Címlap
Félig neandervölgyi, félig gyenyiszovai volt az 50 ezer évvel ezelőtt élt barlangi kislány
A mintegy 50 ezer évvel ezelőtt élt körülbelül 13 éves kislány maradványait orosz archeológusok találták meg pár éve Gyenyiszova-barlangban. A felfedezést a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány alapján szerdán a BBC News ismertette, írja az MTI. A genetikai elemzést Lipcsében végezték el, ahol a kutatók a kislány csontjainak DNS-vizsgálata alapján megállapították, hogy két különböző embercsoportból származó szülei voltak: az anya neandervölgyi, az apa gyenyiszovai volt.
Balczó András: Búcsúbeszéd a Józan Ész halálára. Nyugodjék békében!
Ma egy szeretett barátunk elvesztését siratjuk: Józan Ész, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben. Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, aki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás".
Szent Charbel kápolnája Budapesten - röviden
Augusztus 21-én Béchara Boutros Raï bíboros, maronita pátriárka Erdő Péter bíboros kíséretében Budapesten, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban megáldotta és Szent Charbel maronita szerzetesről nevezte el a templom keresztelőkápolnáját. A kápolnában elhelyezték a szent ereklyéjét is.
Szombaton Szeretetláng Fesztivál!
Szeretetláng Fesztivál augusztus 25-én, szombaton Máriaremetén, nagyon jó programokkal! Mi is kint leszünk és visszük a könyveinket is, amelyek kedvezményes áron vásárolhatók, és ott lesznek az ingyenes kiadványaink is! Keressetek minket a Szeretetláng sátornál! Itt a program, és a szeptemberi Szeretet Földje Találkozó programja is:
Munkába álló menekültek Németországban
Összesen több mint 1,5 millió menekült érkezett Németországba olyan háborús és krízisországokból, mint Szíria, Irak, Afganisztán, Irán, Pakisztán, Szomália, Eritrea és Nigéria. A Szövetségi Munkaügyi Ügynökség friss adatai szerint a nyolc legjelentősebb migrációs országból érkezett menedékkérők közül eddig mintegy 300 ezren beilleszkedtek a német munkaerőpiacra.
„A sebek sosem évülnek el” – Ferenc pápa levele Isten népéhez
Augusztus 20-án a Szentatya levélben fordult az Egyház összes tagjához, melyben arra kéri őket, hogy egyénileg és közösségileg is tegyenek meg mindent a kiskorúak elleni visszaélések megelőzéséért, és tevékenyen vegyenek részt az Egyház és a társadalom megújításában. Ferenc pápa levelének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
Röviden: "Miénk az orcánk pirulása"
"Immáron a nyolcadik menedékkérő embert akarja a magyar hatóság kiéheztetni a tranzitzónában. A nyolcadik fogva tartott embertől tagadják meg az ételt. A fiatal afgán nő hosszú menekülése során elképzelhetetlen borzalmakat élt át. Mai (keddi)határozata alapján a magyar hatóság mégis azt mondta ki, hogy nemhogy védelemre, de még két zsömlére sem érdemes."
Hirtelen megjelenő rendkívüli képességek
A jelenséget szerzett savant-szindrómának nevezik, és az orvostudomány nagyjából 30-40 esetről tud, mindegyiknél a fejet ért trauma és az azzal járó kisebb agysérülés vezetett valamilyen matematikai vagy művészi tehetség hirtelen megjelenéséhez.
A magyar szégyen folytatódik - a lelkész nem adhatott enni a menekülteknek
Nem engedték Iványi Gábornak, hogy ételt vigyen azoknak a menedékkérőkek, akik nem kapnak enni a röszkei tranzitzónában. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője vasárnap tett közzé egy felhívást, hogy augusztus 20-án halat és kenyeret próbálnak meg osztani a tranzitzónában tartózkodó menekülteknek, akiknek nem ad enni a magyar állam.
Szent II. János Pál ajándéka – Hamarosan megnyitja kapuit a Családok IX. Világtalálkozója
Augusztus 21-én este kezdődik a Családok IX. Világtalálkozója Dublinban. A négy napos rendezvény mottója: „A család örömhíre, a világ öröme!”. Kongresszus, fesztivál és imavirrasztás is lesz a programban, melyet vasárnap pápai mise zár. A találkozók sorát Szent II. János Pál indította el 1994-ben.
Ferenc pápa, mint lakmuszpapír
A lakmuszpapír csak egy kis csík, de ha belemártjuk a folyadékba, megmutatja mennyire savas vagy lúgos az anyag. Most szegény pápánkat használom így – ha szabad ezt írni -, mert az ő szavaihoz és tetteihez való viszonyulásunk is megmutatja, mi mit gondolunk kereszténység és Krisztus-követés alatt.
A magyar orvosok újra sikerrel operálták a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül arra a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra, hogy szétválasztanak egy bangladesi sziámi ikerpárt.