Címlap
Ennyien dolgoznak minimálbérért Magyarországon - röviden
A Pénzügyminisztérium szerint a hazai vállalati szektorban a munkavállalók több mint 42%-a a minimálbért vagy a garantált bérminimumot kapja. Ezek közül kiemelkedik a mezőgazdaság, az építőipar, a vendéglátás, a szociális ellátás, valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység. A keleti országrészben sokkal többen dolgoznak minimálbérért, mint a nyugati megyékben vagy Budapesten. A termelékenységi adatokat tekintve a magyar tulajdonú cégeknél a dolgozók közel fele, míg a külföldieknél a munkavállalók negyede dolgozik a legkisebb bérekért.
Ferenc pápa: A keresztény megkülönböztetés szempontja a konkrétság
Vízkereszt ünnepe után hétfőn, január 7-én Ferenc pápa újrakezdte reggeli homíliasorozatát a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában, a reggel bemutatott szentmisén.
Isten évszázada
A sokak számára ismert történet szerint XIII. Leó pápa (1878-1903) egy szentmiséjét befejezve épp kivonulni készült, amikor természetfölötti látomást kapott. Ebben – a bibliai Jób könyve elejéhez hasonlóan - a sátán beszélt Istennel. Időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat és a világot.
A legkönnyebb és legnehezebb
„Tartsatok bűnbánatot – hirdette –, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 4, 12-17, 23-25)
Jézus ingyen belépőt kínál Istenhez, és ehhez a legkönnyebbet, de egyben legnehezebbet kéri. A legkönnyebbet, mert nem kell se okosnak, se szépnek vagy ügyesnek lennünk, de a legnehezebbet, mert a bűneink a mi kedves barátaink, amelyek a szívünkhöz nőttek...
Istenünk, vezess el minket a belső szabadságra, hogy Szentlelked által mindenkor dicsérhessünk Téged!
Eljön-e a víg esztendő? – Csaba László közgazdász újévi elemzése
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár évkezdő gondolatait adjuk közre a hazai gazdasági kilátásokról.
Önálló ukrán ortodox egyház - röviden
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka január 6-án, vasárnap Isztambulban átadta Epifanij metropolitának, az önálló (autokefál) ukrán ortodox egyház fejének az egyház elismeréséről aláírt hivatalos dokumentumot (tomosz). Ugyanitt írta alá I. Bartholomeosz szombaton az ukrán ortodox egyháznak az orosz ortodox egyháztól való elszakadását szentesítő okiratot. A dokumentum szerint az új egyház működési területe Ukrajnára korlátozódik, azon kívül nem alapíthat egyházközségeket.
Egy hamis isten, ami alól felszabadított Krisztus
Megnyúzott emberek bőrét viselő papok mutattak be rituálékat Sipe-Totek prehispán istenségnek, akinek az első templomát fedezték fel Mexikó középső részén, Ndachjian-Tehuacan régészeti lelőhelyen – írja az MTI a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) közleménye alapján.
A tisztánlátásról
Sipos Gyula rövid beszéde a tisztánlátásról.
Tudakozódjatok, keressetek...
Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem..." (Mt 2, 1-12)
Heródest a félelem és a féltékenység gyilkos vágya ösztönzi a keresésre, a bölcseket a tudás adta felismerés, a pásztorokat az angyali kinyilatkoztatás - a szív szándéka pedig meghatározza a cselekvés formáját és tartalmát is.
Tiszta szívet adj nekem Uram, az erős lelket újítsd meg bennem! Ajándékozz meg minket a bűnbánat és megújulás, a rádtalálás kegyelmével, hadd legyen az életünk ajánék neked! Ámen. (S)
A következő idők programjaiból
Megjött az ingyenes újság, borítékozzuk és postázzuk. Elkezdődtek a hétközbeni közösségi összejöveteleink és a szentségimádások. Ezen túl: gyógyító összejövetelek, imanap hazánkért, filmklub, nyitott alkotó nap, szeretetláng-átadás...
Rómában ismét megnyitották a Szent Kallixtusz-templomot a hajléktalanok számára
A Pápai Alamizsnahivatal a januári hidegben még több hálózsákot oszt ki, több helyet alakítottak ki az Irgalmasság ajándéka elnevezésű szállón és megnyitották a Szent Kallixtusz-templomot a hajléktalanok számára.
Egy ateista városkísérlet - és bukása
Egy bő évszázada az amerikai Liberal egy fura kísérletként indult, egyfajta ateista utópiának, a szabad gondolkodás otthonának, ami mentes mindenféle vallási dogmától. És legalább ennyire bizarr vége is lett.