Címlap
Magyar–amerikai kutatás a Nature-ben az őskori vegyes házasságokról
Magyar és amerikai közös kutatás eredményeiről jelent meg cikk a Nature-ben, és a vizsgálatokhoz rengeteg őskori génmintát felhasználtak az Alföld és a Dunántúl területéről. Az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriuma és a Harvard Medical School Genetikai Tanszéke az Európában élő vadászó-gyűjtögető őslakosok és a később bevándorolt földművesek viszonyát tárta fel – írja az MTA.hu.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2017. november 17. vasárnap, 11 órától. Részletek:
Így „kisebbedem” – Jean Vanier három hónapra visszavonul pihenni szívrohama után
A fogyatékkal élőket gondozó Bárka közösség alapítója, Jean Vanier legutóbbi, novemberi hírlevelében számolt be arról, hogy október 13-án szívinfarktusa volt, ezért három hónapra visszavonul pihenni.
Európa megbolondul: Németországban bevezetik a harmadik nemet
Németországban be kell vezetni a harmadik nemet az anyakönyvezésben, döntött az alkotmánybíróság. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja: a Karlsruhében működő testület döntése alapján lehetővé kell tenni nemük pozitív meghatározását azoknak az interszexuális embereknek, akik sem férfiként, sem nőként nem definiálhatók.
Először lesznek nyilvánosan láthatók a piaristák évszázados kincsei
Exkluzív, jubileumi kiállítást rendeznek a piaristák a budai Várpalotában: olyan, esetenként több száz éves tárgyakat mutatnak meg a nagyközönségnek, amelyeket eddig a nyilvánosság nem láthatott.
Munkaerő-és kapacitás-hiány a magyar gazdaságban
Soha nem látott magasságba emelkedett a munkaerőhiánnyal küzdő cégek aránya Magyarországon, ami már egyre inkább növekedési áldozatokat okoz. Az építőiparban a legsúlyosabb a helyzet, de már a többi ágazat is érintett. Új jelenség, hogy a munkaerőhiány mellett még egy visszahúzó erő jelent meg: mégpedig a kapacitáshiány.
Galgóczy Erzsébet különleges kapcsolata az Oltáriszentséggel
Egyházunk és hazánk nagy kegyelmi ajándékot és lehetőséget kapott a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésével. A felkészülési idő alkalmas arra is, hogy újra megemlékezzünk szentéletű elődeinkről, akik életükben különösen is megélték az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő Jézus Krisztus csodáját. Közéjük tartozik a XX. században köztünk élt stigmatizált Galgóczy Erzsébet is.
Eucharisztikus csoda Sokółkában: Az ostya egy haldokló férfi szívszövetét tartalmazza
2008 októberében eucharisztikus csoda történt Lengyelországban, Sokółkában. Az azóta elvégzett laboratóriumi elemzések megerősítik: a szívizomrostok és a kenyér szerkezete úgy fonódnak egybe, hogy azt bármiféle eszközzel képtelenség reprodukálni.
Történetek az isteni gondviselésről - Az Atya megértett…
Egy sikeres német-magyar cég igazgatója mellett voltam titkárnő. Főnököm megfoghatatlan személyiség volt. Gyakran nem is nézett a szemembe, ha beszélt. Ha meg rám nézett, mindig bujkált egy fura mosoly az arcán, ami egyfajta álarcnak tűnt: sosem tudtam, hogy mire gondol, hogy van. Nem láttam bele a személyiségébe, nem értettem a viselkedését. Néha úgy tűnt, hogy kedvel, néha meg hallottam, hogy a hátam mögött rólam beszél a másik vezetővel, és kinevet.
„Elmesélem, hogyan halt meg Luciani pápa” – Megoldódik az I. János Pál halála körüli rejtély
1978. szeptember 28-án meghalt I. János Pál, a „mosolygós pápa”. Hirtelen haláláról sok szóbeszéd keringett. Stefania Falasca olasz újságíró, I. János Pál boldoggá avatásának viceposztulátora november 7-én megjelenő kötetében tanúságtételeket közöl, amelyek tisztázzák a pápa halálának körülményeit.
Milyen prófétát várunk?
A néhány héttel ezelőtti kunszentmártoni lelkigyakorlatunkon csináltunk egy hat kérdésből álló – némileg beugratós -, kis felmérést, arról, hogy milyen kép él bennünk Isten embereiről, milyen prófétát várunk. A hat kérdés a következő volt:
Röviden: egy szép elismerés kapujában
Négy kategóriában jelölték Európai Filmdíjra Enyedi Ildikó filmjét: a Testről és lélekről lehet a legjobb film, elnyerheti a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyvíró (Enyedi Ildikó) és legjobb női főszereplő (Borbély Alexandra) díját is.