Címlap
Most dicsekszünk!
Óvodások rajzaiból nyílt kiállítás a Karácsony Sándor Általános Iskolában, Csepelen. A díjra esélyesek között van három, ami a Sárkányszelídítők meséi nyomán készült! A kiállítás címe: "Az én mesém". 5-6-6 és fél évesek rajzait állították ki, több csepeli óvodából. A három rajz itt látható:
Olyan sok napenergiát termelt Kalifornia, hogy negatívba fordult az ára
Március 11-e történelmi pillanat volt Kaliforniában, mivel a napelemek először termeltek több áramot, mint a hagyományos rendszer, derült ki a Quartz által publikált friss kimutatásokból.
Robbantás történt két egyiptomi kopt templomnál a virágvasárnapi liturgia alatt
Április 9-én, virágvasárnap két egyiptomi kopt templomnál is merénylet történt: először a Tanta városban található Szent György-templomban, majd Alexandriában, a Szent Márk kopt ortodox székesegyháznál. Legfrissebb értesülések szerint a két merényletben legalább negyvenöten meghaltak, százan pedig megsebesültek. A hatóságok ezek után átvizsgálták az ország keresztény templomait és több bombát is hatástalanítottak.
Köszönjük...
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni:
Hatezer exorcizmus után már tart az ördög Lopez atyától
Francisco Lopez Sedano, a 80 esztendős mexikói pap legalább hatezer ördögűzést hajtott végre negyvenéves szolgálata alatt. Úgy látja, a gonosz már tart tőle. Lopez Sedano az Hoy Los Ángeles lapnak elmondta, amikor az ördög a megszállottakon keresztül szól hozzá, ő így szokott válaszolni: „Én senki (sem) vagyok, de Krisztustól jöttem, aki a te Urad és Istened, és most azonnal távozz! Az Ő nevében parancsolom, hogy menj el! Kifelé!” Lopez atya a mexikóvárosi érsekség exorcistáinak emeritus nemzeti koordinátora, a Szentlélek Misszionáriusai rend tagja; jelenleg a mexikóvárosi Szent Kereszt-plébánián szolgál.
Tanúságtétel okkultizmusból való szabadulásról
"2000-ben kaptam egy idegösszeomlást a Főiskolától. Hónapokig nem tudtam aludni, és hogy ezen segítsek, egy barátom tanácsára elmentem egy agykontroll-tanfolyamra. Egy évig agykontrolloztam, utána pszichológus tanácsára jógázni kezdtem. Ez hatha-jógának indult, testarttásokkal és zenés meditációval, itt azt hittem, megtaláltam az igazi istent, hatalmas, feltétel nélküli szeretetet éreztem. De a végén tanrtra-jóga lett belőle, ami azt hirdeti, hogy a szexuális energiák felhalmozásához minél több emberrel létesítsünk szexuális kapcsolatot, hogy így elérjük a megfelelő „tudattágulást”.
Gyógyító összejövetelek 2017. április hónapban
Isten szeretete gyógyít! - gyógyító összejövetelek időpontjai és helyszínei 2017. április hónapban (a lista változhat, bővülhet):
Henry Hoser érsek, pápai követ sajtótájékoztatója Medjugorjéról
* Rendkívüli hírek * Történelmi szavak a Vatikánból Medjugorje-ről ... „Medjugorje speciális szerepe nagyon fontos ... Azt lehet mondani az egész világnak, hogy van fénye Medjugorje-nek”
Szent Charbel közbenjárására kapta vissza egy amerikai édesanya a látását
Dafne Gutierrez egy ritka betegség következtében vesztette el szeme világát; attól félt, már sohasem láthatja három gyermekét. De Szent Charbel segítségére sietett.
Fontos időpontok!
- Regionális Karizmatikus Találkozó - május 1. Törökbálint, Bálint Márton iskola (új épület)
- Szeretetláng Országos Találkozó - május 27. szombat, kispesti Jézus Szíve templom
- Engesztelők Találkozója - június 10. szombat, Vác, piarista templom
- Szeretetláng Fesztivál - augusztus 26. szombat, Máriaremete kegytemplom
- Szeretet Földje Találkozó - szeptember 23. szombat, Törökbálint, római katolikus templom
Nagyon jó programok, már most írd be a naptáradba! :-)
Beszámoló és tanúságtétel a nagyböjti lelkigyakorlatról
"...Ezen a szentmisén sokan meggyógyultak, szabadultak. Egyik testvérünk elmondta, hogy egy belső elnyomásból szabadult és megerősödött hitében. Egy református testvérünk az áldoztatás után szomorú lett, mert vágyakozni kezdett az Oltáriszentségre. Én személyesen megtapasztaltam, hogy a családomnak súlyosan ártó két embernek őszintén meg tudtam bocsátani.
A szentmise után közbenjáró imaszolgálattal fejeződött be a nap. Többen jelezték, hogy meggyógyult a szemük, a mi egyik közösségi tagunknak pedig meggyógyultak a térdei..."
Nyílt levél egy emberségesebb menekültpolitika reményében
"Tisztelt Keresztény Egyházi Elöljárók!
Alulírottak, keresztény hívőként növekvő aggodalommal figyeljük a hazánkban fokozódó idegenellenes közhangulatot és azokat a törvényi változásokat, melyek a háborúk és a nélkülözés miatt otthonukat elhagyni kényszerülő, Magyarországra érkező külföldi állampolgárok helyzetének reménytelenségét egyre súlyosabbá teszik.