Címlap
Ferenc pápa szavai az Örömhír átadásáról
„Ne szavakkal, érvekkel prédikáljuk az evangéliumot, hanem közelséggel, tanúságtétellel, következetességgel. Ezt kérjétek lelkipásztoraitoktól: tőlem, a püspököktől és a papoktól! Ezen a nyelven adjuk át a hitet.” (2018.05.06. - egy római plébánián mondott szavai.)
A jövő nem olyan lesz...
Vannak, akik a jövőt a jelen meghosszabbításaként gondolják el és a legradikálisabb változtatásokra is hajlandók, csak hogy minden változatlan maradjon. Mások az általuk elképzelt szép új világot akarnák megvalósítani, ami – sajnos szokás szerint – rémálommá válik megvalósulás közben. A jövő azonban nem olyan lesz…
Kezdődik az érettségi - más, mint régen
A legtöbb diák számára ma reggel nyolckor kezdődnek meg az érettségi vizsgák. A vizsga lassan alig-alig hasonlít arra, amit az ő szüleik javarészt a nyolcvanas években tettek le.
Kezdődik a Szent István Könyvhét
Ma kezdődik a 26. Szent István Könyvhét. Néhány könyvünk nekünk is kint lesz Budapesten a Ferenciek terén (Pl. a Marana Tha Kiadó pavilonjában, többek között az új medjugorjei könyv, illetve a Különös! - felnőtt szépirodalom...). A Könyvhét tiszteletére ezen a héten minden könyvünket 20% kedveznénnyel lehet megrendelni tőlünk levélcímünkön (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Könyveinkről részletesen: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink
Áldott anyák napját!
Boldognak mondanak, mert hittél, mert mertél, mert elvállaltad... Boldogok vagyunk, mert elvállaltak minket, mert megszülethettünk, mert felelősséget vállaltak értünk, mert szerettek és szeretnek minket... Istenünk, áldd meg az édesanyákat és segíts, hogy mi is áldássá lehessünk életükben! Ámen.
Dávid király egyik városára bukkanhattak régészek Izraelben
Az Ószövetség alapján Dávid király korának tartott időből való város romjai kerültek elő Jeruzsálem közelében. A bibliai források szerint Dávid a Kr. e. 10. században uralkodott, a nemrég felfedezett település pedig ekkortájt épülhetett.
Világméretű szentségimádásra hívnak június 2-án!
"Arra hívunk Benneteket, hogy június 2-án, Úrnapja szombatján délután 5-től együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust szerte a világon! Jelentkezzetek a Corpus Domini weboldalon!
Házasság és gyerekek - hát így állunk
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 40 év alatti férfiak 70 százalékának nincs gyermeke. A 35 év alatti férfiak 81 %-a gyermektelen. A férfiak 40 %-a egész életében gyermekltelen marad. A 25-29 év közötti nők 70 %-nak nincs gyermeke. A 30-34 éves korú nők negyedének nincs se férje, se élettársa. Csökken a szülőképes nők száma, a 35-39 éves nők 20 ezerrel voltak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt.
Prófétai egyház és egy szent pápa
A próféta szerepe Isten igazságainak meghirdetése az adott történelmi körülmények között. A prófétai egyház küldetése Isten igazságainak meghirdetése és képviselete, megtartása és kinyilvánítása (megjelenítése) az adott körülmények között. Az igazság és igazságosság, a béke és a szeretet világának fenntartása a hamisság és sötétség közepette. A remény fenntartása a reménytelenségben. II. János pál pápa már könyvének címével is utal arra, hogy soha ne adjuk fel a reményt. Nem véletlenül említem őt, mert élete és munkája jól példázza az egyház prófétai küldetésének megvalósítását. Ő valóban egy próféta a XX. századból.
„Az én házam az imádság háza lesz minden nép számára!” – Imádság Háza Konferenciát tartottak Pécsen
Április 28. és 30. között Pécsen rendezték meg a IV. Imádság Háza Konferenciát. A háromnapos program szentmisével kezdődött, melyet Varga László kaposvári megyéspüspök celebrált.
Mária-kegyhelyre zarándokolt május elsején Ferenc pápa
Május 1-jén délután a Róma határában fekvő Divino Amore (Isteni Szeretet) nevű kegyhelyre érkezett a Szentatya, és itt, e kedvelt Mária-kegyhelyen imádkozta el a rózsafüzért, hívek ezreivel együtt.
Isten évszázada
A sokak számára ismert történet szerint XIII. Leó pápa (1878-1903) egy szentmiséjét befejezve épp kivonulni készült, amikor természetfölötti látomást kapott. Ebben – a bibliai Jób könyve elejéhez hasonlóan - a sátán beszélt Istennel. Időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat és a világot. Azt állította, ha kapna száz évet, akkor végül mindenki neki engedelmeskedne - Isten pedig hatalmat engedett neki a XX. század fölött.