Címlap
Jaj, mit találtam!
A 2013-as Szeretet Földje Kiállítás megnyitójáról egy videót - gyorsan belinkeltem ide! (Az idei Alkotótáborunk június utolsó hetében lesz... S. Gy.)
Több remény, több reménytelenség
Több, mint húsz évvel ezelőtt írtam egy elképzelt végidőben játszódó regényt, Küldöttek címmel. (A Marana Tha Alapítvány adta ki, 1995-ben.) Bár ma is több mindenben hasonlóan gondolkodom, mint akkor, ma valószínűleg másként írnám meg a történetet. (Milyen éretlen voltam! A regény álnéven jelent meg, mert én alázatos akartam lenni - aztán mindenkinek eldicsekedtem, én vagyok a szerző…) Másképp írnám, mert azóta bőséges tapasztalathoz jutottam reményből és reménytelenségből is. Hogy rögtön egy meredek példával kezdjem:
„Szabadságot a misszióhoz”
„Szabadságot a misszióhoz” – ezt a szlogent választották az amerikai püspökök idei hagyományos kampányukhoz, amelyet a vallásszabadság érvényesüléséért folytatnak.
„Szárnyalásra születtünk” – Egy szombat délután a városmissziós napok jegyében
Június 10-én Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezetésével missziós menet járta be Budapest belvárosát. „Az ember élő hitének minden helyzetben találkoznia kell a világgal” – írja Romano Guardini. A Horváth Mihály téri templomból ma ennek szellemében indul „missziós menet” a Deák térre. Olyan találkozás ez, amelynek gyakrabban kellene megtörténnie, hogy „vallásos” és „világi” életünket ne tekintsük két külön tartománynak.
AnyaApaGyerekek - 55.000 aláírás
A CitizenGO leadta az AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezés Magyarországon összegyűjtött aláírásait a Nemzeti Választási Irodában. Itthon nagyjából 55 000 ember csatlakozott a családvédő kezdeményezéshez, Európában pedig több mint 1 millióan! A szükséges minimum határt 7 ország helyett 14 országban léptük át, így Magyarország mellett Bulgária, Horvátország, Ciprus, Finnország, Görögország, Franciaország, Németország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovénia és Szlovákia is teljesítette ezt a feltételt.
A biztosítás nem fedezte a kemoterápiáját – az asszisztált öngyilkosságot viszont igen
Egy négygyermekes amerikai asszony, Stephanie Packer örül minden pillanatnak, amit még férjével és gyermekeivel tölthet; mindent meg akar tenni, ami hozzásegíti, hogy akár csak egyetlen másodperccel is több időt tölthessen velük.
Püspöki kezdeményezések és programok
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 6-án és 7-én megtartotta nyári rendes ülését. Mohos Gábor, az MKPK titkára június 8-án sajtótájékoztatón ismertette az ülésen tárgyalt témákat.
Ilyen is van: már kiválasztották a Marsra utazókat!
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szerdán ünnepélyes keretek között jelentette be, hogy kiválasztották azt a 12 űrhajóst, akiket felkészítenek a Marsra történő utazásra. Pontosabban mélyűri missziókra, a Mars mellett szóba került a Holdra való visszatérés is, de ez még bizonytalan – írja az ITcafé. A jelölteket egy másfél évig tartó program során 18 ezer jelentkezőből választották ki.
Kezdődik a Budapesti Városmisszió!
"Kedves Testvérek!
Most kezdődik Budapesten a Június 8-11-e között zajló Városmisszió, amely a 24 órás dicsőítéssel indul a Belvárosi Szent Anna templomban (1052 Szervita tér 6.)
Gyógyító összejövetel Csatka-Szentkúton - beszámoló és tanúságtétel
Az idén második alkalommal rendeztünk gyógyító összejövetelt Csatka-Szentkúton, melyre június 3-án, szombaton gyűltünk össze. Az alkalom közös imával, énekléssel, dicsőítéssel kezdődött a Sáron rózsája dicsőítő csoport közreműködésével. Ezután ismertettem a kegyhely történetét, kiemelve, hogy az itteni forrás vizétől már sokan meggyógyultak. Az első feljegyzett csoda 1793-ban történt, egy vak férfi visszanyerte látását. A Szűzanya 1862-ben jelent meg itt, azóta még többen keresték fel ezt a helyet betegek is, és mind a mai napig történnek gyógyulások.
Abortuszpárti provokáció egy milánói plébánián – a lelkipásztor váratlan válasza
"Szabad abortuszt (Máriának is)” – graffitizte valaki a a milánói Szent Mihály arkangyal és Szent Rita-plébánia falára. Andrea Bellò plébános nyílt levélben válaszolt a feliratra. Írása, amelyet a plébánia Facebook-oldalán tett közzé május 29-én, viharos gyorsasággal terjed.
Már a mérsékelt ivás is agykárosodást okoz
Az már régóta közhely, hogy az alkoholizmus mellett az alkalmankénti nagyivás is kifejezetten ártalmas, de a mérsékelt alkoholfogyasztást általában biztonságos arany középútnak szokás tekinteni. Ezt az elképzelést cáfolja egy új kutatás, amely arra jutott, hogy a mérsékelt ivóknak összemegy a hippokampuszuk, vagyis az az agyterület, amely az emlékezésben, a tanulásban és a térbeli navigációban játszik szerepet – írja a Popular Science.

