Címlap
Nős férfiakat is pappá szentelhetnének egy tervezet szerint
A Vatikán a napokban hozta nyilvánosságra a Pánamazóniai Szinódus munkadokumentumát (Instrumentum laboris). A püspöki szinódust Október 6-a és 27-e között tartják a Vatikánban, melynek témája „Amazónia: új utak az egyház számára egy átfogó ökológia érdekében”.
A dokumentum - nem megkérdőjelezve a cölibátus létjogosultságát – felveti, hogy A legtávolabbi régiókban vizsgálják meg köztiszteletnek örvendő és megbecsült személyek – főleg őslakosok – pappá szentelésének lehetőségét, abban az esetben is, ha családosak, annak érdekében, hogy a szentségek kiszolgáltatása biztosítva legyen.
Ferenc pápa levele Jakubinyi György érseknek: Személyesen megismerhettem egyházatok valóságát
Ferenc pápa Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek címzett levelében köszönte meg a látogatásakor Csíksomlyón tapasztalt szívélyes fogadtatást. A levélben a Szentatya kifejezi örömét is afelett, hogy apostoli útja lehetőséget biztosított a helyi egyház valóságának megismerésére. Az alábbiakban teljes egészében közöljük a levél magyar nyelvű fordítását:
Az Atya tökéletessége
"Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” (Mt 5,43–48)
Jézus tanítása szerint az Atya tökéletessége a Szeretet tökéletessége, aki még ellenségeit is szereti és jót tesz nekik.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, és taníts szeretni, segíts szeretni minket! Ámen. (S)
11 milliárdra növünk - és ahogyan ez történik
Az ENSZ kutató szerint 11 milliárdra emelkedhet 2100-ra a Föld lakossága. A növekedés a következő 30 évben gyorsabb lesz, mint utána, 2050-re 9,7 milliárd ember lesz a bolygón. Tíz pont, ami leírja a helyzetet:
A sitgmatizált Galgóczy Erzsébet versei, magyarázatokkal 3. - a versek
Galgóczy Erzsébet versei:
Julián Carrón: „A kereszténység nem elvek sorakoztatása, hanem a megtestesült Ige vallása”
Május 24-én a párizsi Collège des Bernardins kutató- és kulturális központ vendége volt Julián Carrón, a Comunione e Liberazione mozgalom elnöke, akit a La Croix francia katolikus napilap kérdezett. A kerekasztal-beszélgetés a válsággal küszködő Európában a keresztény üzenet közvetítéséről (is) szólt.
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője, írja az MTI a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontjának figyelmeztetése alapján.
Lehet-e egy keresztény katona?
Miniszterelnökünk fia, Orbán Gáspár szerződéses katona lett, az egyik legkeményebb alakulathoz, a különleges erőkhöz vonult le. Szokatlan döntés ez egy olyan fiatalembertől, aki a Felház nevű karizmatikus keresztény mozgalom egyik vezetőjeként Isten szeretetét hirdette az embereknek. Tanakodhatnánk ennek okain – kiválóságra törekvés, a kihívások keresése, megfelelni vágyás a szülőknek, esetleg „Isten hívása” – fontosabb azonban ennél a címben feltett kérdés: lehet-e egy keresztény katona? Bűn-e az önvédelem, ha Jézus is vállalta a kereszthalált?
"...olyan lesz, mint az első pünkösd..."
Szeretetláng lelki nap 2019. június 29. szombat 10-16 óráig a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban (Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46.) Téma: Pünkösdi Szeretetláng. Program:
A szeretet radikalitása
"Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat." (Mt 5,38–42)
Jézus Isten szeretetének tisztaságát és radikalitását hozza el közénk.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, taníts minket szeretni, segíts minket szeretni! Ámen. (S)
Pünkösdi beszámoló, gyógyulással
Pünkösd hétfőjén az előző évekhez hasonlóan meghívtuk Gyálra a Szeretet Földje Szolgálatot, hogy közös dicsőítés, tanítás és Szentmise keretében rá tudjunk jobban figyelni a Szentlélekre. A hangsúly a gyógyító és szabadító lélek megismerésén volt amiről Gyula testvérünk a tanításában beszélt. Az elhangzottakból:
Megvallás apák napjára
Sípos (S) Gyula: Megvallás apák napjára
Nagymamám még „atyám”-nak hívta apukáját,
mi pedig már apunak hívtuk az atyánkat.
De nagymamámmal mindig együtt élt az atyja,
minket pedig elhagyott az apukánk.
Én is „apu” vagyok a gyerekeimnek,
de szeretnék olyan lenni,
mint nagymamám atyja,
a mennyei Atya képére és hasonlatosságára.
A kép Szentháeomság-tánc, mert hát Szentháromság vasárnapja is van... :-)