Címlap
Szörnyű állapotban van az Északi-sark
Minden eddiginél gyorsabban olvad az Északi-sark állandóan fagyos földje, a permafroszt. Az Amerikai Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) kedden bemutatott jelentése, az Arctic Report Card azt írja: 1500 éve nem volt rá példa, hogy ilyen gyorsan felmelegedjen a sarkvidéki tengerek vize, és ilyen mértékben olvadjon a tengeri jégtakaró.
Mária - neki nehezebb volt
2010-ben tartottam egy három részből álló előadás-sorozatot, aminek ezt a címet adtuk: Mária titka. Nem mintha a Szűzanya titkolni akarna előlünk bármit is, épp ellenkezőleg! Azonban azt gondolom, hogy mi időnként teljesen félreértjük őt és ebben szerepe van azoknak az egyébként helyes teológiai, dogmatikai igazságoknak is, amit egyházunk vall Jézus Krisztus édesanyjáról.
Elhárul az akadály a međugorjei zarándoklatok egyházi szervezése elől?
Henryk Hoser varsó-pragai érsek Ferenc pápa megbízásából, a Szentszék különleges küldötteként 2017-ben több alkalommal Međugorjéban járt. Az érsek az Aleteia szerkesztőségének elmondta: Ferenc pápa a közeljövőben várhatóan döntést fog hozni a jelenések valódiságáról.
„Töltsd meg szívem fényeddel!” – Rekordkísérlet lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson
Sajtótájékoztatót tartottak december 14-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti székházában, amely egy rövid időutazást is magában foglalt.
"Négyszer adtak el szexrabszolgának az Iszlám Állam harcosai"
Lámia Adzsi Bassárt 2014. augusztusában, 15 évesen rabolta el az Iszlám Állam észak-iraki falujából, Kocsoból. Lánytestvéreivel együtt az Iszlám Állam harcosai egymás között adták-vették őt, Lámiát négy alkalommal adták tovább különböző férfiaknak. Volt, hogy egy bombakészítő terrorista volt a tulajdonosa. Rendszeresen verték, erőszakolták, másfél éve szökött meg fogvatartóitól, most Németországban él testvéreivel. Szerdán Budapesten tart előadást, előtte beszélgettünk vele.
A francia püspöki konferencia elnöke: A mai világ drámáját a tudatlanság okozza
Georges Pontier marseilles-i érsek, a francia katolikus püspöki konferencia elnöke a La Croix francia katolikus napilapnak adott interjút, amit a L’Osservatore Romano vatikáni újság december 11-i száma is átvett.
Szörnyű állapotban van az Északi-sark
Minden eddiginél gyorsabban olvad az Északi-sark állandóan fagyos földje, a permafroszt. Az Amerikai Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) kedden bemutatott jelentése, az Arctic Report Card azt írja: 1500 éve nem volt rá példa, hogy ilyen gyorsan felmelegedjen a sarkvidéki tengerek vize, és ilyen mértékben olvadjon a tengeri jégtakaró.
Védjük meg népeinket az ideológiai gyarmatosítástól!
December 12-én este hat órakor a Szentatya ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a Guadalupei Boldogságos Szűz Máriának, Mexikó, Amerika és a Fülöp-szigetek védőszentjének tiszteletére. Meddőségről és termékenységről, ígéretről és sokszínűségről - homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Történetek az isteni gondviselésről - Forró drót a Mennyekből
A kolostorból, irodám ablakából éppen egy gyönyörű tuja sorra nyílt kilátás. Szerettem itt kifelé nézegetni, amikor szünetet tartottam a munkámban. Békés, megnyugtató volt minden házon belül és kívül egyaránt. A rendfőnök szokatlanul nagyvonalú, béketeremtő és mosolygós ember volt. Ő volt a főnököm.
Lélekzuhany és vendégei lemezbemutató koncert
December 17-én a Lélekzuhany Gospel Kórus bemutatja legújabb lemezét, a Kezdd el tenni a jót! a Tárogató úti Színházban
(volt IBS színpad). A kórus tagjai állami gondozásban élő gyerekek, akiket összeköt a zene szeretete. A kórus vezetője: Havasi Tibor
Az est sztárvendége: Oláh Gergő és a Nem Adom Fel! zenekar Meghívott művész: Cséry Zoltán
Izrael – mint Isten világórájának kismutatója
Ez a mondás az 1970-es években lett népszerű, elsősorban az újprotestáns keresztény körökben, és nem alap nélkül, hiszen olyan dolgok történtek akkoriban, amelyek még néhány évtizede is elképzelhetetlenek lettek volna. Mintha Isten bibliai ígéretei teljesednének…
CitizenGo-siker a halál kultúrájával szemben
A CitizenGO elérte, hogy az írországi Amnestynek vissza kell fizetnie 137 000 törvénytelenül kapott eurót, amit Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától kapott azzal a céllal, hogy Írországban is elkezdődjön a halál kultúrája...