Ma láttam a szarka családról riportot és azóta csak sírnom kell persze jól esik nagyon szeretnék eljutni arra a zarándok településre.De még nem tudom hogyan.
Másként látom részleteiben a dolgokat, nem látom egyértelműnek, hogy a világból érkező össztűz alapvető emberi értékeink mellett való kiállásunk miatt érkezne kormányunkra, kicsit összetettebbnek látom a problémát. Azt gondolom, hazánkra leselkedő legveszélyesebb megnyilvánulások nem külföldről leselkednek ránk, hanem belülről, táptalajként használva az embert, magunkban munkálkodva.
A politikában és a gazdaságpolitikában nem létezik az a fogalom, hogy "tévedhetetlenség", nincs olyan képviselője ezen irányoknak közöttünk, emberek között, akik maguknak tudhatnák akár "karizmaként" ezen tulajdonságot. Akár megerősítésként említve a hivatkozott jegybanki devizatartalék felhasználásának irányát, amellyel kapcsolatban gazdasági szakértőink túlnyomó többsége (beleértve gazdasági tárcánkat is) ma már politikai hovatartozás nélkül ugyanazon nézetet képviselik, az országunk stabilitását veszélyeztetnénk, ha tartalékainkat más irányban terveznénk felhasználni, akár politikai céljaink megvalósításához.
Tisztelem és szimpatizálok azon lelkülettel, gondolati impulzusokkal, amelyet ezen "honlap" képvisel. Országunkat a szeretetlenség jellemzi, az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a Szeretet földjét segítsük elő határainkon belül is, az emberi szívekben, lelkekben. Az emberek, kormányok mind tévedhetnek, a politika sokszor hiteltelen és megosztó irányultságától függetlenül, egyedül Jézus szavai azok, amelyek tévedhetetlenek, amelyek következetesek, amelyek szavakban és tettekben ugyanazt közvetítik mindig, az ember, egymás szeretetét. Azt látom legnagyobb veszélyként, hogy ellenségünk ezen irányban tör ellenünk vehemensen, bevetve mindent cselt és eszközt, megtévesztve sokszor bennünket. A Szeretet földért, országunk egységéért, magunkért, fontos, hogy tisztán lássunk, fontos, hogy bölcsek legyünk s legfontosabb, hogy Jézusra hagyatkozzunk, a Nemzeti imanapon és mindig.
JóIsten áldását kérve ezen célokra, Barna
"Talán nem kellene ilyen történeteket feltenni erre a honlapra - gondoltam már többször is."
Nos, ez a gondolat volt a helyes szerintem, mert nagyon gusztustalannak tartom, hogy ez ide felkerült. És hol van az alján a forrás megjelölése? Már többször is töröltem a könyvjelzőimből ezt a honlapot, de ezek után végleg megteszem.
Kedves Margit!
Én sajnálom azt, ha nem látogat ide többet, de még szomorúbb vagyok az egyház állapota miatt. És a legszomorúbb akkor lennék, ha nem orvoslódnának ezek az ügyek. Nekem három gyerekem három egyházi iskolába jár, és ha lesznek unokáim, remélem ők is ilyenben fognak majd tanulni. És szeretném őket biztonságban tudni és bízni abban, hogy még fű alatt sem, az egyház védelmének örvén sem történhetnek velük ilyen dolgok!
Mindenki megértését és bocsánatát kérve: Gyula
Nagyon fontos, hogy fény derüljön ezekre az ügyekre, és mind az egyháztól, mind a világi igazságszolgáltatástól remélem a lehet? legkeményebb fellépést. Mert ezek borzasztó dolgok. (Én speciál végig sem bírtam olvasni..) Ennek ellenére úgy gondolom az egyházat annyi támadás éri, és bizony igen sok fórumon tájékozódhatunk az egyház esetleges ballépéseir?l. Talán tényleg jobb lenne, ha lenne a katolikus honlapok reményt, bizalmat sugároznának inkább. Annyi-annyi jó pap, szerzetes, diakónus stb.. van, aki a legnagyobb csendben munkálkodik az egyházban. Szerintem dönt? többségben ezek vannak. És ?k sajnos a többi fórumon úgysem kapnak helyet..
Kedves Gyula !
Nem értjük miért került fel ilyen "részletességgel "
ez a cikk!Legyünk tisztában az egyház bűneivel, de ne ennyire mélyen menjünk bele!
Most hogy ajánljuk fiatal gyermekeinknek ezt a honlapot!?
Mihajla Attila
Én még fiatal feln?tt vagyok, de erre nem számítottam. Ez egyszer?en szörny?!!
Sose olvastam ilyen magazinokat, de ezel?tt 6-7 évvel se volt benne ennyi szenny, mint ma.
csoda, hogy ezek után még emberiek maradnak a tinik!!
És milyen szomorú, hogy f?leg a lányokat pécézik ki maguknak a gazdag miliárdos szerkeszt?k és az erkölcsr?l semmit nem tudó rovatíró n?k...
Imádkozzunk egy Üdvözlégyet a Sátán ezen munkájának mérsékléséért.
HA beköcvetkezik a Figyelmeztetés, bizony sokaknak van félnivalójuk, és itt inkább ezeknek az értelmi szerz?ire gondolok...
A Mai igét ( http://www.maiige.hu/ ) minden hétköznap el szoktam olvasni. Ezt mindenkinek ajánlom, szinte mindig nagyon jó gondolatok ezek a nap kezdetén. A mai engem külön megéríntett.
Purgatórium nem létezik ez hazugság!!!
Ez hamis bizonyság tétel!!!
Menny van és pokol
És az üdvözül aki megtért, vagy is elfogadta személyes megváltójának az Úr Jézus Krisztust, és Őt követi, tehát a bibliai újjászületésnek meg kell történnie!
Ő a kizárólagosan az egyetlen egy közbenjárónk az Atyánál!
Aki nem tér meg és születik újjá az megy a pokolba.
És nem azért megy a pokolba mert rossz volt, sem azért nem megy valaki a mennybe mert jó volt.
Mert Jézus az egyetlen egy út, ha őt elfogadjuk akkor a Menny vár ránk, ha elutasítjuk és úgy halunk meg akkor pedig a pokol.
Kedves Miklós!
Szerencsére Jézus szerint van tisztítótűz (purgatórium). Ez Isten irgalmasságából fakad. Elég ide most egy idézet, amikor Jézus azt mondja:
"Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj.Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted." (Mt 5.25-26)
Ez természetesen nem változtat semmit htünk alapigazságán - akár hiszed, akár nem, a katolikus egyház is ezt vallja - és őrzi kétezer év óta -, hogy Jézus Krisztus az egyetlen megváltó, és ő az út, az igazság és az élet.
Imával és szeretettel: Gyula
Kedves Miklós!
Tényleg el lehetne képzelni, hogy csak a megtért emberek mennek a mennyországba? A szerető Atya, az Isten teremt egy csomó embert a világ minden pontjára. Oda is ahol törzsi vallások, iszlám, budhiznus uralkodik. Nem hiszik Jézust, még ha hallottak is róla. És mennek az örök szenvedésre.. El lehet képzelni, hogy egy ember, aki úgy éli az életét, hogy természetes erkölcsi érzéke folytán szerető, megbocsátó, gondoskodik a családjáról, segíti a körülötte élőket, becsülettel dolgozik, akkor Isten azt mondja neki: Te menj a pokolba, szenvedni az örökkévalóságon át?! És mi van a magzatokkal, vagy a pici gyerekekkel, akik mit sem tudnak az egészről, és korán meghalnak?. És mi van azokkal a bibliai mondatokkal (nem tudom pontosan a szöveget, vagy helyet csak fejből írom):
"megfizet kinek kinek az ő cselekedetei szerint…. Mert nem személyválogató”
„mert éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatatok.. amit a legkisebbel tettetek azt velem tettétek”
Nem is értem, hogy lehet, úgy élni a világban, hogy nézi az ember a körülötte élőket, munkatársakat, barátokat és feltételezi, hogy jelentős részük pokolra kerül. Illetve, hogy hogyan lehet szeretni az Istent, ha feltételezem róla, hogy ilyen könnyen küldi örökkévalóságon át tartó borzalmas kárhozatra gyermekeit. Az ilyen Istent lehet félni, de szeretni..? Ez nem vallana Jézusra, aki még a keresztfán is kivégzőiért könyörgött. Isten irgalmas, megbocsátó, és szerető, és biztosan elég nagyvonalú ahhoz, hogy ne ítélje kárhozatra azt aki „enni és inni adott az éhezőnek és szomjazónak, aki meglátogatta a beteget....” A tisztítótűz számomra Isten végtelen irgalmának és bölcsességének köszönhetően, az a hely, ahol megmenti szeretett gyermekeit a pokoltól. Nagy szükség van rá, és számos szent látta látomásban is (pl. Fausztina nővér).