Címlap
Házasság hete 2016 – „Szeretet: szenvedély és döntés”
Február 4-én Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be az országszerte február 7-én kezdődő házasság hete rendezvényt. „A szeretet: szenvedély és döntés” jelmondattal meghirdetett programsorozat a házasság építésének szükségességére, a mindenkori megújulás lehetőségére hívja figyelmet.
Kiállítás és gyógyító összejövetel
Február 6-án, szmbaton Vihart Anna képzőművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítás-megnyitója lesz Budapesten, vasárnap pedig gyógyító összejövetel Törökbálinton. Részletek:
A Szűzanya 2016. február 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek, hívtalak már és újra hívlak benneteket, hogy ismerjétek meg Fiamat, ismerjétek meg az igazságot. Veletek vagyok, imádkozzatok, hogy ez sikerüljön. Gyermekeim, sokat kell imádkoznotok, hogy minél több szeretetetek és türelmetek legyen, áldozatot tudjatok hozni és lélekben szegénnyé válhassatok. Fiam a Szentlélek által mindig veletek van.
Egy nagyon szép szám: Most nem sietek
A Voice of Spirit zenekar "Most nem sietek" című száma Túrmezei Erzsébet szép versére. Zene: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása, címe: Angyal a kertben. Laciék minden szerdán este héttől játszanak Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában lévő nyitott közösségi alkalmon.
Élő Szeretetláng - 2. rész
Bevezetés az egyesülés imájába
„Égjetek, mint az égő csipkebokor, mely ég, de el nem ég!” (Sz. L. 1963.08.01.)
„Gyönyörűségem az emberek fiaival lennem!” (1964.06.29.)
Jézus élete... - Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat
Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban, a Karmelita Rendházban 2016. február 19. péntek 17 órától február 21. vasárnap 13 óráig. A téma: Jézus élete, és Jézus élete közöttünk. A lelkigyakorlat keretében szombaton gyógyító összejövetel... részletek:
Szentjeink választanak minket! - tanúságtétel
Merényi Lászlóné Kati néni küldte ezt a nagyszerű tanúságtételt szép szokásukról, amit évek óta gyakorolnak - érdemes elolvasni!
"2016. január 8-án szűkebb körű elő-szentválasztást tartottunk a Jézus Szíve templom 24 órás szentségimádása keretében azoknak, akik általában ott szoktak lenni a zenés áhitaton. Ami ott velem történt, elég egyértelmű megerősítése annak, amit eddig is tudtunk és megtapasztaltunk: szentjeink választanak minket!
Öröm, káröröm, aggódás és remény
Négy év múlva, 2020-ban hazánkban rendezik a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszust. Ez a katolikus keresztény világ egyik legnagyobb eseménye! Négyévente kerül megrendezésére mint az Olimpia, csak épp sokkal kevesebb pénzbe kerül és sokkal, de sokkal több áldás származik belőle ránk, mint a másikból.
Magyarország rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020-ban
Az alábbiakban közreadjuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkárságának közleményét.
Absztrakció és szakralitás
Kátai László barátunkat Véghseő Klára: "Kipördülő labirintus" című festménye indította, az alábbi gondolatok leírására, amit örömmel közlünk, a képpel együtt:
Események, röviden
Előadás szentségimádáson, Szeretetláng-átadás, Kiállítás és könyvbemutató, gyógyító összejövetel... részletek: