Címlap
Néhány szó a növényvédő-szerek használatáról
A tudomány csodálatos felfedezései bizony nem válnak mindig hasznunkra. Ebben elsősorban szerepet játszik az, hogy gondolkodás nélkül elfogadunk mindent, amiről azt közlik, hogy jó és szükséges, másrészt, amikor már sikerült megismertetni az emberekkel az új felfedezést, hamarosan csak a pénzteremtés eszközét látják benne. Így van ez, többek közt, a fegyverekkel, a gyógyszerekkel és a növényvédő-szerekkel is.
Keresztény széljegyzetek egy miniszterelnöki évértékelőhöz
Jó érzéssel hallgattam a beszédben a szép mondatokat hazánkról… mégis tennék néhány megjegyzést, nehogy úgy járjunk, mint a kopaszodó ember, aki maradék haját ráfésüli a kopasz foltra és azt hiszi, ő ugyan látja a tükörben, de a többiek nem veszik észre. Pedig dehogynem!
"Gyertek haza" - versben
Ez a vers Budapesten hangzott el, a Katona József Színházban, az "Illaberek" előadásán, és ledöbbentette a közönséget:
Gyorssegély Kárpátalja megsegítésére
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Kárpátalján kialakult súlyos helyzet miatt döntött arról, hogy katasztrófaalapból 10 millió forint értékben gyorssegélyt juttat el a nehéz helyzetben lévő családok és az egyedülálló idős emberek megsegítésére.
Szent Margitról nevezett új templomot szenteltek Sopronban
Március 1-jén, nagyböjt 2. vasárnapján, Pápai Lajos megyéspüspök ünnepi szentmise keretében felszentelte a Szent Margit-templomot a soproni Lőverekben. Képes beszámoló:
Avilai Szent Teréz műve és öröksége
Török Csaba teológus tartott előadást február 26-án a budapesti Avilai Szent Teréz-plébánián „Ki volt Ő…? Szent Teréz személyiségének bemutatása” címmel.
Helyzetértékelés Kárpátaljáról
A Kárpátaljai Ferences Misszió helyzetértékelése az Ukrajnában kialakult helyzetről:
Miért nem penészedik a mekis hamburger?
De a Serious Eats blog szakács végzettségű szerzője tudományos alapossággal járt utána a különböző variációknak és legendáknak és tett pontot az ügy végére. Íme:
Csaló természetgyógyász kezelte a halálra éheztetett agárdi csecsemőt
Semmilyen felsőfokú végzettséggel nem rendelkezett, csupán érettségije volt, mégis doktorként tüntette fel magát az a természetgyógyász, aki rendszeresen kezelte E. Benjámint, a másfél éves agárdi kisfiút, aki 2013 augusztusában gyakorlatilag éhen halt. Itt az egész kórtörténet...
Angela Merkel: „Miért vagyok keresztény?”
A világ egyik legbefolyásosabb asszonyának számít. Erejének és inspirációinak forrását a német szövetségi kancellárasszony, Angela Merkel keresztény hitben látja. A német sajtóban életútjáról és személyes istenhitéről vallott.
A Famiglia Cristiana a Charlie Hebdóról: Képmutatók vagytok!
Az olasz katolikus hetilap ezúttal nem hagyta szó nélkül a francia szatirikus lap Ferenc pápát gúnyoló rajzát és megjegyzését – tudósít a Vatikáni Rádió.
A meleg párok gyermekeinek riasztó beszámolói
Amikor már úgy tűnt, az amerikai Legfelsőbb Bíróság minden akadályt elhárított a melegházasságok elől, a meleg párok gyerekvállalásának témája újra komoly kérdéseket vetett fel. Akik pedig ezeket a kérdéseket feltették, nem szociológusok, melegjogi aktivisták vagy más effélék, hanem a meleg párok gyerekei.