Címlap
Találkozás Galgóczy Erzsébettel
Az Ószövetség és Újszövetség írói nem kényeztettek el minket hőseink kinézetének leírásával. Nem tudjuk, hogyan nézett ki Mózes, nincs leírásunk Jézusról vagy édesanyjáról, Szűz Máriáról. Alacsonyak voltak vagy magasak, kék volt a szemük vagy szürke? Péter apostol középkorú volt, fiatalabb, vagy idősebb?
Szavazz a Szentlélekre!
Most, hogy lassan végére érünk a Kampánynak és a meggyőzött emberek nem-mel, igen-nel, mindkettővel vagy egyikkel sem szavaznak majd a fülke magányában, itt az ideje, hogy végre a fontosabb dolgokról is beszélgethessünk. Például arról, hogy van Valaki, aki a lehetetlen dolgokat is lehetségessé képes változtatni, aki a rosszból is ki tudja hozni a jót – én már csak tudom, mert Isten velem is megtette.
Lelki napok 2016. október hónapban
Lelki napok, olykor gyógyító összejövetellel együtt: Szeretet Földje Találkozó Törökbálinton, "Mária titka" lelki délután Budapesten, Engesztelők Találkozója Vácott. Részletek:
Az irgalmasság bátorsága
Petíciót indítottak keresztények, amely az október 2-i népszavazás kapcsán hívja fel néhány visszás dologra a figyelmet. A bibliai idézet fordításából arra következtetek, hogy nem történelmi felekezet tagjai írták, de hivatkoznak a szerzetesek közös levelére is. A teljes szöveget közöljük, a szabad gondolkodás reményében (az eredeti, petíciók honlapon megjelent szöveg alatti hozzászólások is tanulságosak):
Hat jó tanács krízisben lévőknek
Az Anonim Alkoholisták (AA) szervezet tagjai frappáns kifejezések és mondatok segítségéhez folyamodnak, melyek egyszerű stílusuknak és jól megjegyezhető üzenetüknek köszönhetően beugranak egy krízis kellős közepén is. Ezek nekünk is jól jöhetnek, akár szenvedünk valamilyen függőségtől, akár nem.
Székely János püspök Ferenc pápáról
„Legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21)
"Az utóbbi időben sok kritikát lehet olvasni és hallani Ferenc pápáról, sokszor katolikusok körében is. Ezekre szeretnék reagálni néhány gondolattal.
Beszélgetés Kindelmann Erzsébet asszonnyal, a Szeretetláng Lelkinapló lejegyzőjével
1983-ban, halála előtt két évvel készített interjú Kindelmann Erzsébet asszonnyal, a Szeretetláng Lelkinapló lejegyzőjével – magnó átirat. (Az interjú elején egy Miatyánk és három Üdvözlégy Mária, az egyes imák végén mondott Szeretetláng-betéttel.)
"Az Atya, a Fiú és Szentlélek Istennek nevében. ÁMEN. 1983. december 27. délután 4 óra múlt néhány perccel, még néhány nap és vége ennek az évnek is. Erzsébet nénéivel imádkoztunk. Azzal a Magyar 6 gyermekes özvegy édesanyával, a már többszörös dédnagymamával, akit az Úr Jézus és a Szűzanya immár 21 éve különleges küldetésük teljesítésére hívták meg. Erzsébet testvérünk az első elfogadója és tovább adója a szeretet lángjának.
Egy jó hír a Találkozóról
Az első előadónk az október 1-i, szombati Szeretet Földje Találkozón Hankovszky Béla atya lesz. Azt üzente, hogy hozzunk el a Szentírásainkat, mert - mivel vasárnap Szentírás vasárnapja lesz -, megszenteli azokat. Tehát ne felejtsétek otthon a Bibliáitokat!
Szeretet Földje Találkozó - kezdődik a kilenced
Október 1-én, jövő hét szombaton lesz a Szeretet Földje Találkozó nagyszerű programokkal! (Bővebben lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/8504-oromhir-a-szeretet-foldje-talalkozoval-kapcsolatban ) Ma kezdjük az ima-kilencedet a Találkozó sikeréért. Isten áldjon meg minden résztvevőt, előadót, szolgálót, segítőt... bármilyen, számodra kedves ima jó, amivel Isten elé tudod vinni közös ügyünket. Itt a személyes közbenjáró imánk:
Ármányos sárkányos - az új mesés könyv...
Kedves Barátaink!
Tavaly az Ti segítségetekkel sikerült megjelentetünk a Sárkányszelídítők című mesesorozatunkat. A könyv is kedvező fogadtatásra talált. Több író-olvasó találkozót is tartottunk, a képekből kiállítás nyílt, és több műsoros előadást is tartottunk a a mesékbnől gyerekeknek.
A könyvnek idén elkészült a folytatása, Ármányos sárkányos címmel. Több, mint húsz mese, versekkel, képekkel, amelyek az internetes is olvashatók, a facebookon a Sárkányszelídítők oldalon. (A facebookon be kell írni a keresőbe, hogy Sárkányszelídítők, és máris megjelennek az új mesék és rajzok - a csodálatos illusztrációk Vihart Anna képzőművész munkái.).
Az együttszenvedésről és engesztelésről
Sok félreértés van a szenvedés körül. A világi ember botránynak tartja és szeretné elkerülni – és ez érthető is. Az Édenben nem volt szenvedés, az ember nem a szenvedésre, hanem a szeretetre és szolgálatra lett teremtve. A Bukás utáni, megromlott világunkban azonban kikerülhetetlenül életünk része - legalábbis időnként -, a szenvedés. Aki ezt meg akarja úszni, az mindenképp kudarcot vall.
A vallási vezetők közös békefelhívása Assisiben
A találkozó utolsó programja a vallási vezetők közös békefelhívásának felolvasása volt a Szent Ferenc téren; ennek egy-egy példányát a vezetők gyerekeknek adták át, akik pedig az országok állami vezetőinek vitték. A békefelhívás szövegét teljes terjedelmében közöljük.