Címlap
Két hír a migrációról
Tarthatatlannak nevezte az olaszországi partokra érkező bevándorlók számát Matteo Renzi volt miniszterelnök szerdán, miután
az utóbbi négy nap alatt több mint tízezer embert mentettek ki a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon. Matteo Renzi kijelentette, hogy Olaszország nem képes ennyi menekült befogadására, és tudomásul kell venni, hogy az olasz közvélemény számára a helyzet elviselhetetlenné vált.
Alkotótábori képek
Szeretet Földje Alkotótábor 2017. Sok-sok kép itt:
A génmódosított növények bizonyított káros hatásáról
Első alkalommal találtak a szélesebb közvélemény által is elfogadott bizonyítékot a génmódosított növények káros hatására. A veszélyes toxint termelő Bt-kukoricák pollenje okozhatja ugyanis a pompás királylepkék lárváinak tömeges pusztulását Amerikában. Az eredmény azonban - ahogy az lenni szokott - most sem teljesen egyértelmű. Az ellentábor képviselői szerint a természetben ugyanis sohasem fordul elő olyan nagy dózisban a mérgező pollen, mint a laborkísérletek során. Íme, egy újabb adalék a GMO-rejtélyhez.
Új templom épül Pusztaszeren
Különleges zarándokút végére értek június 24-én a Pálosszentkútról hazatérő pusztaszeriek: a helyi zarándoklatok emlékére állított kopjafánál ünnepélyesen letették a Szentháromság-templom alapkövét.
A Csongrád megyei község hívei egy öt évvel ezelőtt indult, évente megrendezett zarándokúttal kezdték el nyomatékosítani azt a szándékukat, hogy templomot építtessenek Pusztaszeren.
Szeretetlángos zarándoklat Dejtére és Fallóskútra
Szeretetlángos zarándoklat indul Dejtére július 9-én, és Fallóskútra július 22-én. Részletek:
Ötgyerekes családon segítettünk
Egy anyuka 5 gyermekével, másfél évvel ezelőtt magára maradt. 3-an általános iskolások, ketten óvodás korúak. A két kicsi jelentős egészségügyi nehézségekkel küzd. A házukra svájci frankos hitelt vettek fel kilenc éve, melynek nagy részét már visszafizették. Mivel a magára maradt család jövedelme csak a GYES maradt, ezért a hitelt nem tudták tovább fizetni. A bank árverésre bocsájtotta a házukat. Nagyon bíztak benne, hogy a falu széli kis házukat öt gyerekkel senkinek sem lesz szíve megvenni, mindaddig, ameddig az anyuka nem tud elmenni dolgozni. Azonban internetes árverésen a tavasszal egy ember – látatlanban – mégis megvette a házukat. Erről azonban nem értesítették a családot. Május közepén szóltak az önkormányzattól, hogy 6 héten belül költözniük kell.
Ami a herma mélyén van – A lovagkirályról tartottak konferenciát a Szent László-napokon Győrben
2011-ben négy napra felnyitották a Szent László koponyaereklyéjét tartalmazó hermát, ami átfogó tudományos kutatásnak lett a kiindulópontja. Többek között e vizsgálat eredményeit mutatta be az a konferencia, amelyet június 26-án rendeztek a győri Richter János Hangverseny- és Konferenciateremben.
A Szűzanya üzenetei Medjugorjéból 2017. június 25-én
Drága gyermekek! Ma szeretnék köszönetet mondani kitartásotokért és meghívni benneteket arra, hogy nyíljatok meg a mély imára. Gyermekeim, az imádság a hit szíve és az örök életbe vetett remény.
Átvilágítottak minket
Tudjuk, hogy az Isten-ismeretben való előrehaladáshoz elengedhetetlen az önismeretben való előrehaladás. Igaz ez a személyes, de a közösségi életünkben is. Ezért egyházközségünk már tíz évvel ezelőtt is egyházközségi zsinatot tartott (hét munkacsoportban készültünk rá egy éven keresztül), majd értékeltük a változásokat egy, öt és tíz év múlva. Most pedig az NCD végzett egy felmérést a közösségeink jelenlegi állapotáról. Nagyon tanulságos!
Ferenc pápa: A misszió nem turistáskodás!
Június 25-én a délben a szentatya arról tartott elmélkedést a napi evangélium alapján, hogy Jézus felkészíti övéit az üldöztetésekre, de azt is megígéri, hogy sosem lesznek egyedül. Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban:
Törd át Uram, most azt a falat
A Voice of Spirit zenekar "Törd át Uram, most azt a falat..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása, címe: Találkozás.
A teremtőképesség titka
Hétfőn (06.26-án) kezdődik a Szeretet Földje Alkotótábor. Ehhez kapcsolódik az írás:
Amikor teremtőképességről beszélünk, meg kell azt különböztetnünk az alkotóképességtől és kreativitástól. Ezért először ezekről kell beszélnünk, hogy a megkülönböztetés világos legyen.