Címlap
Imanap hazánkért levél, 2019
Imanap hazánkért 2019. január 18. - Árpád-házi Szent Margit ünnepén
Kedves Testvérek!
15 évvel ezelőtt, 2004-ben szerveztük az első Nemzeti Imanapot nagy közbenjáró példaképünk, Árpád-házi Szent Margit ünnepére. Hiszem, hogy imádságaink nem voltak haszontalanok, de azt is látom, hogy ma is nagy szükség van erre, hogy Isten kegyelmei hatékonyan munkálkodhassanak hazánk életében. Vannak pozitív folyamatok - például csökken az államadósság és nő a foglalkoztatás - ugyanakkor olyan negatív folyamatok is megerősödnek hazánkban, amelyek Isten kegyelme nélkül megállíthatatlanok. Néhány példa:
Figyelmes, tapintatos Jézus
Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” (Jn 1, 35-42)
Az evangéliumokban többször olvassuk, hogy Jézus megkérdezi a hozzá fordulóktól, hogy mit szeretnének. Nem erőszakoskodik, nem oktatja ki őket, nem tukmálja rájuk az akaratát, hanem azt teszi, amit kérnek tőle.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szíünket a Te szíved szerint! Ámen. (S)
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Székesfehérváron és Vácott
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Székesfehérváron január 12-én, szombaton, Vácott január 18-án, pénteken. Részletek:
A Szűzanya 2019. január 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekeim, sajnos nagyon sok közöttetek, gyermekeim között a harc, a gyűlölet, az önérdek és az önzés. Gyermekeim, oly könnyen elfelejtitek Fiamat, az Ő igéjét, az Ő szeretetét. Sok lélekben kialszik a hit, a szívek pedig a világ anyagi javaihoz ragaszkodnak.
Jézus szent neve
Jézus szent neve az egyetlen név, melyben üdvözülhetünk. Valljuk ma, amikor Jézus szentséges nevét ünnepeljük, még erősebben: „Jézus Krisztus az Úr!”
Pantokrátor-ábrázolás Cefalù (Szicília) székesegyházában a 12. századból
Jézus a szabadító
"Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1, 29-34)
Hiábavaló a tagadás, nem segít a kimagyarázás, tévútra visznek az önfejlesztő könyvek - a bűnök terhét egyedül a megszabadító Jézus Krisztus tudja levenni rólad.
Istenünk, add meg nekünk az őszinte bűnbánat kegyelmét és adj jó gyóntató papokat! Ámen. (S)
Megőrülő világ - fel akarják fegyverezni a tanárokat
A floridai oktatási intézmények tanárainak felfegyverzését javasolja a tavalyi parklandi iskolai mészárlásról készült végleges jelentés, írja az MTI a CBS amerikai televízió floridai csatornája alapján.
A kivándorlásról - röviden
"Újra kitartóan emelkedik a rövid ideje (legfeljebb 12 hónap) külföldön dolgozó magyarok száma. Szeptember és november között már újra 100 ezer feletti számot láthattunk, ami éves alapon közel 4 ezer fős növekedés, a 2018 elején mért mélyponthoz képest pedig 14 ezer fős emelkedés...."
Ferenc pápa: Teljesen új szemlélettel szerethetjük házastársunkat, barátunkat, sőt ellenségünket is!
Január 2-án Ferenc pápa folytatta a Miatyánkról megkezdett katekézissorozatát. Annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy ez az imádság is az evangélium forradalmi újdonságához tartozik, mert arra tanít, hogy teljesen más módon szemléljük Istent és embertársainkat. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Mit mond a gazdasági szakember a túlóra-törvényről?
A kabinet decemberben váratlanul heves tiltakozások közepette lazítsa a Munka Törvénykönyvét: 400-ra emelte a lehetséges túlórák számát és 36 hónapra a munkaidőkeretet. Ez átmenetileg csillapíthatja az egyre fokozódóbb munkaerőhiányt, fellélegezhetnek egyes cégek, kissé növelheti a GDP-t, azonban hosszú távon biztosan kontraproduktív a lépés. Ugyanis:
Isten hangja, keze, szíve
„A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját” (Jn 1, 19-28).
A pusztában kiáltó maga Isten, aki kiáltozva keresi elveszett gyermekeit. Az Úr hangja Keresztelő János, de mi is azok vagyunk, és az Ő kinyújtott keze, lába, szíve....
Add Uram, hogy a Te szereteteddel keressük, szeressük és szolgáljuk embertársainkat! (S)
Negyven katolikus misszionáriust öltek meg 2018-ban
A Fides nemzetközi katolikus hírügynökség december 29-én tette közzé éves jelentését arról, hány, az Egyház missziós szolgálatában elkötelezett embert öltek meg 2018-ban.