megmosta, miközben annak már zsebében csörgött a 30 ezüstpénz, amint azt egy szép régi népénekünk hangsúlyozza is.