Címlap
Ferenc pápa imája a szentév lezárásakor
Ó, Atyánk, szent és mindenható a szeretetben, aki a te Fiadban, a Szűz Máriától született Jézusban kinyilvánítottad végtelen irgalmasságod arcát, nézz jóságosan az imádságban összegyűlt Egyházra a jubileumi szentév lezárásakor. Miközben hálásan elismerjük a tőled kapott kegyelmi ajándékokat, valamint a szóban és tettben való tanúságtételre hívó bátorításodat, továbbá irgalmas szereteted gyengédségét, bezárjuk a szent kaput. A megszentelő Lélek újítsa meg reménységünket a Megváltó Krisztusban, aki mindig nyitott Kapu azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt, egyetlen Kapu, aki az eljövendő Országba vezet bennünket. Teremtő és szerető Atyánknak, a mi Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus által, a vigasztaló Szentlélekben, minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Ámen!
A zsinat útján – Exkluzív interjú Ferenc pápával a szentév lezárásának előestéjén
November 18-án jelent meg az Avvenire katolikus napilapban Stefania Falasca interjúja a Szentatyával, amelyben a lezáródó szentévről, a keresztény egység kereséséről, a zsinat recepciójáról, az egyházat fenyegető kísértésekről beszélgettek. A bevezetőt kivéve a cikket teljes terjedelmében közöljük.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetelek, lelki nap a következő időszakban
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Székesfehérváron november 27-én vasárnap és Törökbálinton december 4-én vasárnap jótékony célú kiállítással, valamint "Jézus csodálatos személyisége" - lelki nap Budapesten december 3-án, szombaton. Részletek:
Lengyelország királyává koronázták Jézus Krisztust
Krakkóban Andrzej Duda és a lengyel katolikus egyház vezetőinek jelenlétében szombaton Lengyelország királyává koronázták Krisztust. A Łagiewniki Bazilikában tartott szertartás a lengyel kereszténység 1050. évfordulóját ünneplő jubileumi év csúcspontja. A kezdeményezés alapja egy lengyel apáca magánkinyilatkoztatása volt...
Galgóczy Erzsébet misztikájának különleges karaktere - 1. rész
Úgy tűnik számomra, hogy Isten a korábban említett mindhárom nagy engesztelő, stigmatizált misztikus szentjének különleges, egyedi karaktert is adott.
Sötét nap virradt a homeopátiára
A homeopátiás szerek csomagolásán mostantól csak tudományosan bizonyítható állítások szerepelhetnek. Vagy az a felirat, hogy ezek a készítmények hatástalanok - legalábbis az Amerikai Egyesült Államokban.
Az egyházak segítségét kéri az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság
A magyarországi egyházak segítségét kéri munkájához az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság – közölte az emberi erőforrások minisztere november 17-én. Balog Zoltán az egyházi vezetőkkel folytatott egyeztetés után újságíróknak elmondta, a nemzetközi fellépésekben, a Közel-Keleten élő keresztények segítésében kéri a helyettes államtitkárság az egyházak segítségét. Emellett az üldözött keresztényeknek meghirdetett egyetemi ösztöndíjprogram megvalósításában is számítanak rájuk – tette hozzá. Szólt arról, hogy a világon a keresztények a vallásuk miatt leginkább üldözött csoport, a vallási üldözések 70 százaléka érinti őket.
Rajtunk is csattan az ostor
Nagy Britanniában élő magyarok mesélnek arról, hogyan élték meg a Brexit-szavazást és az ottani gyűlölet-kampányt. Bárcsak személyesen mondhatnám nekik: "Gyertek haza, szükségünk van rátok! Ez a ti hazátok és mi szeretünk benneteket!" De sajnos, nem ilyen egyszerű a dolog...
A kísérlet
Kedves Mindenki!
Hosszú ideje rakjuk fel a történeteket, ide is, és a facebookra is (https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/ ) Vihart Anna rajzaival - egészen mostanáig. Itt az utolsó történet, már kép nélkül, és most egy kis ideig nem is lesz új. De aztán jövünk vissza! Addig is - tessék parancsolni! Sípos (S) Gyula: A kísérlet
Gyorshívógombok hétköznapi gondjainkban: a szentek
Elvesztetted a kulcsod? Jó lenne egy nagyot nevetni? A katolikusok tudják: a szentekhez mindig bizalommal fordulhatnak. Hétköznapjainkban segítséget nyújtó tippek Theresa Aletheia Noble FSP nővértől.
Noé bárkája - fából - életnagyságban..
Noé bárkájának a másolata lett a legnagyobb favázas épület a világon, amelyet modern fafeldolgozási módszerekkel építettek: 155 m hosszú, 26 m széles és 28 m magas! Képekkel:
Missziós ez + az
Postázzuk az ingyenes újságot, megyünk Szentlélek-napra, lesz lelki nap, gyógyító összejövetel és remélhetőleg lelki központ is, jótékony célú képzőművészeti kiállítást és vásárt is szervezünk és lesz meseműsor is... Részletek: