Címlap
Beszámoló a 2017. évi Szeretet Földje Találkozóról
Sajnálhatja, aki kihagyta a Szeretet Földje Találkozó lelki napjátt, amit Törökbálinton a római katolikus templomban tartottunk szeptember 23-án, szombaton. A lelki napot Sipos Gyula nyitotta meg, aki a program ismertetése mellett buzdított mindenkit, hogy nyissuk ki a szívünket a Szentlélek befogadására. A dicsőítő zenét a Te Deum zenekar szolgáltatta, a tőlük megszokott magas színvonalon. Ezzel segítettek minket, hogy a dicsőítés alatt közelebb kerüljünk Istenhez.
Prófétai élet egykor és ma
Hankovszky Béla atya előadása elhangzott a 2017. évi Szeretet Földje Találkozón.
Ne propagálják az abortuszt és az öngyilkosságban való segédkezést az ENSZ-ben!
A világ békéjének fenntartására és minden emberi lény méltóságának elismerésére létrehozott Egyesült Nemzetek Szervezete nemzetközi egyezményeken és intézményrendszerén keresztül valósítja meg céljait. A nemzetközi dokumentumokat időről időre újratárgyalják és értelmezik. Ezekben a hetekben a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát értelmezik, azon belül külön figyelmet fordítanak az élethez való jogra. Az ENSZ 18 szakértőből álló Emberi Jogi Bizottsága az élethez való jogot úgy értelmezi, hogy abba nem tartoznak bele a meg nem született gyermekek.
Az első prófécia, és az utolsó
A Szentírásban olvasható legelső próféciát az Úr mondta ki a bűnbeesés után a gonosz lélekre és az első emberpárra. Isten szavai egyszerre hordoztak ítéletet, büntetést és reményt. Az pedig, hogy minden beteljesedett abból, amit mondott, tagadhatatlan. A legelső prófécia szavai szerint „Az Úristen így szólt a kígyóhoz:
Az ördög véleménye a rózsafüzérről
Szent Pio Atya gyakran beszámolt egyik álmáról, amelyben a kórusablakából – ahová a szerzetesek szoktak imára összegyűlni - kipillantva a téren végtelen nagy tolongást látott. Pio atya megkérdezte, kik vagytok, mit akartok? A tömeg kórusban, egyszerre, és fülsiketítően, torkaszakadtából ordította: „Pio atya halálát!” A szerzetes ekkor vette csak észre, hogy akiket emberi személynek nézett, valójában démonok.
Ennyi magyar atomhulladék gyűlt már össze
Magyarország atomhulladék-tárolója a tervek szerint a Mecsekben lesz 1000 méter mélyen, a létesítménynek 300 ezer évig kell bírnia. A hulladéknak három fajtája van a sugárzás mértéke, ha úgy tetszik „veszélyesség” szerint osztályozva:
Ne félj, ősi Európa, önmagad lenni!
Az európai püspökök minszki találkozójának zárónyilatkozata: "Ne félj, ősi Európa, önmagad lenni!
5 dolog, ami tönkreteheti a házasságodat
A folytonos bíráskodás, a másik lekezelése és a távolságtartás is komoly megpróbáltatások elé állíthat egy friss házasságot.
Lehetetlen persze minden apró problémára és nézeteltérésre előre felkészülni, de azért nem árt tudni, mire érdemes odafigyelni. Különösen, ha olyan embertől érkeznek a tippek, aki már túl van a nehezén.
Egy jó hír - röviden
2030-ig felszámolná a veszettség okozta halálozást a Földön minden idők legjelentősebb veszettségellenes kezdeményezése, amellyel több nemzetközi szervezet, köztük az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állt elő a veszettség elleni világnapon – írja az MTI.
A vértanúságból újjászülető Egyház tanúságtétele – interjú Pintér Gábor belaruszi nunciussal
– Nuncius atya, megismerve a Belarusz Katolikus Egyház 20. századi történetét, szinte hihetetlennek tűnik, hogy – bár az üldöztetés hosszú évtizedeiben szinte a megsemmisülés szélére került – mégis sikerült az újjászületés. Miben áll a belarusz Egyház tanúságtétele?
– Nekünk Magyarországon volt némi fogalmunk arról, hogy itt milyen ateista, agresszív elnyomásban él az Egyház, de amióta itt vagyok, plasztikusan fogalmazva azt kell mondanom, „halvány lila gőzünk nem volt” arról, ami itt folyt.
Egy jó hír: megszüntette a Semmelweis Egyetem a homeopátia tantárgyat
A Semmelweis Egyetemen többé nem indul a Bevezetés a homeopátiába tantárgy - közölte az egyetem rektora, Dr. Szél Ágoston. A hírt a lassan igazi Facebook-sztárrá váló, népszerű áltudomány-ellenes gyerekorvos, Dr. Novák Hunor osztotta meg az oldalán.
Idők jelei: találkozás Jézussal, törvény és irgalom, prófétai élet...
A Mária rádió "Idők jelei" című műsora elhangzott 2017.09.28-án. Beszélgető társak: Dr. Hock Gyula és Sipos Gyula (A kép: Pihenő Jézus, Sípos (S Gyula rajza)