Címlap
A következő ifjúsági világtalálkozóról
2019. január 22. és 27. között Panamaváros ad otthont a következő ifjúsági világtalálkozónak. Mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38). A magyar egyház támogatja egy kisebb létszámú csoport részvételét a találkozón. Mivel ez a világtalálkozó távoli földrészen zajlik, az eseménnyel párhuzamosan Magyarországon is szerveznek egy találkozót, hogy a fiatalok bekapcsolódhassanak a nemzetközi találkozó programjaiba. Ennek az eseménynek a helyszíne Budapest lesz.
Bukás - egy rendes ember útja a pokolig
Vonzó, szimpatikus ember volt, ügyes és értelmes. Istenfélő és a hazáját szerető férfi. Az elsők között csatlakozott Jézushoz és kitartott mellette, nem csoda, hogy a Mester beválasztotta őt a tizenkét tanítvány közé. Olyan megbízhatónak, értelmesnek és mindenkivel szót értőnek tűnt, hogy még a közös pénztár kezelését is rábízták. És az is volt. Hogyan történhetett, hogy az iskarióti Júdás végül mégis ilyen mélyre bukott?
Böjte Csaba Kisvárdán: Nagytakarítást kell végezni a szívünkben!
Böjte Csaba ferences szerzetes mondott szentbeszédet nagyböjt harmadik vasárnapján, március 4-én a kisvárdai római katolikus templomban:
Az EU országjelentése hazánkról
Az Európai Bizottság szerdán közzétette a tagállamok gazdasági és szociális helyzetéről készített éves elemzését, benne az országspecifikus ajánlások végrehajtásában elért eredményekkel és a lehetséges kockázatok értékelésével. A korábbi évek meglehetősen politikailag korrekt hangvételével szemeben most szokatlan egyértelműséggel írja le kritikáit. A 2017-es országspecifikus ajánlások teljesítésében Magyarország korlátozott előrehaladást ért az Európai Bizottság szerint.
Egy újabb elképzelt lény: a gyíkleső
A „gyíkleső” kifejezéssel ma már leginkább kalandregényekben találkozhatunk. Gunyoros kifejezésként használják a vékony, rövid, a harcosban sok kárt tenni nem tudó kardra. Kevesen tudják, hogy régebben a gyerekek krumplipuskáját is így nevezték, de bizony azzal nem gyíkokra, hanem hazánk egyik legfélénkebb, és legritkábban megfigyelhető kisemlősére, a gyíklesőre vadásztak.
3 szülői reakció, ami többet árt, mint használ
Ha időben megtanulja a gyerek, hogy a gerilla harcmodor nem vezet sikerre, gyorsan le is mond majd róla, hogy kitartó hisztizéssel próbálja elérni a célját. Számos olyan szülői stratégia létezik, ami segíthet megerősíteni azokat a pozitív viselkedési formákat, amelyek elsajátítására esélye sincs a hisztivel célt érő gyerekeknek. A hosszú távon nem túl kifizetődő reakciókról és a bátorítandó alternatívákról a Motherly írt.
Walter Kasper: A hívők megértették az Amoris laetitiát – elég az eretnekségvádakból!
A Vatican News számára Alessandro Gisotti készített interjút Walter Kasper német bíborossal a családról szóló szinódus utáni apostoli buzdításról és a katolikus világban általa kiváltott vitáról. A március 5-én megjelent beszélgetés fordítását közöljük.
Regionális Szeretetláng Találkozó Törökbálinton
Regionális Szeretetláng Találkozó 2018. április 14-én szombaton 9-16 óráig Törökbálinton, római katolikus templomban és a felújított Szeretetláng kápolnában és közösségi házban. Részletek:
Isten szeretete gyógyít! - gyógyító összejövetelek 2018. március hónapban
Isten szeretete gyógyít! - gyógyító összejövetelek időpontjai és helyszínei 2018. március hónapban (a lista változhat, bővülhet):
Magyar orvosok választják szét a fejüknél összenőtt sziámi ikreket
Egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül arra a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra, hogy szétválasztanak egy bangladesi sziámi ikerpárt. Az első, legveszélyesebb műtétet a napokban hajtották végre.
Mi lehetett Isten szándéka?
Jogos és fontos kérdés, hogy vajon mi lehetett Isten terve, ha hiszünk abban – márpedig én hiszek -, hogy a pápa által bevezetett új Mária-ünnep nem pusztán emberi, önkényes akaratból született, hanem Ferenc pápa és a római katolikus egyház vezetőinek e döntése mögött a Szentlélek inspirációja húzódik meg.
Nagyböjti lelkigyakorlatunk a békéről
Szeretettel hívunk benneteket a Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlatra Kunszentmártonba, a Karmelita Rendházba. Időpont: 2018. március 23. péntek 17 órától március 25. vasárnap 13 óráig. Téma: “Keresd a békét és járj nyomában” - béke a szívben, béke a családban, béke a hazában. A lelkigyakorlat keretében nyitott gyógyító alkalom... Részletek: